Mindig is szerette az állatokat, gyerekkorától foglalkoztatja a lovaglás Bíró Esztert. Már nyolcadikos korában eldöntötte, hogy a kaposvári Pannon Lovas Akadémiára szeretne menni, sikerült is valóra váltania álmát. Spero lovával számos jó eredményt ért el a hazai mezőnyben, majd Magyarországra is magával vitte, de úgy döntött, hosszú idő után megválik tőle. Amellett, hogy díjugratásban szeretne minél több jó eredményt elérni, hosszú távon a kereskedelemmel és lovas oktatással is foglalkozna. Bár sűrű hétköznapjai miatt ritkán van lehetősége hazajárni, reméli, évek múlva itthon is azt tudja majd csinálni, amit igazán szeret.

– Hogyan kezdődött számodra a sportág, volt-e bárki a családodban, aki korábban foglalkozott lovakkal?

– Állatszerető családunk van, de lovakkal senki nem foglalkozott különösebben. Nekem is mindig nagy volt az érdeklődésem az állatok iránt, nem igazán tudnám konkrétan elmagyarázni, miért döntöttem a ló mellett, de valahogy úgy éreztem, ezt szeretném csinálni. Csíkszereda környékére vittek el anyáék először lovagolni, olyan helyekre, ahol vállaltak lovasoktatást. Ez kezdetben nagyon rendszertelenül működött, öt-hatéves koromban kezdtem el. Akkor hetente még csak egyszer jártam, volt olyan is, hogy abbamaradt.

– Gondolom, ezek az edzések idővel rendszeresebbé váltak. Mikor kezdtél versenyekre is járni?

– A későbbiekben elkerültem Gyergyóremetére, a helyi lovasklubhoz. Ott kezdtem komolyabb szinten lovagolni és versenyezni. Balázs Sándor volt az edzőm, neki sokat köszönhetek, mert ott tanultam meg az alapokat. Vettünk egy lovat is, egy Spero névre hallgató heréltet, vele kezdtem el versenyezni. Fölfelé haladtunk szintek szerint, 2020-ban regionális megyei bajnok lettem, emellett jártunk országos versenyekre is. Főleg Brassót és Piatra Neamțot váltogattuk.

Érettségi után az volt a fejemben, hogy lovasedző szeretnék lenni és otthon is mindenképpen lovak átlovaglásával, akár vesenyeztetésével és gyerekek oktatásával foglalkoznék. Innen jött az ötlet, hogy Kaposvárra jöjjek, a Pannon Lovas Akadémiára. Sperót is magammal hoztam, de múlt héten az eladása mellett döntöttem, mert már hat éve megvolt. Nagyon a szívemhez nőtt, viszont a tudásszintemet tekintve őt kinőttem. Vannak akadémiás lovaim is, akikkel rendszeresen edzek és versenyzek. Mára már a lovaglás teljes életformává vált nálam, nem könnyű, de nagyon szeretem csinálni.

– Teljesen egyértelmű volt számodra, hogy Magyarországra szeretnél menni vagy más opciókon is gondolkoztál?

– Csak ez volt. Úgy emlékszem, már nyolcadikos koromban eldöntöttem. Először egy csíkszeredai lánytól hallottam erről a helyről, ő szintén itt végzett. Akkor tudtam, engem csak ez fog érdekelni, más egyetem nem is jött szóba. Szerencsére elsőre siketült a felvételim, azóta itt vagyok.

– Hosszabb távon ott vagy Erdélyben képzeled el a pályafutásodat?

– Van másfél évem hátra az egyetemről, ez idő alatt mindenképpen kint leszek, nem tudok sokat hazajárni. Nekem az célom, hogy minél magasabb szintre jussak díjugratásban, nagyobb ismeretséget szerezzek az itteni körökben is. Egyetem után szeretnék még kicsit kint maradni. Ha kapnék egy jó lehetőséget valamelyik helyi lovardában és lenne esélyem versenyezni is, annak nagyon örülnék. Ezen kívül külföldön is elgondolkodtam, de idővel mindenképpen haza szeretnék menni és az elsajátított tudással ott folytatni, ez lenne a legfőbb cél.

– Visszatérve Spero eladására, ha jól sejtem nehéz volt ennyi idő után meghozni ezt a döntést. Mennyire érzed nagy kihívásnak, hogy a későbbiekben egy új versenylóhoz igazodj?

– Annyira nem tartom annak, mert ha az életben a kereskedelemmel is szeretnék foglalkozni, meg kell tanulnom, hogy a lovakat nem szabad túl közel engednem a szívemhez, ne legyen nagyon nehéz az elválás. Szomorú vagyok, amiért Spero nincs velem, de olyan helyre került, ahol megkapja azt a szeretet, amit én adtam neki. Bármilyen új lóhoz teljesen nyitottan állok. Kell egy kis idő, amíg megszokjuk egymást, de érzelmileg nem szokott ez probléma lenni.

– Említetted a függetlenítés fontosságát, de hogyha jól tudom, a lovas és a ló között egyfajta összhang sem árt, hogyan lehet megtalálni az egyensúlyt?

– Próbálok mihamarabb rájönni arra, melyik lónál mi válik be vagy, hogy szeretnek dolgozni. Van, amelyik idegesebb, félősebb, stresszesebb a többinél, de előfordul ennek az ellentétje is. Az előző lovasok, akik ültek rajtuk, általában azért adnak néhány tanácsot annak kapcsán, mire lehet számítani. Azt szokták mondani, kell egy év, amíg teljesen összeszokik az ember egy lóval, de szerintem ez hamarabb is lehetséges, rajtunk múlik.

– Ami az akadémiai hátteret illeti, az fejlettebb-e Magyarországon, mint Romániában?

– Itt a lovassportok nagyobb támogatást kapnak, mint nálunk. Több lehetőség is van, mert, ha valakinek nincs fedeles lovardája, nem biztosítottak a körülmények az edzéshez. Otthon ez is hiányos, fedél alatt esőben és hóban is lehetne lovagolni, itt ez majdnem minden lovardánál megtalálható. Az akadémia a körülmények és edzők szempontjából is nagyon felszerelt. Azért is jöttem ki, hogy otthon minél nagyobb tudást tudjak átadni az embereknek.

– Említetted, ma már a mindennapjaid a lovassportról szólnak. Mennyire hamar tudtad ezt az életmódot megszokni?

– Az elején gyakran honvágyat éreztem, néhányszor elsírtam magam. Amint említettem, nem igazán van lehetőségem hazamenni, mert sok a lovam és sokat kell edzenem a versenyek miatt. Nehéz volt megszokni, hogy távol vagyok a családtól és a barátoktól. Idővel belejöttem azért, sokkal pörgősebb itt az élet, mert a lovak mellett ott van nekem az egyetem, az órák, a vizsgák. Lassan két éve itt vagyok, megtaláltam az utat, ami bevált. Itt is kialakult már egy jó baráti kör.

– Jónéhány dolgot felsoroltál annak kapcsán, hogy mivel foglalkoznál a jövőben, ezek közül van olyan, amelyik kiemelkedik a többi közül?

– A fő cél inkább a kereskedelem része lenne és idegen lovakat versenyeztetni, átlovagolni. Emellett mindenképpen szeretnék oktatni és saját csapatot is vinnék versenyekre, további ehhez hasonló dolgokat tűztem ki célul.