Dakar: homokkal, kövekkel és megfázásával is megküzdött Gyenes Mani, aki elégedett eredményével (INTERJÚ)

Túlszárnyalta verseny előtti elvárásait, tizennegyedik Dakarját teljesítette Gyenes Emánuel „Mani” Szaúd-Arábiában. A szatmárnémeti motoros lázasan is jó helyen tudta zárni az idei újdonságnak számító 48 órás szakaszt, a rali során pedig néhány kisebb hibát leszámítva stabilan versenyzett. A sikeres első hét után összetettben feljött a 21. helyre, valószínűnek tartotta, hogy innen még vissza fog esni a végéig, de csak két pozíciót veszített. Megkeresésünkre a sportoló elégedetten értékelte az elmúlt két hét történéseit.

Amint arról korábban beszámoltunk, a szatmárnémeti Gyenes Emánuel „Mani” 23. helyen zárta a motorosok összetettjében az idei Dakar-ralit. Az Autonet Motorcycle Team versenyzője néhány héttel a szaúdi esemény előtt a Maszolnak elmondta, az idei programban az első hét nehezebbnek ígérkezik, mint a második, ezt pedig a verseny után is meg tudta erősíteni.

A nehézség oka főleg az a 48 órás szakasz volt, amelyen az első nap 430 kilométert tudott teljesíteni a távból, másnapra pedig csak 200 maradt, úgyhogy sikerült jó eredményt elérnie ezen a részen, annak ellenére is, hogy egészségi szempontból nem volt a legjobb állapotban.

„A megfázás nem jött jól, minden este hideg volt a versenyen. Sátorban aludtam, a hideg levegőtől fázott meg a torkom, emiatt be is lázasodtam. Bár vigyáztam, hogy ne igyak hideget, a körülményekkel nem volt mit kezdeni. Egy-másfél napig voltam lázas, utána már csak köhögtem. Kicsit hátráltatott a megfázás, nem esett éppen jól, de jött a pihenőnap, amikor helyrerázódtam” – részletezte Gyenes Emánuel, aki a nehézségek ellenére jó helyen zárta az első hetet

Az említett pihenőnapon Gyenes a 25. helyen állt összetettben, az azt követő szakasz után viszont sikerült előrelépnie újabb négy pozíciót.

„Tudtam, hogy onnan vissza fogok esni egy kicsit. A pihenőnap után sok olyan motorosnak volt technikai problémája, akik gyorsabbak, min én, valószínű volt, hogy be fogják tudni hozni a lemaradást. Nagyobb visszaesésre is számítottam, de végül sikerült a 23. helyre beérni” – mesélte a szatmári versenyző, hozzátéve, hogy a körülmények szempontjából nem érte nagy meglepetés a második héten.

Fotók: Gyenes Emanuel Facebook-oldala

Gyenes tisztában volt vele, hogy a verseny végéhez közeledve is lesznek nehéz pályák, köves részek, erre viszont fel volt készülve, hiszen egy évvel ezelőtt ugyanezen a terepen mentek végig, igaz, fordított irányban. Hozzátette, bár a táborokban náluk lehetett a telefon, szinte egyik helyszínen sem volt térerő, tehát nem tudtak kommunikálni senkivel.

Az újdonságnak számító 48 órás szakasszal kapcsolatban elmondta, valószínűleg jövőre is lesz hasonló, mert a szervezők látták, hogy nehéz és megpróbáltató rész volt a versenyzők számára. Gyenes ezen a szakaszon arra számított, sok időt fog veszteni a homokban másokkal szemben, de örülni tudott neki, hogy minden rendben volt.

„Nagyon elégedett vagyok a huszonharmadik helyezéssel. Biztosan maradt még benne néhány perc, egyik nap egy kisebb figyelmetlenség után kellett visszamennem négy kilométert, hogy megszerezzem az adott pontot. Összeségében szerintem tizenöt-húsz perc bent maradt, de biztosan minden más versenyzőnél is előfordult hasonló. Ez a minimális időveszteség belefért” – értékelte végeredményét Gyenes Emánuel, aki eredeti célkitűzését, a 25. hely megszerzését túlteljesítette.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?