Australian Open: Bondár nyerte az első fordulós magyar-román csatát

Fotó: M. Á. Zs./archívBondár Anna bejutott a második fordulóba az ausztrál nyílt teniszbajnokság hétfői nyitónapján, miután három szettben legyőzte a a román Ana Bogdant.

A világranglista 81. helyén álló szeghalmi játékos a nyitókörben a WTA-ranglista 63. pozícióját elfoglaló Bogdannal csapott össze, pályafutása során másodszor. Korábbi egyetlen találkozójukra a 2019-es isztambuli torna selejtezőjében került sor, ahol a román lány három szettben nyert.

A második csata nyitójátszmájában a Hajdúszoboszló SE sportolója kétszer is elvette Bogdan adogatását, miközben sikeresen hárított négy bréklabdát, és 34 perc alatt szettelőnybe került.

A folytatásban Bondár 2:0-ra vezetett, de a 30 éves román összeszedte magát, és sorozatban hat gémet hozva kiegyenlített. Az utolsó felvonásban 3:2 után egymás után három brék következett, majd a magyar játékos hozta a szerváját, és 5:3-ra elhúzott. Innen már nem volt visszaút Bogdan számára, a 25 éves Bondár a mérkőzés utolsó hét labdamenetéből hatot nyerve, 2 óra alatt győzött.    

Australian Open, eredmények, 1. forduló (a 64 közé jutásért):
Bondár Anna-Ana Bogdan (román) 6:2, 2:6, 6:3
Cseng Csin-ven (kínai, 29.) - Gálfi Dalma 6:0, 6:2

Kapcsolódók

Kimaradt?