Billie Jean King Kupa: Románia 4-0-ra legyőzte Magyarországot

Ana Bogdan két szettben (6:0, 6:2) legyőzte Udvardy Pannát szombaton a Billie Jean King Kupa rájátszásában a nagyváradi párharc harmadik mérkőzésén, majd a tét nélküli páros meccs után a magyar női teniszválogatott összesítésben 4–0-ra kikapott Romániától, így a román női teniszválogatott továbbjutott a 2023-as finálé selejtezőjébe.

A szombati nyitómérkőzésen a Gálfi Dalmát pénteken két szettben (6:1, 6:4) verő Ana Bogdannak a Jaqueline Cristiannal szemben három szettben (6:2, 4:6, 7:6) alulmaradt Bondár Annával kellett volna megküzdenie, de végül a magyar kapitány a világranglistán 88. helyezett Udvardyt küldte pályára.

Fotó: Román Tenisz Szövetség Facebook-oldal

A két játékos 2017 óta már négyszer megmérkőzött egymással, és mindig Bogdan bizonyult jobbnak.

Az ötödik csata is a 48. helyen álló román játékos fölényét hozta, aki semmire nyerte az adogatógémjeit, miközben kétszer is elvette Udvardy Panna szerváját.

Mivel a párharc eldőlt, a két kapitány döntése alapján már csak egy tét nélküli páros találkozóra került sor, melyen döntő rövidítésben szintén a házigazdák diadalmaskodtak: Jaqueline Cristian és Monica Niculescu páros három szettben (5:7, 6:4, 10:4) legyőzte a Luca Reka/Udvardy Panna párost.

Románia jövőre a BJK Kupa döntőjének a selejtezőjében vehet részt, míg a magyar csapat az euro-afrikai zóna I-es csoportjában folytatja.

A két válogatott tizedszer találkozott, de csak egyszer, 1993-ban nyertek a magyarok, akik legutóbb 2002-ben szerepeltek a világelitben.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?