MOL Liga: újrajátsszák a Debrecen-Brassó párharc első mérkőzését

A vendégek óvása miatt újrajátsszák a Debrecen-Brassói Corona párharc első mérkőzését a jégkorong MOL Liga negyeddöntőjében.

A keddi összecsapás - amely a Debrecen 6-3-as sikerével zárult - 55 perces késéssel kezdődött, miután a szlovák játékvezetők nem érkeztek meg. A sorozat versenyszabályzata lehetővé teszi, hogy a csapatok külföldi bírókat kérjenek, s ezzel a lehetőséggel a párharc egészére nézve élt is a két együttes. Az összecsapást végül magyar játékvezetők irányításával lejátszották.

„A versenybírósági bizottság véleménye szerint a mérkőzést nem kellett volna lejátszani, de ha már megtörtént, akkor is csak barátságos mérkőzésként lehet számításba venni, nem pedig a MOL Liga rájátszásának részeként” – áll a magyar szövetség (MJSZ) péntek esti tájékoztatásában. A döntés ellen két munkanapon belül fellebbezés nyújtható be.

A mérkőzést jövő kedden, Debrecenben játsszák le újra.

A párharc második találkozóját szerdán az erdélyi együttes nyerte 5-2-re, szintén Debrecenben.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?