Ekeng kameruni sírjára kerülhet a Román Kupa

A Bukaresti Dinamo pénteken elhunyt kameruni labdarúgója, Patrick Ekeng sírjára kerülhet a Román Kupa trófeája. A fővárosi klub sportigazgatója, Ionel Danciulescu a Digisport csatornán elmondta: amennyiben megnyerik a kupadöntőt, a trófeát elküldik az afrikai középpályás családjának, hogy helyezzék a sírjára. Hozzátette: amennyiben a döntőt a Kolozsvári CFR nyeri meg akkor meg fogják kérni a vasutasokat, hogy adják Ekeng családjának a trófeát.

A Kolozsvári CFR elleni finálét kedden rendezték volna, de a haláleset miatt egy héttel elhalasztották.

Szintén felvetődött, hogy a Dinamo stadionjában egy lelátót Ekengről neveznek el.

A 26 éves játékos halála után a labdarúgókat képviselő nemzetközi érdekvédelmi szervezet (FIFPro) aggodalmát fejezte ki, amiért egyes román klubok az egészségügyi kiadásokon takarékoskodnak.

Ekeng a pénteki Bukaresti Dinamo–Konstancai Viitorul bajnoki mérkőzés 69. percében lett rosszul. Miután összeesett, azonnal kórházba szállították, másfél órán át próbálták újraéleszteni, de sikertelenül. A Dinamónál nem ez volt az első ilyen eset, a néhai csapatkapitány Catalin Hildan szintén mérkőzés közben lett rosszul és halt meg 2000 októberében.

A múlt heti esetet követően ügyészségi vizsgálat indult Romániában, mert felvetődött annak gyanúja, hogy a középpályás nem részesült megfelelő elsősegélynyújtásban. A hatóságok több szabálytalanságot fedeztek fel annál a magán rohammentő-szolgálatnál, amelynek járműve jelen volt a stadionban és kórházba szállította a futballistát, ezért ideiglenesen megvonták a cég működési engedélyét.

Abdo Salem törvényszéki orvos hétfőn elmondta: a boncolás első eredményei szerint a játékosnak szívbetegsége volt, ez okozhatta halálát.

Kapcsolódók

Kimaradt?