Ekeng halála miatt halasztják a kupadöntőt

Patrick Ekeng halála miatt az összes, hétvégére és hétfőre tervezett bajnoki mérkőzést elhalasztotta a Román Labdarúgó Szövetség.

A keddre kiírt kupadöntőt is más időpontra tették át, Ekeng klubja, a Bukaresti Dinamo és a Kolozsvári CFR május 17-én csap majd össze egymással.

A 26 éves, kameruni válogatott Ekeng péntek este, a Viitorul Constanța elleni mérkőzés 69. percében lett rosszul. Miután összeesett, azonnal kórházba szállították, és másfél órán át próbálták újraéleszteni - sikertelenül. A rendőrség vizsgálja a tragédiát, miután felmerült, hogy súlyos hibákat követtek el az elsősegélynyújtás és ápolás során.

A játékos csereként állt be, és mindössze hét percet volt a pályán, amikor rosszul lett. Ekeng - aki korábban spanyol, svájci és francia klubokban is szerepelt - tavaly került a fővárosi csapathoz. Felesége és kislánya Párizsban él.

A bukaresti Dinamónál nem ez volt az első ilyen eset. A csapat korábbi kapitánya, Cătălin Hildan szintén mérkőzés közben lett rosszul és halt meg 2000 októberében.

Kapcsolódók

Kimaradt?