Visky András nyerte a 2023-as Margó-díjat

Visky András Kitelepítés című regényéért nyerte el idén a legjobb első prózakötetesnek járó Margó-díjat - közölték a Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál részeként megrendezett Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár szervezői az MTI-vel csütörtökön.

A nyertes pénzdíjat, kereskedelmi és médiatámogatást, valamint próbafordítást is kap, valamint 15 millió forint értékű népszerűsítő kampány segíti győztes könyvének pályáját - közölték.     

Visky András könyve mellett Bánhidi Lilla Sorsod Borsod című krimije, valamint K. Varga Bence Repedések könyve című novelláskötete került az élmezőnybe. Idén először adták át a fesztiválon a Margó x Erste #higgymagadban különdíjat, amit Szűcs Ádám nyert el A játék neve: Budapest című regényével.

A Margó-díjra 2023-ban összesen 34 pályázat érkezett, amelyből tíz könyvet választott ki a Könyves Magazin szerkesztőiből álló szakmai előzsűri. 2023-ban a Kalligram, a Prae Kiadó, a Parnasszus, a Szépirodalmi Figyelő Alapítvány, az Athenaeum, a Fiatal Írók Szövetsége, a Lampion Könyvek, az Animus és a Jelenkor kiadó könyvei jutottak be a legjobbak közé. A Margó-díjról a Fiatal Írók Szövetsége, a Szépírók Társasága és a Margó Irodalmi Fesztivál képviselőiből álló szakmai zsűri döntött.

Visky András drámaíró, költő, dramaturg, egyetemi tanár. A közleményben ismertetik: a Jelenkor Kiadónál 2022-ben megjelent Kitelepítés című regényében szereplő kisfiút kétévesen édesanyjával és hét testvérével egy lágerbe telepítik, a református lelkész apát bebörtönzik, az ő történetüket követheti végig az olvasó.

„A Kitelepítés az elmúlt évtized egyik legszebb és legfontosabb regénye, ami mögött jelentős drámaiírói és költői életmű áll. Visky András megtalálta a nyelvet ahhoz, hogy elbeszélje a nehezen elbeszélhetőt, családregényében a hit, a szeretetet és a szabadság segíti a borzalmak túlélését” – idézi a közlemény Valuska Lászlót, a Margó Irodalmi Fesztivál igazgatóját.

Idén kilencedik alkalommal ítélték oda a Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásáron a legjobb első prózakötetért járó Margó-díjat. A 2015-ben indított kezdeményezés célja, hogy felhívja a figyelmet az első prózakötetes szerzőkre, és ezen keresztül is népszerűsítse a hazai kortárs irodalmat. Az elmúlt nyolc évben Totth Benedek, Milbacher Róbert, Szöllősi Mátyás, Mécs Anna, Fehér Boldizsár, Harag Anita, Halász Rita, tavaly Vonnák Diána kapta meg az elismerést.

A Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár vasárnap estig várja a látogatókat a Millenárison.

Mint írtuk, Visky András korábban azt is elmondta, hogy a regény megírásakor a legnagyobb küzdelem a számára a gyermeki nézőpont megtalálása volt: az, hogy ki beszéli el a történetet. Ennek megoldására az a felismerés vezette rá, hogy a gyermek és a felnőtt közös nevezője az értetlenség, hogy nem értjük, ami velünk történik és ebből az értetlenségből kell fölfedezni a szavaknak az értelmét, az emberi kapcsolatokat.

„Egy dolgot tudtam csak, és ezt nagyon tudtam, hogy én készülök erre a könyvre. Minden írásom tulajdonképpen valamilyen értelemben lelkigyakorlata ennek a könyvnek” – mondta Visky András.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?