Kevesebb, mint fél év alatt vált sikerkönyvvé Visky András Kitelepítés című regénye, amely a Jelenkor kiadónál jelent meg 2022 szeptemberében, a kötet pedig már a negyedik kiadásánál tart. A bemutatóról mi is írtunk az Interferenciák Színházi Fesztivál keretében. A Magyar Széppróza Napja (február 18., Jókai Mór születése napja) az Erdélyi Magyar Írók Ligája szervezésében került sor beszélgetésre Visky Andrással pénteken a kolozsvári a Bulgakov-kávézóban – az író beszélgetőpartnerei Mărcuțiu-Rácz Dóra író és Papp Attila Zsolt költő volt.

„Ez a könyv megváltoztatta az életemet, úgy, hogy én az életemet nem akartam megváltoztatni, csak meg szerettem volna írni ezt a könyvet. Már a kiadó figyelmeztetett még a megjelenés előtt, hogy készüljek fel, ami ezzel a könyvvel történni fog. Nagyon meglepett, hogy ennyire megbíztak benne” – mondta Visky András a Kitelepítésről, melynek ez volt a negyedik kolozsvári bemutatója. A regény több ismertető és recenzió után most ért el arra a pontra, hogy komoly szakmai visszhangja lett, legutóbb a szegedi Alföld folyóirat közölt róla hármas kritikát.

„Ami nagyon megérint, hogy naponta legalább két-három levelet is kapok” – mesélte el a könyvvel kapcsolatban, és hozzátette: ismeretlen olvasók, sokszor identitásukat föl sem fedve vallják be, mennyire átütő és fontos olvasmány volt számukra a regény, amely sok esetben az életük értelméről gondolkodtatta el őket, sőt mi több, az életük megtartására ösztönözte őket. Ezekre a levelekre mind válaszol, sokukból párbeszédek alakulnak ki.

Visky elmondása szerint hozzászokott, hogy elsősorban szakmai körökben mozgott, és irodalmi beszélgetéseken vett részt, a versesköteteivel éppen-éppen átlépte ezt a határt, ezzel a regénnyel viszont olyan szintre ért, amelyen az „egyszerű olvasót” is sikerült elérnie. Fotókat kap gyakorta arról, hogy az emberek a metrón olvassák a könyvet, váratlan helyszíneken bukkan fel. Számára ez izgalmas, önmagának dokumentálja azt, hogy milyen utat jár be a könyv. Teljes passzusokat idéznek be a kötetből a közösségi médiában, akár kommentszekciók szintjén – tette hozzá Papp Attila Zsolt a jelenséghez.

Egy erős forma Krisztus sírboltjára gördülő kőként van jelen

„Én olyan szerző vagyok, hogy látok magam előtt valamit, és engedem, hogy hívjon, és haladok afelé. Nem biztos, hogy el fogom érni, de a regényírás közben is azt éreztem, hogy ha ezt a regényt nem is fogom tudni befejezni, akkor is jól járok, mert kellő szigorúsággal közelítek feléje” – fejtette ki a szerző.

Mint kiderült, a formákkal való kísérletezés nem újkeletű Visky életművében. A kötetben számozott passzusokból áll a szöveg, mozaikregényként is olvasható, ugyanakkor egy-egy passzus akár szabadversnek is beillene, ha másként lenne tördelve. A szerző hangsúlyozta azt is, hogy rendszeresen olvassa a kortárs költészetet, és nem telik el egy nap, hogy ne olvasna el egy-egy frissen megjelent verset – számára a versolvasás rituális tevékenység.

Mărcuțiu-Rácz Dóra arra is kíváncsi volt, milyen prózai szövegek voltak hatással rá, amik ebben a könyvben is tetten érhetők – a Biblia és a bibliai nyelven, idézeteken és formán kívül olyan szövegekről van szó, amelyek első látásra talán távol állnak tőle. Ezek között megtaláljuk Augustinusnak a Vallomásait az 5. századból, egy átalakulófélben lévő társadalomból, valamint Kertész Imre Kaddis a meg nem született gyermekért című regényét. „Esterházy mindig azt mondta nekem, hogy mielőtt egy könyv befejeződne, megnyitja az utat egy következő könyv felé. Ez a forma beváltotta önmagát, de ezt most el is kell engednem” – mondta Visky arra vonatkozóan, hogy folytatná-e ebben a formában a prózaírást.

Meg lehet-e tanítani Istent magyarul?

„A beszédhibás Isten, aki nem tud jól magyarul” mint központi motívuma a könyvnek ugyancsak a bibliai vonatkozásokra mutat rá. A szerző kitelepített családjának csupán egy Károli-bibliája volt a Bărăgan-pusztasági lágerben, az ezzel felcseperedő gyerekek számára pedig ez nehézkes nyelv volt még akkor is, amikor mindennapos volt a használata. Ez egy plusz terhet rótt a megfejtés által, mintha a lágerbe szorult gyerekek – Visky és testvérei – kellett volna „megtanítsák magyarul az istent.”

Visky szerint a Károli-fordítás poétikus fordítás, a későbbi Biblia-fordítások, mivel a fordítás pontosságában hisznek (ezért elkerülhetetlenül saját csapdájukba esnek), ellaposodnak – a Károlié megkísérel érzeteket kelteni az olvasóban, mivel a kulturális transzfert lehetetlen mindig szavakban átadni. „Amikor anyánk felolvasott nekünk belőle, mindig belejavított a Szentírásba. Vagy hallgattuk apámat, illetve később Péter testvéremet, aki lelkész lett és megpróbáltuk megsaccolni, hogy hány »valát« fog majd kihagyni a prédikációiban” – mesélte, majd hozzátette, hogy így a szentséget mindig történés formájában tapasztalhatjuk meg.

Kézzelfogható emlékek

Az olvasói levelek mennyisége mellett azonban Visky csak kevés, a regény időszakát felölelő korszakból fennmaradt tárgyat tudhat magáénak, bár szívesen összegyűjtötte volna ezeket. Édesapját vagyonelkobzásra is ítélték, a magyarkéci hívek viszont látták, hogy mi történik lelkészükkel és néhány dolgot elvittek a parókiáról, majd szabadulása után visszaadták, így került elő az egykori íróasztala is.

A Kitelepítés borítóján szereplő szakadt fénykép ép változatához később jutott hozzá a szerző, az ottani lelkész kapcsolatain keresztül mai napig bukkannak elő képek a falubeli emberektől. Ion Gustinak, egy bukaresti televíziós rendezőnek is sokat köszönhetett, aki felhívta és elmondta, hogy filmet szeretne készíteni a láger helyszínén, egy megmaradt barakkot kellett megnéznie, amit még a kitelepített bánáti svábok építettek. „Először azt hittem, hogy ez valami irodalmi dolog, kitaláció, hogy egyszer csak a testből föltörnek az érzelmek. De velem ott az történt meg, hogy minden illat, például a falnak az illata, a tapintása, egyszer csak olyan otthonosságérzést keltett bennem. Volt a ház közelében egy gyönyörű szentjánoskenyérfa, annak az őszi illata csodálatos – egyszerre édes, savanyú, fanyar és délszaki gazdagságot áraszt. Akkor összeszedtem a fának a terméseit, valamennyit a földből, hogy az illatát érezzem, és tudtam, hogy segíteni fog, hogy ebbe a szövegbe belehelyezkedjem. Aztán jött a világjárvány és az azzal járó bezártság, ami megint csak rendkívül felszabadító volt számomra, mert előhozta ugyanezt az élményt, amiben egyszerre van a tágasság és a szűkség” – mondta Visky András.

A szerző a továbbiakban a közönség bemondásaira olvasott fel a regényből, a sorszámozott részekből tetszőlegesen.