Napra pontosan 50 évvel ezelőtt, 1972. december 10-én vehette át az irodalmi Nobel-díjat Heinrich Böll német író. A szó szoros értelmében vett elismerésen túlmutat, hogy a második világháború lezárását követően Böll volt az első németországi szerző, aki a legrangosabb irodalmi díjban részesülhetett. El kellett tehát telnie csaknem három évtizednek ahhoz, hogy a világ – ezen belül pedig a nemzetközi irodalmi közvélemény – félretegye az 1945 utáni (némileg érthető) ellenszenvét mindazzal szemben, ami német, és egy ilyen szimbolikus gesztust gyakoroljon egy németországi író irányába. Nyilván az effajta elismerések odaítélése mindig szubjektív alapon történik, hiszen az irodalom nem egy egzakt tudomány, ebből az okból kifolyólag végső soron az irodalomtörténész, a kritikus és az átlagolvasó is saját ízlése alapján dönt arról, hogy mi az, ami elismerésre méltó, és mi az, ami kevésbé. Heinrich Böll esetében viszont érdemes a tulajdonképpeni életművön kívül is megvizsgálni munkásságát, hisz a háború utáni Németországban közéleti megnyilvánulásai is fontos szerepet játszottak, írásai pedig mai napig aktuális üzenetek hordozói.

Magyar nyelvterületen Böll recepciója meglehetősen egyenetlen ívet futott be. Míg az ’50-es és ’60-as években jószerével ismeretlen volt, a Nobel-díj odaítélését követően Magyarországon is megnőtt a művei iránti érdeklődés, majd 1985-ös halálát követően ezt egy újabb népszerűségi hullám követte, amelynek keretében magyarul újra kiadták műveinek többségét, valamint lefordították azokat, amik addig nem jelentek meg. Napjainkra az író és életműve mintha háttérbe szorult volna, véleményem szerint méltatlanul, hisz mondanivalójára a jelenlegi európai – különös tekintettel a németországi – helyzet kontextusában igencsak érdemes lenne odafigyelni. Vegyük példaként azt a néhány napja érkezett hírt, miszerint Németországban 25 személyt vettek őrizetbe, akik fegyveres puccsra készültek, így kívánva megdönteni a kormányt és megváltoztatni a jelenlegi parlamentáris demokrácia államformáját. A Reichsbürger elnevezésű, többnyire szélsőjobboldali eszméket valló tagokból álló csoportosulás célja egyenesen a monarchia visszaállítása volt. Annak a monarchiának a restaurációja, amelyet a weimari köztársaság 1919-es kikiáltásakor végérvényesen eltörültek. Arra a kérdésre pedig, hogy mi köze mindehhez Heinrich Böllnek, válaszolni talán úgy lehet a legjobban, ha újra fellapozzuk írásait. Ugyanis Böll gyakorlatilag teljes életművében erre a veszélyre figyelmeztetett, még akkor is, ha konkrétan sok esetben nem mondta ki azt, hogy a második világháború lezárását követő időszakban Németországban korántsem szűntek meg azok a berögződések, amelyek aztán mindazon embertelen eszmék kialakulásához vezettek, amelyek jegyében sikerült romba dönteni a világ jelentős részét, de legalábbis Európát olyannyira, hogy a jelek szerint mai napig sem tért teljesen magához.

Ahhoz, hogy jobban megértsük mondanivalóját, mindenképp figyelembe kell vennünk az író életútját, mivel Böll esetében életrajz és életmű szorosan kapcsolódik egymáshoz. 1938-ban előbb munkaszolgálatra hívják be, majd Lengyelország 1939-es lerohanását követően fegyveres alakulathoz kerül, ezt követően pedig a háború lezárásáig a Wehrmacht kötelékében szolgál. A pacifista elveket valló fiatalember a különböző frontokon teljesített szolgálat közben testközelből ismeri meg a háború borzalmait, közben pedig mindenfélét kitalál, hogy puskáját ne kelljen elsütnie. Pacifizmus ide-oda, az ellenséges golyó és gránátrepesz nem válogat, így Böll is többször megsebesül a harcok hevében. A lövészárkok sarában szerzett tapasztalat meghatározóvá válik későbbi irodalmi munkásságában, akárcsak a hazatérését követő időszak, amelyet a porig bombázott szülőhazájában még hosszú ideig a szó szoros értelmében vett túlélésért folytatott küzdelem fémjelez. Böll birtokában volt tehát mindazon tapasztalatnak, amely a későbbiekben egy sajátos elbeszélő stílus kialakulásához vezetett, amely visszafogottsága és formai letisztultsága ellenére igencsak érzékletes képet fest a háború borzalmairól, de az azt megelőző és az azt követő időszak ok-okozati összefüggéseiről is.

Böll maga a német történelem, ha elfogultak akarunk lenni, és valószínű, hogy nem véletlenül illették kortársai „a nemzet lelkiismerete” névvel. A „kölni jó ember” (másik név, amelyen korábban szokás volt emlegetni) regényeiben elsősorban a háború utáni Németország korrajzát tárja az olvasó elé, míg számos elbeszélésében a háború kegyetlensége és értelmetlensége kerül reflektorfénybe. Egyik novellájában a háború allegóriájaként egy vezető és fékek nélküli villamos jelenik meg, amelyről menet közben már majdnem mindenki leugrott, kivéve az elbeszélőt, aki néhány társával együtt száguld egyre nagyobb sebességgel a vég felé. Egyik leghíresebb regénye, a Biliárd fél tízkor három generáció történetén keresztül mutatja meg mindazokat a traumákat, amelyeket a háború okozott német családok millióinak, és amelyek következtében ezek gyakorlatilag megszűntek családként funkcionálni. Hasonló történetívet jelenít meg nagylélegzetű Csoportkép hölggyel című művében – konkrétan ezért kapott Nobel-díjat -, amelyben az első világháborútól kezdve a hetvenes évekig követi végig a Németországban lezajló folyamatokat. A német történelem egyéni sorsokon keresztül bontakozik ki, de ezek a sorsok együtt alkotják egy nemzet bukását, majd látszólagos feltámadását ábrázoló tablóképet. A feltámadással kapcsolatosan Böll – bár tanúja az akkori NSZK-ban, a Marshall-terv keretében végbemenő gazdasági csodának – korántsem optimista, mitöbb, folyamatosan a látszólag nyugodt felszín alatt továbbra is kavargó sötét örvényekre figyelmeztet, amelyek azzal fenyegetnek, hogy bármikor ismét a mélybe ránthatják a német társadalom egészét.

Heinrich Böll életművét ma is érdemes fellapozni, annál is inkább, mivel ennyi idő távlatából világossá válik, hogy az írónak abban a tekintetben mindenképp igaza volt, hogy Németországban a nemzeti szocialista eszmék nem tűntek el, legfennebb némileg átalakultak (Reichsbürger-ügy, hogy csak a legutóbbit említsük), a náci korszakban elkövetett bűnökkel kapcsolatosan pedig mindmáig nem történt meg a valós és teljeskörű szembenézés, még akkor sem, ha egy kívülálló szemlélőben a mindenkori német kormány ezirányú tevékenységét figyelve esetleg az az érzés támadhat, hogy ezen a téren már nem maradt tennivaló. „A nemzet lelkiismerete” ugyanakkor nem csak Németország lelkiismerete, hanem olyan univerzális emberi értékeket közvetít, amelyek révén „az ember lelkiismerete” szerepét is betölti.

Böll életének mozzanatai

Irodalmi munkásságát megelőzően Böll életének mozzanatairól bőséges források állnak rendelkezésre, ugyanis rendkívül intenzív levelezést folytatott feleségével. Ebből nagyon sok minden kiderül a háborús évekről, többek között az is, hogy mi köze volt a Nobel-díjas írónak Magyarországhoz, Romániához és konkrétan Erdélyhez. Ezekből a levelekből kiindulva Szederkényi Olga rendező izgalmas vállalkozásba kezdett és filmet forgatott Heinrich Böllről, amelynek címe Böll közlegény megmentése – Egy leendő író katonalevelei Magyarországról, és amelynek zártkörű első bemutatójára került sor Budapesten. A filmről Szederkényi Olga rendezővel beszélgettünk.

– Honnan jött az ötlet, hogy épp Heinrich Böllről készíts filmet?

– Klasszikus „szerelem első látásra” helyzetről beszélünk. 2018-ban a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumban a kislányommal megnéztünk egy kamarakiállítást, Heinrich Böll Nobel-díjas íróról. Ott láttam egy fotót az ifjú katona Böllről, amely hihetetlenül mainak tűnt. A képaláírásban az szerepelt, hogy Heinrich tizedes Magyarországon is járt a második világháborúban, és a mindennapjairól levelekben tájékoztatta a feleségét. Egy pillanat alatt bevillant a felismerés: ezeket a leveleket én el szeretném olvasni! Pár nap múlva Nagy Márta, a Goethe Intézet illetékese már össze is kötött Bernáth Árpád szegedi professzorral, Böll-kutatóval, a kiállítás kurátorával, akivel azóta is együtt dolgozom és a film szakértője lett.

– Mit fed pontosan a film címe?

– A film azt mutatja be, hogy hogyan lehet túlélni mentálisan, erkölcsileg és fizikailag egy háborút. Egy kisember szemszögéből látjuk mindezt, aki akkor még nem Nobel-díjas író, hanem csak egyszerű gyalogos. Ez a történelem alulnézetből perspektíva arra is rámutat, hogy ha a háború kitör, és az embert besorozzák, akkor nem dezertálhat, mert megbüntetik. Mit jelent ilyen helyzetben a támogató szerelem és a hit? A film témája sajnos az elmúlt időszakban vérfagyasztóan aktuális lett, az orosz-ukrán háború miatt.

– Műfaji besorolását tekintve milyen jellegű filmről van szó?

– Alapvetően dokumentumfilmről van szó, mert semmi fikció nincs a történetben. A film vázához Böll eredeti leveleit használtam fel, valamint a korabeli újságok (érezhetően propaganda és cenzúrázott) híreit. Az egyes helyszíneken pedig második világháborús túlélők és szemtanúk vallomásai hitelesítik a történetet. Sepsiszentgyörgyön Lázár Magdolna, Debrecenben Fahidi Éva, Szentesen Oltyán Lajos mesél a német katonákkal való találkozásról. Az ifjú Böll mindennapjait vizuálisan rekonstruáltuk, eredeti helyszíneken. Az arcát azonban sosem látjuk a szereplőnek: az egyenruha csinálja végig ezt a kálváriát. Ezért nem is színészt kértem fel a karakter megformálására, hanem Áfra János költőt, akinek a kezében organikusan jól áll a ceruza és alkatilag taszítja a puska. Heinrich és felesége, Annemarie hangját azonban már két profi és nagyon érzékeny színész kelti életre: ifj. Vidnyánszky Attila és Bata Éva. Nagy öröm, hogy a film epilógusában megszólal René Böll, a Nobel-díjas író fia is.

– Képileg hogyan tudtátok ezt a realista hangulatot megőrizni?

– Szerencsém volt a kollégáimmal. Bordás Róbert operatőr megértette és megérezte, hogy mit szeretnék életre kelteni és elképesztő módon megjelenítette azt, amit én addig csak a lelki szemeimmel láttam. Mehrli Noémi és Kiss Richárd vágók, valamint Kabán Benedek fényelő, elviselve a maximalizmusomat, kötélidegrendszerrel tökéletesítették és finomították a filmet újra és újra és újra... A totálokat animált korabeli Fortepan (civilek által készített fotók – a szerk.) képek adják, ezeket Vécsey Virág készítette, hihetetlen lelkesedéssel, egy újszülött és egy óvodás anyukájaként. Most nem tudok mindenkit felsorolni, de minden egyes kollégámnak, valamint Fóris Ákos történész- és Cserna-Szabó András irodalmi-szakértőnek is nagyon köszönöm a munkáját. A stáb nélkül nem lenne ilyen végeredmény: reményeim szerint sikerült egy valóságközeli élményt vászonra vinni.

– Hogyan készült a forgatásra az alkotócsapat, tekintve azt, hogy ez egy országhatárokon átívelő alkotás? Voltak említésre méltó nehézségek, amelyekbe beleütköztetek esetleg?

– A filmet Szentesen, Debrecenben, Sepsiszentgyörgyön, Kölnben, a Magyar Vasúttörténeti Parkban, a budapesti Sziklakórházban, a Pentaton Stúdióban, valamint a Kugler Art Szalonban forgattuk, 11 nap alatt. A legnagyobb nehézség a szűkös büdzsé volt. Ebben a filmben mindenki mélyen áron alul dolgozott, a forgatási helyszíneket is nagy részben ingyen használhattuk. Az természetes, hogy a rendező fanatikus szerelemből csinálja a munkát, hiszen a világon egyedül ő szeretné ezt a sztorit életre kelteni, valamiért ez neki fontos és érthető módon másnak nem annyira. Örülök, hogy voltak, akik velem tartottak ezen a sokszor igen cudar úton. Kőszegi Edit, a produkciós iroda vezetője és Surányi András producer érdeme, hogy bravúrosan levezényelték a pénzügyeket és kreatív alkotótársként fontos pillanatokban őszinték voltak. Hálás vagyok a Nemzeti Film Intézetnek, hogy 7,1 millió forinttal támogatta a Böll közlegény megmentését és reményeink szerint a filmszakmai adókedvezményt is igénybe tudjuk venni. Amikor francia és német szakmabeli ismerőseim megkérdezték, hogy mennyi pénzből készítettük el ezt a filmet, akkor egyszerűen nem hitték el a számot és megpróbáltak meggyőzni arról, hogy egy nullát biztos elfelejtettem odaírni az összeg végére.

– A film erdélyi helyszíneken is forgott. Mi köze van Heinrich Böllnek Erdélyhez?

– A 26 éves Heinrich Böll tizedest, aki akkor már öt éve szolgál a német hadseregben, 1944. májusában romániai bevetésre vezénylik. A Iași melletti dombokon harcol, egy gránát megsebesíti, majd Sepsiszentgyörgyre szállítják, és ott lábadozik hosszan. A helyi kórházban már nincs hely, így a mai Székely Mikó Kollégiumban szállásolják el sebesült katonatársaival együtt. Az ott töltött napokról részletesen és manírmentesen ír feleségének. Nagyon szépnek és kedvesnek tartja a helyieket, akiket a Főtéren, padon ülve figyel meg. Dicséri a helyi kosztot, amelyet hosszú éhezés után kóstolhat meg, miután megkapja a zsoldját. Meghatódik egy kitűnő borbély alapos munkájától. Mindeközben persze korántsem boldog: azon gyötrődik, hogy miért kell neki háborúznia hat éve és mikor lesz már vége ennek a pokolnak. A Heinrich Böllre oly jellemző pacifizmus az innen írt levelekben metszően kikristályosodik.

– Honnan lehet tudni, hogy merre járt Heinrich Böll a kérdéses időszakban? Mennyi időbe tellett rekonstruálni a főszereplő útját a rendelkezésre álló dokumentumok alapján?

– A bölcsészekben az a jó, hogy ők állandóan szolgálatban vannak. Bernáth Árpád professzor és Papp József, debreceni, valamint Vágvölgyi Zoltán, szentesi helytörténészek bármilyen kérdésemre azonnal és kimerítően válaszoltak, elmondhatatlanul sokat segítettek. Az autentikus sepsiszentgyörgyi helyszínek felkutatása pedig erdélyi producerünk érdeme.

– A később világhírűvé vált német író épp 50 éve vehette át az irodalmi Nobel-díjat, viszont az elmúlt időszakban mintha kissé a háttérbe szorult volna. Mit remélsz ettől a filmtől, ha egyáltalán felvethetjük így a problémát, javulni fog ettől valamelyest a recepciója? Konkrétan: a filmet megtekintve többen kapnak-e kedvet esetleg Böll olvasására?

– Böllnek egyelőre mostoha a sorsa, hiszen már nem kortárs és még nem klasszikus. Emlékszem, amikor gimnazista voltam, rengetegen olvastak Böllt, például a Biliárd fél tízkort. Én azt gondolom, hogy Heinrich Böll abszolút klasszikus lesz, mert hiteles, őszinte és saját hangon, bravúros szerkesztéssel, páratlan iróniával, hihetetlen éleslátással, senkinek megfelelni nem akarva mesél mélyből induló lelki és társadalmi mozgatórugókról. Pacifizmusa, társadalom- és egyházkritikája, emberismerete örökérvényű. Emiatt szerintem a könyvei időtlenek és univerzálisak. Naná, hogy őszintén remélem, hogy a film kedvet csinál a Böll-könyvek olvasásához! Megérdemelné az Öreg. És a felesége, Annemarie is, aki egész életében hitt Heinrichben és támogatta, biztatta őt akkor is, amikor még reménytelenül hosszan a korai évek keserű kenyerét ették.

– Tervezed-e esetleg német nyelvterületen is bemutatni a filmet?

– Ó, én persze, hogy tervezném bemutatni a filmet Németországban is! De egy film utóélete kifürkészhetetlen: soha nem lehet tudni például, hogy egy forgalmazó beleszeret-e a művünkbe vagy hogyan fogadja a közönség. Mindenesetre én minden tőlem telhetőt megteszek az ügy érdekében. Aztán majd a sors eldönti, hogy mi jár nekünk.

– Hol láthatja amúgy a nagyközönség a Böll közlegény megmentését?

– Egyelőre zártkörű bemutatókat tervezünk az egyes filmbeli helyszíneken, azaz Sepsiszentgyörgyön, Debrecenben, Szentesen. Reményeink szerint a televíziós premier a magyar RTL-en lesz jövőre. Ha pedig a Jóisten úgy akarja, akkor fesztiválokon is bemutatkozunk. Akármi is lesz, rendkívül boldog vagyok, hogy a Böll közlegény megmentése – Egy leendő író katonalevelei Magyarországról című film megszülethetett.