Visky András darabját mutatják be a Kolozsváron

A kolozsvári ZIZ – Art and Social Area elnevezésű független színházi játszóhelyen mutatják be december 12-én 18 órától a Visky András Kossuth-díjas író Megöltem az anyámat című identitásjátéka alapján készült előadást.

December 12-én 18 órától kerül a kolozsvári ZIZ – Art and Social Area színpadára a Visky András Kossuth-díjas író, drámaíró Megöltem az anyámat című identitásjátéka alapján készült előadás, a sSoha. A darab Hatházi András rendezésében, Daróczi Klarissza előadásában lesz látható.

Daróczi Klarissza színésznő először másodéves egyetemistaként egy monológot adott elő Visky András darabjából, majd több évig készült színpadra állítani a teljes szöveget./ Fotó: ZIZ

 Amint azt korábban nyilatkozta, Daróczi Klarissza színésznő először másodéves egyetemistaként egy monológot adott elő Visky András darabjából, majd több évig készült színpadra állítani a teljes szöveget. Végül a Cimborák Bábszínház égisze alatt, Péter Orsolya társulatvezető jóváhagyásával és Hatházi András, a színésznő volt tanárának rendezői közreműködésével sikerült elkészíteni az egyéni előadást – olvasható a ZIZ közleményében.

„A dolgok őszinte kimondása, felvállalása jellemző erre a darabra, olyan szókimondó emberekről szól, amilyennek magamat is gondolom. Már amikor először elolvastam, annyira megtaláltam magam a replikákban, mintha egy kicsit belőlem, rólam is szólna ez a történet. Ezért döntöttem el, hogy színpadra állítom” – idézi a színésznőt a közlemény.

A darab december 12-én 18 órától lesz látható a kolozsvári ZIZ – Art and Social Area elnevezésű független színházi játszóhelyen./ Fotó: ZIZ

„Mindig tartok attól a kérdéstől, hogy miről szól egy darab, egy előadás, ez olyan, mintha meg kellene mondanom, hogy mire figyeljen a néző, ő pedig csak erre figyel, ezt keresi. Pedig valójában mindenki azt kapja belőle, amit megtalál. Az előadás a nézőben születik meg, mindenki számára másról szólhat. Én nem tudom, hogy más hogyan gondolkodik, de ha van benne kellő önbizalom, kíváncsiság, és nyitott arra, hogy megtudjon valamit a világról és saját magáról, akkor jöjjön el” – nyilatkozta korábban Hatházi András rendező.

Jegyek a helyszínen, valamint online vásárolhatók.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?