Tizenötödik alkalommal szervezik meg az Arany János Napokat Szilágynagyfaluban

Pénteken kezdődik a háromnapos XV. Arany János Napok Szilágynagyfaluban. Vetélkedőkkel, kulturális programokkal, műsorokkal készülnek a szervezők.

Az esemény első napján 11 órakor a település központjában, az Arany-parkban felállított Arany János-mellszobornál emlékeznek meg a diákok a magyar irodalom egyik legnagyobb alakjáról, ezzel megnyitva a programsorozatot. A nap további részében a Toldi Miklós ügyességi versenyen mérkőzhetnek meg a tanulók.

A szerző felvétele

A szombati napon különböző vetélkedők várhatók, 10 órától az Arany János versmondó verseny, majd 14 órától az Arany János Nyelvművelő Vetélkedő követi egymást. Délutáni programként kulturális műsort hirdetnek a szervezők, amelynek fellépői a Petri Mór Technológiai Líceum diákjai, az Árvalányhaj Néptánccsoport, a Vadrózsák Néptánccsoport és a Kéknefelejcs Multikulturális Társaság.

A vasárnapi ünnepség istentisztelettel indul, 10.30-as kezdettel, ahol új népviseleteket mutatnak be, majd a Szómiszó együttes előadását követően Arany János mellszobránál koszorúzásra kerül sor. Az esemény utolsó programjaként rajz- és festménykiállításon vehetnek részt az érdeklődők, melyen Szilágy megyei iskolások rajzai és Diószegi Magdolna festményei tekinthetők meg.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?