Székely Csaba és Bács Miklós Uniter-díjasok

A 2023-as év UNITER-díjait hétfőn este, a bukaresti I.L. Caragiale Nemzeti Színház Ion Caramitru termében sorra kerülő, 32. díjátadó gálán adták át. A szakmai zsűri véleménye mellett a nézők szavazatai is számítottak. A legjobbak közt magyar drámaírót és színművészt is díjaztak. Székely Csaba átveszi a díjat | Fotó: UNITER/Facebook A Romániai Színházi Szövetség (UNITER) Székely Csaba drámaíró Az igazság gyertyái című darabjának ítélte a legjobb, ősbemutatóként színpadra alkalmazott szöveg díját. Az előadást a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház – Tompa Miklós Társulata mutatta be Sebestyén Aba rendezésében, a díszletet Sós Beáta, a jelmezeket Hatházi Rebeka tervezte.

Székely Csaba Az igazság gyertyái című műve a bözödújfalusiak megpróbáltatásainak állít emléket. „A szerző mély empátiával és sajátos humorral fordul e kifejezetten megrendítő téma felé. Egy olyan közösség életébe nyerünk bepillantást, akik mindig is jól megfértek egymással, kivéve a történelemnek abban a négy évében, amikor a hatalom erőszakkal beleszólt az életükbe. A mű ezt a négy évet meséli el”– írja a teátrum az előadás beharangozójában. 

 B. Fülöp Erzsébet színművészt Az igazság gyertyái című előadásban Kovács Márta szerepében nyújtott alakításáért jelölték a legjobb női főszereplő díjára. Cári Tibort pedig a Legjobb zene és sound design kategóriában jelölték  az előadásához szerzett zenéjéért.

Bács Miklós a Rokonokban | Fotó: Kolozsvári Állami Magyar Színház A legjobb férfi mellékszereplő díját Bács Miklósnak ítélte az UNITER, a Kolozsvári Állami Magyar Színházban Móricz Zsigmond Rokonok című regénye alapján készült azonos című előadásban a Polgármester, illetve a Polgármester titkára szerepek megformálásáért. Az előadást Bocsárdi László rendezte.

A Kolozsvári Állami Magyar Színházat összesen három kategóriában jelölte az Alina Epîngeac, Cristina Rusiecki és Octavian Szalad kritikusokból álló jelölőzsűri: a Botond Nagy által rendezett Elektra a Legjobb rendezés és a Legjobb fényterv díjára volt esélyes. 

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT
banner_fX8C1fFi_KUK_Webbanner_300x250_ANIM_UJ.gif
banner_yJD1hpjB_KUK_Webbanner_970x250_ANIM_UJ.gif
banner_fZuguXC4_KUK_Webbanner_728x90_ANIM_UJ.gif

Kapcsolódók

Kimaradt?