Örökségünk őrei – A CSÍKszentimre TEMPLOMOSOK csapata a szatmárnémeti döntőre készül
Már a vetélkedő kiírása előtt együtt tevékenykedett és készült a CSĺKszentimreI TEMPLOMOSOK csapata, amelynek tagjai a székelyföldi sikeres selejtező után a március végén, Szatmárnémetiben szervezett országos döntőre készülnek.
Az Örökségünk őrei verseny igazi kaland volt a CSĺKszentimreI TEMPLOMOSOK hatodik osztályos tagjai számára, számolt be a Maszol érdeklődésére András Éva, a csapat vezetőtanára, történelem, földrajz és biológia szakos pedagógus.

Mint a csapatvezető megosztotta: a csapatnevük választásakor arra gondoltak, hogy nemcsak Csíkszentimre, hanem egész Csík képviseletében „veszik fel a kesztyűt”.
„Hála Istennek, ez össze is jött, hiszen a verseny regionális – székelyföldi – szakaszáról két-két csapat (2 általános iskolás és 2 középiskolás) jutott tovább az országos döntőbe, és az általános iskolás kategóriában mi lettünk az első helyezettek. Persze, ez azt jelenti, hogy most egy újabb megmérettetés előtt állunk. A verseny országos szakaszán – amire március 28-án Szatmárnémetiben kerül sor – nagyvárosok, neves iskolák erős csapataival vesszük fel a versenyt, de mi bízunk abban, hogy elég kreatív és aktív a csapatunk, hogy méltó ellenfél legyen” – fogalmazott András Éva.
Kapcsolódó
Mint a felkészítőtanár hangsúlyozta: a verseny lényege a folyamatos kutatás és az eredmények „tálalása”, az ismeretek bemutatása a választott értékkel kapcsolatosan. E folyamat során a verseny kiírásának megfelelően minden tevékenységüket tevékenységi naplóba rögzítették, amely 70 százaléka a végső pontszámnak, míg a maradék 30 százalékért egy színdarabot kellett írniuk, amelyben bemutatják a választott értéket. Ezeket a színdarabokat mutatja be minden csapat a döntőn.

„November végén, még a benevezési határidő le sem járt, amikor mi elkezdtük a munkát. Azóta kutakodtunk, terepszemléket tartottunk, és megpróbáltuk minél több embernek, minél többféleképpen bemutatni a csíkszentimrei Szent Imre plébániatemplomot. Rajzokat fogadtunk, idegenvezetést tartottunk, érdekességeket és értékeket, például régi fotókat osztottunk meg a templomról, bemutatókat tartottunk még online is a magyarországi testvértelepülések iskoláinak” – sorolta András Éva.
Mint hozzáfűzte: a csapat egyre jobban összekovácsolódott, a folyamat során pedig mindenki azzal erősítette a közös munkát, amivel tudta. A színdarab megírása, előadása újabb kihívás volt. A darab már a körzeti szakaszra elkészült, de az országos döntőre készülve átdolgozták, kiegészítették.

És hogy mi a kis lelkes csíkszentimrei csapat célja? „Az, hogy a helyiek, és a környékbeliek ismerjék fel a templomukban rejlő értéket. Úgy gondolom, hogy a történelem tanítását mindig a helytörténettel kellene kezdeni – így az értékek megismerését is alulról lehet hatékonyan megközelíteni. Szerintem, az a legfontosabb, hogy azok, akiké ez a templom – a helyiek érezzék magukénak, és akkor majd bevonzanak másokat is, hogy megmutathassák azokat” – fogalmazta meg a pedagógus.
Hozzátette: jelenleg a versenyre összpontosítanak, de bíznak benne, hogy kellőképpen fel tudták hívni a figyelmet a templom különleges értékeire. Ugyanakkor bízik benne, hogy a részt vevő gyermekek szájából ezek a szavak hangzanak el: Mi, ami tőlünk tellett megtettük. Most jöhetnek a nagyok!
A CSÍKszentimreI TEMPLOMOSOK csapattagjai: Ilyés Kamilla, Kencse Sugárka, Kolumbán Áron, Lőrincz Bence, Lukács Boglárka, Szőke Gábor-Bence diákok, valamint András Éva vezetőtanár.
Az RMDSZ Örökségünk őrei – Fogadj örökbe egy műemléket országos diákverseny és közösségi program, amelynek célja az erdélyi magyar épített örökség megismertetése és megszerettetése a fiatalokkal. A versenyben 5–8., illetve 9–12. osztályos tanulók vehetnek részt, többnyire csapatmunkában.
A résztvevők kiválasztanak egy helyi műemléket, amelyet „örökbe fogadnak”, majd kutatják annak történetét, kulturális jelentőségét, és különféle kreatív eszközökkel bemutatják a nagyközönségnek. A program nemcsak történelmi ismereteket ad, hanem fejleszti a diákok kutatási, kommunikációs és együttműködési készségeit is, miközben erősíti a helyi közösséghez és az örökségvédelemhez való kötődést.
CSAK SAJÁT


