Felháborító? Fölösleges? Levetkőzhetetlen? Megszokott? Mit jelent valójában a „női” jelző a „női irodalom” kifejezésben? Ezen morfondíroztam az interjúra készülve. Hol vannak a nők az irodalomban és mennyire nőiesedett el ez a művészeti ág? Többek között erről is beszélgettünk a nemzetközi nőnap kapcsán Vallasek Júlia irodalomtörténésszel, kritikussal, műfordítóval, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem oktatójával.

– Pár éve a 28. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron volt egy beszélgetés A „női” jelző jelentősége a mai magyar irodalomban címmel. Ott hangzott el: „Nincs női irodalom. Emberek vannak, akik írnak”. Mi a véleménye az idézetről?

– Én sem szeretem a „női irodalom” kifejezést. Nem tűnik semlegesnek, nem úgy működik, mintha azt mondanánk, hogy pl. középkori vagy angol nyelvű irodalom, hanem azt sugallja, hogy létezik az irodalmon belül egy külön sarok, ahol kicsit más (jellemzően kevésbé igényes) szabályok érvényesülnek, és ez lenne a „női” irodalom. Miközben az írás, az alkotómunka folyamata ugyanolyan, függetlenül attól, hogy nő vagy férfi a szerző.  Talán a kifejezetten (ön)életrajzi művek kivételével az olvasásban sem a szerző személye kellene irányadó legyen.

Ha magyar nyelven olvasunk, előfordul, hogy akár egy adott szereplő neme sem azonosítható be egyből, hiszen a magyarban nincsenek nemek, így az olvasó nem alapozhat egy névmásra, más jelekből, pl. névből, gesztusokból, jellegzetes ruhadarabokból stb. kell eldöntenie, hogy férfi vagy női szereplőt képzel el.

Fordítóként ez rengeteg lehetőséget nyit meg, szeretek is ezzel bíbelődni a munkáimban.

– Mit jelent(het) az, hogy női irodalom? Hogyan változott ez az évek alatt?

– Lehetséges volna a kifejezésnek egy olyan olvasata, hogy „a női tapasztalatot megjelenítő irodalom”, függetlenül attól, hogy ki írta. Ez esetben a problémát az okozza, hogy ritkán kerül mellé „férfiirodalom”, azaz „férfi tapasztalatot megjelenítő” kifejezés, ilyenkor jellemzően és hagyományosan „egyetemes emberi tapasztalatról” beszélünk.  

Az irodalomtörténetben gyakran megfigyelhető jelenség, hogy nők eleve kisebb presztízsűnek tartott irodalmi kategóriákban pl. gyermekirodalom publikál(hat)nak, illetve bizonyos témákra, műfajokra korlátozódik a jelenlétük.

Kapcsolódó

„Gátolhat a fejlődésben, ha nem nézünk szembe a hibáinkkal” – anti-Ábel regényéről beszélgettünk Zsidó Ferenccel

A fák magukhoz húzzák az esőt címmel a közelmúltban jelent meg Zsidó Ferenc harmadik regénye.

erdélyi irodalom irodalom regény Székelyföld

A ma nagy irodalmi presztízzsel rendelkező regény például a 18. század végi Angliában nem számított komoly emberek komoly olvasmányának, csak amolyan frivol időtöltésnek. A kor jelentős női szerzői éppen ennek a műfajnak a népszerűvé válásában kaptak fontos szerepet, miközben maga a professzionális írói karrier elképzelhetetlen volt egy úrinő számára. A ma már az angol irodalom nagy klasszikusának számító Jane Austenről például a recepcióját irányítani próbáló családja igyekezett azt a képet festeni, hogy mindössze saját kedvtelésére írogatott, és ő lepődött meg a legjobban azon, hogy műveit közlik, sőt szerény honoráriumot is kap érte. A szerző fennmaradt leveleiből viszont tudjuk, hogy nagyon is tudatosan próbálta építeni írói karrierjét.

Ma már nincsenek ilyen műfaji korlátok, ugyanakkor a magyar irodalom intézményrendszere meglehetősen aszimmetrikus. Vannak kutatások arról, hogy női szerzők könyveiről főleg nők írnak kritikát, a különböző irodalmi díjak, ösztöndíjak odaítélésénél is rendszeresen inkább férfi szerzők javára billen a mérleg nyelve.

– Milyen női sorsok/képek jelentek meg a klasszikus irodalomban?

– Minden kornak, irodalmi stílusnak megvoltak a maga preferált női figurái, a maga jellegzetes nőábrázolása. Ha egyetlen, általánosabb jellemzőt kell kiemelnem, az lenne, hogy minden kor irodalma megrajzolta az adott korszak nőideálját, az „eszményi nőt”, illetve annak ellentétét, a „veszélyes nő” alakját is. Persze mindkét portré elnagyolt, eltúlzott volt, ilyen értelemben többet mondott a kor vágyairól és félelmeiről, mint a valódi nőkről.

– Mennyiben más ez a kortárs irodalomban?

– A kortárs irodalomban sokkal összetettebb, árnyaltabb ez az ábrázolás, a két véglet közt megannyi variáció megtalálható, már csak azért is, mert szerencsére arról sincs társadalmi konszenzus, hogy akkor milyennek is kellene lennie egy nőnek.  

– Létezik egyfajta pejoratív megítélése annak, hogy női irodalom? Sokan a romantikus/erotikus irodalmat azonosítják vele, vagy éppen a ponyvaregényeket.

– Ezért is problematikus a „női irodalom” kifejezés, mert jelentéstartományába gyakran beleszűrődik az, hogy pejoratív értelemben is használják. A felmérések szerint jelenleg több nő olvas irodalmat, mint férfi, és ez nyilván a lektűr irodalom területére is igaz. Ugyanakkor a skandináv krimit vagy a science fictiont jellemzően nem szokták „női irodalomként” emlegetni.

– Nők az erdélyi irodalomban – mit érdemes erről tudni? Kik az ismertebbek és kik azok, akikről méltatlanul keveset beszélünk?

– Érdemes tudni, hogy léteztek nők az erdélyi irodalom történetében. Ajánlott őket közelebbről megismerni, elolvasni a műveiket. Ez a tudás nem is annyira magától értődő, a legtöbb irodalomtörténeti összefoglaló amolyan „jó mulatság, férfimunka volt” megközelítésben beszél a huszadik század erdélyi irodalmáról, ahol elvétve, és egzotikumként jelenik meg egy-egy nő.

Már csak azért is fontos lenne jobban ismerni az erdélyi magyar irodalom női szerzőit, mert gyakran olyan szempontokat, témákat találunk a műveikben, amelyek nélkülük vakfoltként ismeretlenek maradnának. Ignácz Rózsa Anyanyelve magyar című debütregényéből például azt, hogy milyen volt az iskolás lányok élete a húszas évek végén, milyen erőforrásokkal, lehetőségekkel rendelkezett egy akkori pályakezdő fiatal, ha éppenséggel nőnek született. Ez a téma valahogy kívül esett a kortársak figyelmének köréből.

Ma talán Hervay Gizella költészete a legismertebb, leginspirálóbb a mai fiatal szerzők számára, de Becski Iréntől vagy Erdélyi Ágnestől Marton Lilin keresztül Telegdi Magdáig hosszú azoknak a szerzőknek a listája, akiket érdemes lenne olvasni, ha a 20. századi erdélyi irodalom összetettebb, hitelesebb arcát szeretnénk megismerni. Örülök annak, hogy a BBTE Bölcsészkar Magyar Irodalmi Intézetében évek óta szisztematikusan foglalkoznak ezzel a kérdéssel, oktatók és diákok közös kutatómunkájának köszönhetően így fontos életművekbe kaphat betekintést az olvasó.  

– Mennyire nőiesedett el az irodalom?

– Az „elnőiesedés” egy újabb nemszeretem-szó: benne van az is, hogy valami, ami eredendően jó volt, most már kevésbé az. Miközben az irodalmi művek minőségét nem a szerzők neme határozza meg. Inkább a háttérben húzódó gazdasági jelenségre hívnám fel a figyelmet: általában azokban a szakmákban vannak túlnyomórészt nők, ahol kisebb a presztízs és kisebb a jövedelem. A tág irodalmi szakmán belül is a rengeteg munkával és ehhez mérten csekély láthatósággal, (hogy a bérezésről most ne beszéljünk) járó fordítói, szerkesztői, irodalomkritikusi munkakörökben dolgoznak döntő többséggel nők.

– Leánygyermekek édesanyjaként melyek azok a könyvek, amelyeket a kezükbe adott? Milyen jó értelemben vett kötelező olvasmányokat ajánl a felnövekvő nő generációnak?

– Nem hiszek a kötelező olvasmányokban, rengeteget olvastam gyerekként, de ahogy egy könyvet kötelezően el kellett olvasnom, nyomban megutáltam, tiltakozni kezdtem, még akkor is, ha korábban tetszett. Fontos viszont a személyes példa: az hogy a gyerek lássa, hogy az olvasás a szülei számára örömforrás.

Kisgyerekeknél az együtt töltött idő meghatározó, az összebújós esti mesék rituáléja, nagyobbaknál, akik már önállóan olvasnak, az önálló választásnak lesz fontos szerepe, annak, hogy ne a szülők/tanárok hajdani kedvenceit kelljen mindenáron elolvasniuk. Ugyanakkor megnő a beszélgetések szerepe, az olvasmányélmények értelmezésében, értékelésében lehet a szülő igazán partner. Az olvasó nemétől függetlenül a legfontosabb, hogy az olvasás élményéhez a szabadság élménye társuljon.

– Egyetemi tanárként, irodalomkritikusként és -fordítóként mennyire érzi az üvegplafon hatását? Érte-e vagy éri-e bármiféle megkülönböztetés azért, mert nő?

– Szerencsésnek mondhatom magam, mert alapvetően mindig támogató családi- és munkahelyi környezetben dolgoztam. Inkább az egész embert kívánó szerepkörök összehangolása során adódtak problémáim, kisgyerekes anyaként jó néhány évig óhatatlanul kimaradtam az irodalmi- és egyetemi élet informális vérkeringéséből, mert ritkán jutottam el rendezvényekre, többször át kellett gondolnom azt is, jelentkezzem-e egy konferenciára, vállalhatok-e az adott időszakban elutazást. Úgy tapasztaltam, a férfi kollégák ugyanebben az élethelyzetben valamivel szabadabban mozogtak.

Egyszer, még a pályám legelején adódott azért olyan helyzet, hogy egy konferencia szervezése közben úgy találták, leginkább a kávéfőzés lenne ott a nekem való feladat. Meglepődtem, felháborodtam, aztán tettem róla, hogy ezen a kérdésen gyorsan túllendüljünk.