A bő egy évtizede alakult Nest of Plagues együttesről joggal elmondható, hogy az elmúlt években a magyar metálszíntér egyik legizgalmasabb zenekarává nőtte ki magát, és nem mellékesen Magyarország határain túl is egyre nagyobb ismertségre tesznek szert, ami – főleg az underground zenei vonalon – manapság nem kis fegyvertény. A banda tavaly ősszel adta ki harmadik, Hellsolation című nagylemezét, amely kedvező fogadtatásra talált mind a kritikusok, mind pedig a rajongók körében. A Nest of Plagues továbbá közvetlenül a lemez megjelenése után egy Európa-turnén vett részt az Orphaned Land társaságában, de az új anyaggal ismét útra kel a zenekar, ezúttal két, egyenként hatállomásos romániai, illetve angliai miniturnén láthatja-hallhatja őket a közönség. A romániai kör jövő héten rajtol Nagyváradon, előtte pedig a Hellsolation keletkezési körülményeiről, a magyarországi zeneipar helyzetéről, az intenzív turnézás előnyeiről és hátrányairól Ivanics Dániel (Dani) énekes-basszusgitárost és Kövecses Evelin (Evi) gitárost kérdeztük, akik a beszélgetés során egyéb érdekes infókat is megosztottak velünk.

– Hamarosan indul a tavaly ősszel megjelent Hellsolation romániai turnéja. Ebben az esetben egy koncept-albumról beszélünk, ezért arra kérlek, hogy meséljetek picit ennek a lemeznek a keletkezési körülményeiről, és arról, hogy milyen témakörök feldolgozása volt a célotok az új lemezen?

– Dani: Onnan indítanék, hogy elkezdtem H.P. Lovecraft-novellákat olvasni, és nagyon megihletett az egész világa, azóta is zabálom folyamatosan a műveit. Annyira megfogott, hogy én is elkezdtem horror novellákat írni, majd az album koncepciója is onnan jött, hogy mindegyik számhoz akartam egy-egy ilyen novellát. A történetek összességében kialakítanak egy világot, ami a Hellsolation esetében egy város, egy külön világ. Minden egyes dal egy-egy történetet mesél el, ami mind itt történik Hellsolation városában. Ha megvettétek az albumot fizikai formátumban is, nyissátok ki a bookletet – van benne egy térkép Hellsolationről, és minden dal egy-egy helyszínhez kötődik, amiket a dalszövegek segítenek értelmezni. Másrészt maguk a szövegek a társadalmunkban jelen levő mentális és szociális problémákról szólnak, például arról, hogy mi történik azokkal, akik folyamatosan elszigeteltnek érzik magukat valamilyen okból, és magányosak. Az album ezeket az érzéseket írja le, és azt, hogy hogyan lehet megtalálni az erőt az egyedüllétben - mert az állandó konstans az te vagy saját magadnak, ezt az üzenetet bogozgatja a lemez.

– Az elszigeteltséget emelted ki, mint fő motívumát az anyagnak. Megkérdezném, hogy már a pandémia alatt megfogalmazódott bennetek egy-két ötlet, amit később kibontottatok és felkerült a lemezre? Ezt azért is kérdem, mert ha a borítót megnézzük, akkor ott egy cyberpunk stílusban ábrázolt Doktor Schnabelt látunk, amely mára szimbóluma lett az emberiséget sújtó különféle járványoknak…

– Evi: A Covid alatt mi még a To Kill A God anyagán dolgoztunk, ez az előző albumunk, ami 2022-ben jelent meg. Ha úgy vesszük, akkor a Hellsolation ennek valamilyen szinten a folytatása, mert ez is ugyanúgy a mentális nehézségekről szól, viszont amíg a To Kill A God főleg Dani személyes élményeiből táplálkozik – Dani ugyanis OCD-s, ez szerintem nyílt titok – addig a Hellsolation egy kicsit kitekint ebből, más témákat is behoztunk. De nem mondanám, hogy sok köze van magához a Covidhoz. Amit viszont a borítóval és a vizuális identitással kapcsolatban mondtál, ott az elsődleges szempont valóban a világépítés volt. Azt szerettük volna, ha minden lemeznek van egy saját kis univerzuma, és már a koncepció megalkotásának elejétől kezdve figyelembe vettük, hogy minden egyes szöveg passzoljon vizualitásában is a hozzátartozó borítóhoz, a videokliphez, és minden illeszkedjen be a nagy egészbe. Tehát ez most az úgynevezett Hellsolation-univerzum, de ebből a következő lemeznél ki fogunk lépni. Ez a cyberpunkos vonal az én ötletem volt, és Szalay Sándor készítette a grafikákat, aki szerintem egy baromi tehetséges művész.

– Hogy néz ki nálatok egy album elkészítésének a munkafolyamata? Megvan mindenkinek a külön szegmense, vagy leültök mind a négyen és közösen hozzátok meg a vonatkozó döntéseket?

– Dani: Próbálunk most már más módszerekkel is kísérletezni, de eddig ez valahogy úgy működött, hogy Máté (Breier Máté gitáros – szerk.) írja az instrumentális részek 90-95 százalékát, ezeket átküldi online és otthon meghallgatjuk. Én általában kézzel-lábbal mutogatok, hogy nekem milyen ötletem lenne ide vagy oda, hol kellene felemelkedjen, vagy épp bezuhanjon, ilyesmi. Tehát ezekről mindenki elmondja a véleményét, aztán a próbán a dobbal együtt összerakjuk…

– Evi: Akkor meg kiderül, hogy az egész nem működik…

– Dani: Olyan is volt, igen, de végső soron innen alakul ki, összerakjuk a különböző témákat, leadeket. A szöveget én írom többnyire, ezen az albumon viszont Evi is írt két-három szöveget. Azért mondom így, hogy kettő-három, mert három szövegnél is övé volt az ötlet, meg ő írta, de közösen helyeztük ezeket is abba a koncepcióba, ami a Hellsolation egészét adja.

– Elolvastam néhány lemezkritikát a beszélgetésünk előtt, ezekben majdnem kivétel nélkül kiemelik azt, hogy az új anyag stílusát tekintve jelentősen különbözik az előző lemezektől. Ha ti kellene saját magatokat „felcímkézzétek”, mely stílusirányzatba helyeznétek a Nest of Plagues-t?

– Dani: Heavy Metal.

– Evi: Rengeteget agyaltunk, hogy hogyan kategorizáljuk be magunkat, mert nyilván, hogyha be akarsz kerülni egy fesztiválra, vagy el akarod adni a zenekart, akkor valamit mondani kell. De, ahogy mondod, tényleg kiléptünk a korábbi sablonos deathcore műfajból. Picit a metalcore megmaradt, de azért ez sem fedi teljesen a mostani stílust. Azt sem akartuk mondani, hogy metál és kész, mert akkor az meg nem mond semmit. Úgyhogy így lett az új műfaji megnevezésünk groove / alternatív metál, metalcore elemekkel. Általában ezt szoktuk mondani, persze, tisztában vagyunk vele, hogy ez így kicsit hosszú.

– Intenzív üzemmódban koncerteztek, nem csak Magyarországon, hanem külföldön is. Legutóbb például az Orphaned Land társaságában zúztátok végig Európát, azelőtt a Fleshgod Apocalypse-szel volt egy körötök. Hogyan jut egy magyar zenekar ilyen lehetőségekhez, hisz tudott dolog, hogy nagyon nehéz elérni a külföldi közönség ingerküszöbét, főleg a zene- és szórakoztatóiparban uralkodó jelenlegi körülmények között?

– Evi: Kétségtelenül nagyon jó lehetőséget jelent egy-egy ilyen nemzetközi turné, ahol ismert zenekarok előtt mutathatjuk meg magunkat. Egy kisebb zenekarnak bekerülni is nagyon nehéz, mert kontaktokra, ajánlásokra stb. van szükség, ez pedig bonyolult kapcsolatrendszert feltételez. Nekünk szerencsénk volt, hogy kétszer is meg tudtuk csinálni, nem beszélve arról, hogy egy ilyen turnén gyakorlatilag minden leszerveznek neked: utaztatnak, etetnek, itatnak egy hónapig, intézik a promót, szóval tök jó, de nyilván azt tudni kell, hogy ezek a dolgok nagyon költségesek – tulajdonképpen a helyedet kell kifizetned a Nightlinerben (mindennel felszerelt turnébusz – szerk.). Ez így működik sajnos, így idén nem is ez a fő cél, mert nem szeretnénk ellőni az egész éves büdzsénket egy háromhetes turnéra.

Ezért is kezdtünk el most ilyen kisebb, alulról építkezős, DIY (csináld magad – szerk.) turnékat csinálni – ilyen a mostani romániai, meg az angliai turné is, ami rá egy hétre kezdődik. Szerintem nagyon fontos, hogy amellett, hogy nyilván tök jó nagy zenekarok előtt játszani, egy úgymond „hideg” közönségnek, ezzel be lehet új arcokat rántani, de mellette nagyon fontos az is, hogy a DIY-vonal se vesszen ki, mert szerintem így lehet közönséget építeni hatékonyan, ha a kettőt párhuzamosan tolja az ember.

– Ha már külföld, akkor mondjuk el azt is, hogy az új lemez egy olasz kiadónál, a WormholeDeath Records gondozásában jelent meg. Velük hogyan találtátok meg egymást?

– Evi: Nagyon szerettünk volna egy külföldi kiadót, mert eddig mindig szerzői kiadásban jelentek meg az albumaink. Amikor a Hellsolation készült, azt hiszem a mix második verzióját küldtük ki kb. 10-15 kiadónak, akikkel tényleg szerettünk volna dolgozni. A Wormhole volt az első, amelyik visszaírt. Tök lelkes volt a csávó, mondta, hogy nagyon tetszik neki a lemez, meg az előzőt is imádta, majd felsorolta, hogy melyik videóklipünkben mi tetszik neki, szóval úgy tűnt, hogy tényleg szívesen dolgozna velünk. Küldött egy alapszerződést, amit átnéztünk, meg átnézettünk, és mivel teljesen korrektnek tűnt, úgy voltunk vele, hogy ezt ki kell próbálni, meglátjuk, hogy mi lesz belőle. Eddig pozitív tapasztalataink vannak, de akadt némi csúszás, mivel nehéz volt összehangolni a különböző folyamatokat, így például maga a fizikai terjesztés csak márciusban fog elkezdődni. Viszont nagyon sok promót kapunk tőlük a sajtóban, külföldi lapokban, rádiókban eddig is.

– Milyen visszajelzések jönnek ezek nyomán? Sikerült ezáltal külföldön növelni a népszerűségeteket? Lehet ezt egyáltalán számszerűsíteni?

– Dani: Hát nem egyszerű. A két európai turné is nagyon sokat segített, mert ezzel nagy sajtónyilvánosságot kaptunk. Az Orphaned Land- és a Fleshgod Apocalypse-turnékról sokat cikkeztek, így mi is bekerültünk az ottani rajongók látókörébe, szóval így minden egyben segített, de továbbra is nehéz megállapítani, hogy most csak a Wormhole promója miatt hallgatnak minket Németországban, vagy az ottani fellépéseink vonzották be az embereket.

– Evi: Lépésről lépésre, apránként haladunk, ugye közben az Extreme Management Grouppal is leszerződtünk, és ők is segítettek a zenénk terjesztésében, ezen kívül pedig a Spotify-hallgatottságunk is egyre jobb, ami annak köszönhető, hogy elkezdtünk egy külföldi promó céggel is dolgozni. Mondhatjuk úgy is, hogy ez a sok kis dolog adja ki a nagy egészet.

– Ennek örülök, most viszont következzen egy olyan kérdés, amit szerintem már nagyon untok, de muszáj feltennem: a színpadi megjelenésetek némileg szokatlan egy kemény metált játszó zenekar esetében, mert az ember nem feltétlenül a neon különböző variációiban játszó, élénk és fluoreszkáló színekre számít, nálatok ez mégis egyfajta stílusjeggyé vált, ami mára már elválaszthatatlan a Nest of Plagues arculatától. Ki a divatfelelős a zenekarban?

– Evi: Nyilván én. Ez az egész neon dolog teljesen véletlenül indult. Nekem eddig is rózsaszín hajam volt, de nem volt ezzel semmilyen különösebb célom, hogy akkor most a zenekart is ki kell színezni. Akkor kezdődött a dizájnolás, amikor a sárga Solar gitáromat megrendeltem, és nem tudtam, de kiderült, hogy fluoreszkál, hogyha fény éri a színpadon. Aztán visszanéztem a koncertfotókon, hogy milyen jól néz ki, ahogy világít. Akkor találtam ki, hogy hozzuk be ezt a neon világító elemet a színpadképünkbe. Közben Máté is vett magának egy ilyen gitárt, mert ő is baromi kényelmesnek találta.Aztán Máténak befestettem zöldre a haját, Balázsnak (Fűr Balázs dobos – szerk.) kitaláltam a mankinit, Dani meg kapta ezeket az idióta ingeket, így ezeket az elemeket elkezdtük fokozatosan beépíteni és konzisztensen használni. Aztán ezt az online térbe is behoztuk, és a Hellsolation album vizuális vonalon már szintén ebbe illeszkedik, mert ott is ezek a rózsaszín, türkiz színek dominálnak. Szerintem brandépítésben, meg imázsépítésben alap dolog, hogy egyezzen a színpadképed az online arculattal, de ez nagyon organikusan alakult ki nálunk. Ez a színvilág aztán fokozatosan megjelent a merchünkben is, és azt tapasztaltuk, hogy nagyon szeretik az emberek, rendesen vitték a neonszínű-világító napszemüvegeket, karkötőket, láthatósági mellényt, mankinit, meg minden hülyeséget, amit el tudsz képzelni. Tavaly még szivárványszínű óvszer is volt, egyébként az pont Romániában volt a legkelendőbb…

– Ez most komoly, hogy lehet nálatok ilyen neonzöld, Borat által is viselt mankinit is kapni, amilyenben egyébként Balázs foglal helyet a dobok mögött?

– Evi: Igen, ráadásul épp kifogytunk belőle, úgyhogy nyárra újra kell rendelnünk, mert ez is nagyon népszerű darab, főleg fesztiválokon.

– Maradjunk akkor még a vizuális koncepciónál: négy videoklip is készült a Hellsolation lemezhez. Ezek közül az egyik némileg elüt a másik három hangulatvilágától, első látásra biztosan, ugyanis a Blood Marks című szám klipjét egy farmon forgattátok. Hogy kerültetek oda egyáltalán?

– Evi: Ez Máté ötlete volt, ami szerintem szimplán annyiból indult, hogy vannak a számban country elemek. Kitalálta, hogy ha már country, akkor miért nem csinálunk egy olyan klipet, amiben kimegyünk vidékre egy tanyára, a verandán gitározunk, meg hülyéskedünk. Aztán elkezdtünk helyszínt keresni ehhez, és végül is ezt a tiszapüspöki tanyát találtuk, ahol állatok voltak, meg traktor, meg minden. Úgyhogy szerintem mérföldekkel jobban sikerült, mint ahogy elképzeltük. És az volt az elképzelés, hogy a B-snittekben legyen egy ilyen cyberpunkos vonal, ami ilyen…

– Dani: Pszichedelikus szétesés. Szóval valahogy ezt az ellentétet, ezt a fajta eklektikusságot akartuk megfogni, hogy van ez a napsütötte farm, de aztán bemész egy ilyen sötét szobába, és ott megőrülsz meg szétesel. Ez a része épp nem jött össze úgy, ahogy elterveztük, de ha megnézed a klipet, akkor látod benne azt a részt, ami ez az elborulás. Azután jön, hogy megesszük a levest, és kiderül, hogy van benne valami gomba vagy LSD…

– Evi: Cukorrépa volt benne. Maradjunk ennyiben.

– Zárszóként áruljátok már el, hogy honnan jön a zenekar neve?

– Dani: Most erre tényleg válaszoljak? Szótárból.

– Bővebben?

– Dani: Én azt szoktam mondani, hogy vannak ezek az emberi érzések, és az emberi érzéseknek a fészke, azok mi vagyunk, és ezeket közvetítjük, de már én sem tudom egyébként pontosan...

– Evi: Ezt valahogy szerintem meg lehet úgy szépen fogalmazni, hogy a plague, azaz a pestis, az egy ilyen sötét, gonosz, nagyon rossz dolog, és a dalszövegeink is elég sötétek, meg negatív dolgokról szólnak többnyire. Viszont a nest, a fészek, az egy kedves dolog, ami körülöleli ezt az egészet, és fenntartja ezt a törékeny egyensúlyt, mert ha jól megnézed, akkor a szövegeink is szinte mindig happy enddel végződnek, tehát az üzenet végső soron pozitív. Ugyanakkor a név kifejezi ezt az eklektikus jelleget is, amiről itt már szó volt, és ami a zenekar mondanivalójára és vizualitására is jellemző. Amúgy, ha már búcsúzunk, akkor én még azt szeretném mondani, hogy nagy szeretettel várunk mindenkit az összes romániai helyszínen, főleg, hogy imádunk Romániában koncertezni. Na meg meglepetések is lesznek!

– Dani: Romániába már lassan már hazajárunk, kb. ugyanannyian hallgatnak ott minket, mint Magyarországon. Úgyhogy alig várjuk, gyertek minél többen és csapassuk!