A Donáth úti orgonák, Gyere velem a Hargitára, Ó, Erdély szép hazám… a sort pedig lehetne hosszan folytatni, hisz nagy valószínűséggel nem akad olyan a 3-99 év közötti korosztály esetében, aki életében legalább egyszer ne hallotta volna valamelyik közkedvelt könnyűzene-slágert, amelyek közül néhány címet felsoroltunk, és akkor még az elkötelezett, több százezres rajongótáborról nem is beszéltünk. Mindezen örökzöld slágerek „elkövetője” pedig nem más, mint a kolozsvári születésű Tamás Gábor, akinek a neve mára megkerülhetetlen, ha a magyar, vagy szűkebb értelemben, erdélyi magyar könnyűzenéről beszélünk.

Tamás Gábor ugyanis a szó valódi értelmében számít úttörőnek ezen a területen, mivel a hetvenes években ő tette népszerűvé ezt a műfajt mifelénk, történt mindez annak ellenére, hogy másfajta zenei vonalon is kipróbálta magát, de a valódi hírnevet és az azóta tartó töretlen népszerűségét mégis az általa írt és előadott könnyűzenei darabok hozták el számára. Azóta sokszor nyíltak már a Donáth-úton az orgonák, de Gábor sosem adta fel erdélyi és kolozsvári gyökereit, mind a mai napig sűrűn megfordul szülőhazájában, ahol rengeteget koncertezik, a szórványtelepülések kultúrotthonaitól a legnagyobb nyári rendezvényekig, és a helyszín méretétől függetlenül fellépései telt házzal zajlanak.

Legutóbb önéletrajzi könyvének a bemutató körútjára érkezett haza, ebből az alkalomból pedig hozzánk is beugrott egy kávéra, ahol mesélt a pályája kezdeteiről, a bukaresti évekről, de szóba kerültek kevésbé vidám dolgok is, mint például a Securitate zaklatásai, a disszidálás, valamint azok a változások, amik választott hazájában, Svédországban következtek be az elmúlt öt évtizedben. Különleges és sok szempontból tanulságos életutat tudhat maga mögött Tamás Gábor, aki kertelés nélkül beszélt az útközben felmerülő nehézségekről és ezek leküzdéséről, valamint mindmáig töretlen alkotói lendületének megőrzéséről is megosztott néhány részletet.