Nemzetközi humorfesztivált tartottak Nagyenyeden

A nagyenyedi Liviu Rebreanu Multikulturális Központ és az Inter-Art Alapítvány, illetve a Román Karikaturisták Szövetsége társszervezésében tartották meg a XVII. Nemzetközi Humorfesztivált pénteken. A rangos eseménynek a Bethlen Gábor Kollégium adott otthont.

A humorfesztivál fővédnöke, Ştefan Popa Popa’s karikaturista egyéni tárlatot mutatott be a Barcsay-teremben, amellyel ezúttal is kivívta az itteni közönség elismerését. A karikaturista ugyanakkor egy nemzetközi kiállítás kurátoraként is jelen volt az eseményen, a külföldről érkező munkákat ezt követően tekinthették meg az érdeklődők.

A művész a diákok számára „nyílt órát” tartott az Apafi teremben, amelyre a város három iskolájából harminc diák jelentkezett és a beavatást követően egymásról készítettek jobbnál jobb karikatúrákat.Fotó: Balog Zoltán

Az est folyamán a díszteremben két humoros előadásra láthattak a résztvevők. Elena Ivanca, a Kolozsvári Nemzeti Színház művésze A hölgyek és a rendőr című, Tudor Mușatescu szövegeiből összeállított egyszemélyes performansszal lépett a színpadra, a közönség tagjait is bevonva műsorába. A gyulafehérvári Skepsis Társulat a Matei Vișniec Képzeld el, hogy Isten vagy című adaptációja egy aktuális témára irányította a figyelmet: a háborúban mindig szükség van egy ellenségre, egy parancsra és valakire, aki meghúzza a ravaszt. Az életet és a halált csak egy másodperc választja el egymástól, bármikor áldozattá válhatunk, mindezek ellenére mégis nehéz elvállalnunk a hóhér szerepét.

Akiknek nem sikerült részt venniük az eseményeken, a polgármesteri hivatal előtt felállított pannókon kaphattak ízelítőt az előző humorfesztiválok anyagából készült válogatásból.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?