Az utóbbi 30 év legnagyobb önkormányzati befektetése kezdődik Nagyenyeden

Környezetbarát alapokra helyezik a Fehér megyei város tömegközlekedését.

A napokban írták alá az 1990-es évek óta Nagyenyed önkormányzatának legnagyobb befektetéséről szóló szerződését, májusban kezdődik a kivitelezés. A Környezetbarát közszállítás Nagyenyed municípiumban elnevezésű projekt összértéke 31 213 201,79 lej áfa nélkül. A dokumentáció összeállítása már 2016-ban elkezdődött és 2019-ben aláírták a támogatási szerződést, ám európai uniós pályázatról lévén szó, a procedúra  sokáig elhúzódott.Nagyenyed madártávlatból | Fotó: Lepedus Sisko Péter

A projekt több alegységből tevődik össze és olyan nagyobb tételeket tartalmaz, mint például egy korszerű, jól felszerelt telephely az autóbuszok számára, amely a Tövis felé vezető út mentén, a helyiek által Gostatnak nevezett területen lesz felépítve, 16 töltőállomás telepítése külön autóbuszok és gépkocsik számára és a buszmegállók felújítása, esetleg újak megépítése. A közszállítás korszerűsítéséhez kapcsolódik még egy, a városhoz tartozó úrházai (muzsinai) utca leaszfaltozása, járdafelújítások, bicikliutak kiépítése és három biciklikölcsönző pont létesítése, 50 új biciklivel.

A munkálatok tervezett kivitelezési ideje 19 hónap, tehát valamikor 2023 decemberében körvonalazódik majd az új infrastruktúra.

A projekt legvégső fázisában fogják megvásárolni azt a 16 elektromos buszt, amelyek a várost és a hozzátartozó falvakat fogják kiszolgálni, és amelyek megfelelnek az úgynevezett intelliges szállítási rendszernek (ITS - Intelligent Transport System), azaz műholdas nyomkövetővel, megálló-kijelzővel és e-ticketing szolgáltatással lesznek ellátva.

„Teljesen nyilvánvaló, hogy Nagyenyed közszállításának egy új fejezete kezdődik el ezzel a beruházással, amely megfelel a modern kor elvárásainak és sokat javít az életminőségen városunkban” – nyilatkozta a Maszolnak Lörincz Helga, Nagyenyed alpolgármestere.

Kapcsolódók

Kimaradt?