Tánczos Barna a medvepopuláció mihamarabbi felmérését sürgeti

Romániában 2015–2016-hoz képest csaknem megduplázódott azoknak a megyéknek a száma, ahonnan medvekárokat vagy éppen medvetámadásokat jelentettek – mondta Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter szerdán egy vitán, amelyet a képviselőház környezetvédelmi és ökológiai egyensúlyért felelős bizottsága szervezett.

Tánczos reményét fejezte ki, hogy hat év szünet után 2022-ben végre ismét megvalósul a medvepopuláció felmérése.

Arról is beszámolt, hogy a medvepopuláció terjeszkedik, a nagyvadak újabb és újabb területeken bukkannak fel: míg 2016-ban az ország nyolc megyéjében jelentettek gondot, idénre már további hét megyéből jeleznek medvekárokat és -támadásokat.Fotó: Agerpres

Beszélt a medvék elköltöztetésének gyakorlatáról is, ami „rendkívül problémás”, és sokszor nem támogatják a szakemberek. Az elköltöztetett példányok ugyanis az új környezetükben is ugyanazokat a szokásokat követik, mint a régiben: például, ha megszokták, hogy bejárnak a településekre és a szemétgyűjtőkből esznek, akkor az új területen is jellemzően megkeresik a falvakat, városokat, hogy a könnyen megszerezhető táplálékhoz jussanak. Több esetben megtörtént, hogy az elköltöztetett medve agresszívvá vált, és végül mégiscsak ki kellett lőni – magyarázta a miniszter.

Tánczos Barna szerdán az országos helyreállítás terv (PNRR) környezetvédelmi prioritásairól szóló vitán vett részt, amelyet a képviselőház környezetvédelmi és ökológiai egyensúlyért felelős szakbizottsága szervezett.

A szakminiszter korábban a Maszolnak adott interjújában részletezte azt, miképen zajlik és milyen stádiumban található a romániai medvepopuláció felmérése.

Azt, hogy pontosan hány barnamedve él Romániában, uniós támogatású projekt révén állapítják meg, a pályázat megvalósítása a megfelelő ütemben zajlik, mondta el Tánczos Barna. „Már beszerezték a laboratóriumi felszerelést, ahol a genetikai vizsgálatokat elvégzik, beszerezték azokat az eszközöket, amelyekkel a genetikai mintákat kell gyűjteni a természetből, elkezdődött az önkéntesek toborzása, erdészeti igazgatóságokkal, erdészekkel, önkéntesekkel készül a csapatok felállítása. Ezt egy brassói kutatóintézet végzi, ott van a laboratórium felszerelve, és úgy látom, néhány hónapon belül lehet indítani a mintabegyűjtést. Ezt egyébként semmiképpen sem lehetett addig, amíg a medvék nem hagyják el a téli szálláshelyüket” – magyarázta a környezetvédelmi miniszter.

Elmondta még, ezzel párhuzamosan létezik egy másik kiírásuk is, amely egy még 2022-ben lezáruló populációbecslés, amire kiírták a közbeszerzést. „Bízom abban, hogy 2022 őszére már lesz egy előzetes tanulmányunk, majd jövőre befejezzük a genetikai állományon alapuló, nagymértékű medvepopuláció-becslést is” – közölte Tánczos Barna.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?