banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Ennyi medve kilövését hagyta jóvá a környezetvédelmi minisztérium

Megjelent az a miniszteri rendelet, amely megelőzési kvótát ír elő a romániai barnamedve populációra. Ez összesen 220 egyedre vonatkozik. Ezzel párhuzamosan érvényben van a településeken veszélyhelyzet esetén sürgősségi beavatkozást lehetővé tevő kormányrendelet is. Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter szerint ez két olyan eszköz, amely révén nagymértékben csökkenthető a medvetámadások száma és a nagyvadak által okozott károk mértéke.

Április 4-én jelent meg a Hivatalos Közlönyben a 723-as számú miniszteri rendelet, amellyel hat év után először prevenciós, tehát megelőzési kvótát hagyott jóvá a környezetvédelmi minisztérium. Tánczos Barna miniszter a Maszol kérdésére felelevenítette: ezt a kvótát előzőleg törvénybe iktatták, tehát ennek kiadása kötelező érvényű a minisztériumra nézve, amit évente legkésőbb május 15-éig ki kell bocsátania.

„Ha egy kis lépés is, ez nagyon fontos, mivel ezáltal bizonyítjuk, hogy a minisztérium fontosabbnak tartja az emberi élet védelmét a medve védelménél, és hogy preventív módon hat év után először megpróbáljuk megelőzni a károkat, a támadásokat, és nem szaladunk a probléma után” – mondta Tánczos Barna. Közölte, a rendeletben 140 medvére adták ki a kilövési engedélyt, és további 80 egyed lőhető ki vagy helyezhető át abban az esetben, ha a vadásztársulások a nagyvad által okozott károk vagy támadások után erre külön kérést nyújtanak be a minisztériumhoz.

A szerző felvétele

A megelőzési kvótákat településekre osztották le annak függvényében, hogy 2020-ban és 2021-ben országos statisztika szerint hol milyen értékű és mértékű károkat okoztak a nagyvadak, ebben az adatbázisban ugyanis minden egyes kárbejelentés szerepel. „Annak függvényében, hogy mely településen hány káreset és milyen értékű kár volt bejelentve, illetve az ember elleni támadásokat figyelembe véve hoztuk ki a kvótákat azokban a veszélyzónákban, amelyek megyére, településre leosztva megtalálhatók a miniszteri rendelet mellékleteként” – magyarázta a miniszter. Közölte, a kvóta településenként 1-3 medvét jelent. 

A medvék kilövését azok a vadásztársulatok végezhetik, amelyeknek szolgáltatói szerződésük van az önkormányzatokkal. Ezek azok a szerződések, amelyeket az azonnali beavatkozás érdekében kötöttek meg velük a helyhatóságok, hiszen a miniszteri rendelettől teljesen függetlenül érvényben az a sürgősségi kormányrendelet is, amely lehetővé teszi az azonnali beavatkozást a településeken és belterületeken, amennyiben a medve vagyoni kárt okoz vagy az emberekre nézve veszélyt jelent – magyarázta Tánczos Barna.

A medvetámadások elleni beavatkozást külterületen is lehetővé tevő törvénytervezetet korábban Klaus Iohannis államfő kihirdetés helyett visszaküldte a parlamentnek, amelynek szakbizottsága éppen a héten tárgyalta újra a jogszabályt – tudtuk meg Tánczos Barnától. „Várhatóan a héten, legkésőbb jövő héten hétfőn a szenátus megszavazza azt a törvénytervezetet, amely elfogadja a sürgősségi kormányrendeletet, és én bízom abban, hogy április végén, legkésőbb május elején ismét Iohannis elé kerül a törvénytervezet, amely kiterjeszti külterületre is az azonnali beavatkozás lehetőségét” – mondta a miniszter. Tánczos Barna hozzátette: „Külterületen az azonnali beavatkozási procedúra nem tarthat többet 24 óránál. Ha ennyi idő alatt a problémás medvét nem találják meg, akkor a keresést lezárják, és csak abban az esetben indítanak újra akciót, ha újabb medvejelenlétet észlelnek a településen, vagy esztenánál vagy bárhol máshol.”

Fotó: MTI

Azt, hogy pontosan hány barnamedve él Romániában, uniós támogatású projekt révén állapítják meg, a pályázat megvalósítása a megfelelő ütemben zajlik, mondta el a Maszol kérdésére a környezetvédelmi miniszter. „Már beszerezték a laboratóriumi felszerelést, ahol a genetikai vizsgálatokat elvégzik, beszerezték azokat az eszközöket, amelyekkel a genetikai mintákat kell gyűjteni a természetből, elkezdődött az önkéntesek toborzása, erdészeti igazgatóságokkal, erdészekkel, önkéntesekkel készül a csapatok felállítása. Ezt egy brassói kutatóintézet végzi, ott van a laboratórium felszerelve, és úgy látom, néhány hónapon belül lehet indítani a mintabegyűjtést. Ezt egyébként semmiképpen sem lehetett addig, amíg a medvék nem hagyják el a téli szálláshelyüket” – magyarázta Tánczos Barna. Elmondta még, ezzel párhuzamosan létezik egy másik kiírásuk is, amely egy még 2022-ben lezáruló populációbecslés, amire kiírták a közbeszerzést, az elmúlt napokban pedig megérkezett az első ajánlat is a munkálat elvégzésére. „Bízom abban, hogy 2022 őszére már lesz egy előzetes tanulmányunk, majd jövőre befejezzük a genetikai állományon alapuló, nagymértékű medvepopuláció-becslést is” – közölte a tárcavezető.

Tánczos Barna nyomatékosította: „Van a megelőzési kvótánk és az azonnal beavatkozás lehetősége, ez két olyan eszköz, amelyekkel nagymértékben csökkenteni tudjuk a medvetámadások számát és a károkat. Bízom abban, hogy a vadásztársaságokkal közösen hatékonyan fel tudunk lépni.”

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?