Az orosz-ukrán háború miatt megváltoztatják a cannes-i fesztivál nyitófilmjének címét

Megváltoztatta a 75. cannes-i fesztivál nyitófilmjének címét az ukrajnai háború miatt a francia alkotás rendezője, Michel Hazanavicius: az eddig Z mint Z címet viselő zombikomédiát Coupez! (Ennyi!) címmel fogják bemutatni – közölték a seregszemle szervezői.

„Tekintettel (az orosz tankokon látható) Z betű szimbolikájára az ukrajnai háború kezdete óta, valamint az ukrán filmesek kérésére, úgy döntöttem, hogy megváltoztatom a filmem címét” – idézte a közlemény a 2012-ben négy, köztük a legjobb rendezésért és a legjobb filmért Oscar-díjat nyert A némafilmes című film rendezőjét.

„Ez a cím talán viccesnek hatott, amikor néhány hónappal ezelőtt befejeztük a forgatást, de ma már egyáltalán nem az, és nem is tudom vállalni. A film azért készült, hogy örömet szerezzen, és semmi esetre sem szeretném, ha bárki is a háborúval hozná összefüggésbe. Ezért szívesen változtatom meg a címét, és ezzel is kifejezem teljes szolidaritásomat az ukrán néppel” – tette hozzá a rendező.Coupez!

A Coupez! (Ennyi!) című francia zombikomédia egy kis költségvetésű horrorfilm forgatásának története, amelyet valódi zombik érkezése zavar meg. A főszerepeket Bérénice Béjo és Romain Duris alakítják. A filmet a fesztivál nyitórendezvénye után május 17-én, versenyen kívül mutatják be Cannes-ban, és ugyanaznap kezdik vetíteni a francia mozikban is.

A fesztivál hivatalos programjának második legjelentősebb válogatása, az Un Certain regard (Egy bizonyos nézőpont) szintén egy francia filmmel, Mathieu Vadepied Tirailleurs (Lövészek) című alkotásával veszi kezdetét meg május 18-án. A történelmi film az első világháborúban az afrikai gyarmatokról a francia hadseregbe besorozott szenegáli lövészeknek állít emléket, egy együtt harcoló apa és 17 éves fia viszonyának bemutatásával. A főszerepeket Omar Sy, Alassane Diong és Jonas Bloquet alakítják.

Az Egy bizonyos nézőpont kategória díjait május 17-én adják át, a versenyprogram díjkiosztója május 28-án lesz.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?