Mit olvasson a gyerek a nyári vakációban?
Az olvasást egyáltalán nem kell, sőt egyenesen nem szabad az iskolához és a leckékhez kötni. Sokkal inkább érdemes egyfajta szórakozásként, kikapcsolódásként tekinteni rá, amely még a vakáció ideje alatt is minőségi szabadidős tevékenységet jelent a gyerekek és kamaszok számára. Na de mit olvasson a fiatal ezekben a hetekben? Adunk pár tippet, amelyek biztosan arra sarkallják majd, hogy újabb és újabb köteteket emeljen le a polcról.
„Nem akarok olvasni, vakáció van!” – Alighanem a legtöbb kiskamaszt nevelő szülő számára ismerős ez a mondat, hiszen amikor beköszönt a nyár, elkezdődik a szünidő, a diákok előszeretettel fordítanak hátat a könyvespolcnak. De mi lenne, ha az olvasás nem egyfajta kötelesség lenne, amit a fiatalok ösztönösen a kötelező tanuláshoz társítanak, hanem olyan valódi szórakozás, amely az iskolán kívül is örömet szerez? Kelemen-Kiss Rozáliával, a csíkszeredai Kele Könyv Vár tulajdonosával összeválogattunk néhány valóban izgalmas olvasmányt, amelyet biztosan örömmel forgat majd a gyerek a nyári vakáció alatt is.
Abszolút Töri sorozat
A Pagony kiadó Abszolút Töri címet viselő sorozatába olyan 10 éven felülieknek szóló, olvasmányos és izgalmas könyveket válogattak össze, amelyek abszolút lendületesen, abszolút színvonalasan, abszolút mai nyelven szólnak a magyar történelem fontos pillanatairól, korszakairól, szereplőiről.
A történetek szereplői útra kelnek az időben, és az olvasó egy fordulatos kalandregény cselekményében találja magát, amely által szinte észrevétlenül kerül közelebb az adott kor szelleméhez, fontos alakjaihoz. Petőfi iránt érdeklődik a gyerek? Vagy inkább Mátyás király történeteit ismerné meg jobban? Az Abszolút Töri sorozat számos kötete között biztosan minden fiatal talál kedvére valót.
Yuval Noah Harari: Sapiens – Rajzolt történelem
Yuval Noah Harari neve a legtöbb felnőtt számára ismerősen csenghet, hiszen a történész és író olyan meghatározó művekkel örvendeztette meg már az olvasókat, mint a Homo deus, a 21 lecke a 21. századra, vagy épp a méltán híres Sapiens. Ha a szülő olvasta, és lenyűgözőnek találta valamelyiket, jó hírünk van: az utóbbi kiskamaszok számára is át lett dolgozva képregényes formában.
A képregénysorozat azt meséli el, hogyan lett egy jelentéktelen majom a Föld nevű bolygó ura, és hogyan jutott el odáig, hogy képes széthasítani az atomot, elrepülni a Holdra, vagy módosítani más fajok genetikai kódját.
Az író, a könyv mesélője és társai – Prehisztorikus Bill, Doktor Fikció, Lopez nyomozó és sokan mások – a történelem meghatározó és sorsfordító eseményeibe avatják be az olvasókat. A képregény viccesen és szórakoztatóan tárja a fiatalok elé az emberiség történetét a Sapiens – Az emberiség rövid története című nemzetközi sikerkönyv alapján, amelyet 60 nyelvre fordítottak le, és több mint 16 millió példányban kelt el világszerte. Szellemessége, humora és érdekes karakterei azokat is magukkal ragadják, akiket egyébként nemigen köt le a tudomány és a történelem.
Leiner Laura: Londonsztori
Leiner Laura a most húszas éveiben járó korosztály kiskamasz-korának meghatározó írója volt. A Szent Johanna Gimi első olvasói ugyan az évek alatt lassacskán eltávolodtak a tiniregényektől, az írónő azonban időről-időre jelzi: ő még mindig alkot, legújabb könyve pedig nem kevésbé ígérkezik izgalmasnak, mint a már említett sorozat, az Ég veled, a Késtél vagy az Akkor szakítsunk.
A Londonsztori főszereplője Aliz, aki mindent elért, amit egy fiatal sminkes csak kívánhat: egy népszerű televíziós műsor stáblistáján szerepel, stabil kapcsolatban él, és úgy érzi, hogy végre minden a helyére került. Egyetlen nap alatt azonban a magánélete összeomlik. Azt hitte, menyasszony lesz, csakhogy barátja eljegyzés helyett szakítással lepi meg.
A hirtelen jött csalódás elől Londonba menekül, hogy nővérénél töltsön néhány napot, amihez le kell győznie a repüléstől való félelmét. Ebben egy véletlenül mellé sodródó angol fiú segít neki – végigbeszélgetik a zökkenőmentesnek egyáltalán nem mondható utat. A leszállás után útjaik különválnak, és úgy tűnik, hogy ez a rövid ismeretség itt véget is ér. Azonban Aliz nem számol azzal, hogy váratlan érkezése a nővére életében is átrendezi az eseményeket, és hamarosan teljesen egyedül találja magát Londonban. Egy ismerős marad a hatalmas városban: a repülőn megismert fiú.
A felnőttek már is érezhetik a nosztalgia szelét, a tiniregényekkel most ismerkedő korosztály pedig biztosan szintén rajongója lesz az írónőnek ez a történet után.
Zágoni Balázs: A csillag és a százados
Zágoni Balázs A csillag és a százados című történelmi regényének sikerét mi más tanúsíthatná jobban, mint hogy márciusban a szerző elnyerte érte a HUBBY-különdíjat az ifjúsági irodalomban tanúsított sokszínű írói munkásságáért.
„A könyv a holokausztról mesél felső tagozatos gyerekeknek két tíz év körüli fiú barátságán keresztül. A regény hatalmas bravúrja, hogy úgy tudja bemutatni a holokauszt borzalmait és egy Budapesten bujkáló zsidó család életét a háború utolsó éveiben, hogy az megrázóan mély, történelmileg hiteles, mégsem traumatizálja az olvasókat. Sokkal inkább izgalmas, megható, és a gyerekek gondolkodásmódjának köszönhetően tele van reménnyel” – írta akkor a laudációjában Berg Judit író, a HUBBY elnöke.
J.R.R. Tolkien: A hobbit
Aligha van bárki, akinek ne csengene ismerősen ez a cím. Az 1937-ben megjelent, eredetileg gyerekek számára íródott meseregény már sorozat formájában is meghódította a világot, és bár közel sem egy új műről van szól, Kelemen-Kiss Rozália szerint máig az egyik legnépszerűbb regény a fiatalok körében. Ha tehát még nem került a gyerek kezébe, legyen ez a nyár a soha vissza nem térő alkalom, hogy elkalandozzon ebbe a mesebeli világba.
A történet szerint amikor kellemes, minden becsvágy nélküli életéből, meghitt föld alatti otthonából Gandalf, a mágus és egy csapat törp elragadja, Bilbó, a hobbit igazi kaland kellős közepébe csöppen: „betörési szakértőként” kell segédkeznie a kincs visszaszerzésében, amitől Smaug, a nagy és veszedelmes sárkány fosztotta meg egykor a Hegymély Királyát. Noha egy porcikája sem kívánja a kellemetlen megbízatást, Bilbó maga is lépten-nyomon meglepődik tulajdon ügyességén és leleményességén! A kalandok során már itt felbukkan a titokzatos varázserővel rendelkező gyűrű, amely Tolkien világában később is kiemelt szerepet fog játszani...
J. R. R. Tolkien saját gyermekeinek írta ezt a meseregényt, ám megjelenésekor azonnal óriási sikert aratott. Később megszületett a monumentális folytatás is, és azóta „a világ két részre oszlik: azokra, akik már olvasták A hobbitot és A Gyűrűk Urát, és azokra, akik ezután fogják elolvasni őket” – írja a Sunday Times.
CSAK SAJÁT