Karl Ove Knausgård neve minden bizonnyal ismerősen cseng a hazai olvasók körében is, hisz a norvég szerző az utóbbi években magyar nyelvterületen is hatalmas népszerűségre tett szert, elsősorban a Harcom című, hatrészes önéletrajzi regénysorozata révén. Magyarul legutóbb A harmadik birodalom című regénye jelent meg, amely szintén egy sorozat része, amelynek előző két kötete a Hajnalcsillag és Az öröklét farkasai.

Mielőtt belevágnánk A harmadik birodalom tulajdonképpeni ismertetésébe, maradjunk egy pillanatra a címnél, pontosabban a Knausgård által választott címeknél. A norvég szerző többeknél kiverte a biztosítékot a provokatív címválasztásaival, hisz a Harcom-regényfolyam norvég címe, a Min kamp ugyanaz, mint a német Mein Kampf, amelynek szerzőjéhez, valamint magához a műhöz is, nagyon enyhén fogalmazva, nem feltétlenül pozitív dolgokat szokás asszociálni.

Hasonló a helyzet a szóban forgó regény esetében is, hisz a harmadik birodalom szókapcsolat szintén a Mein Kampf szerzőjének korát idézi. Rögtön elöljáróban elárulom annak, aki nem olvasta még a könyvet, hogy valójában semmi köze nincs sem a harmincas-negyvenes évek Németországához, sem a második világháborúhoz. Adolf Hitler mindössze egyetlen bekezdés erejéig jelenik meg benne, ráadásul az író ebben azt is tisztázza, hogy milyen kontextusban kell itt értelmezni a harmadik birodalmat. Nyitott marad viszont a kérdés, hogy akkor valójában milyen birodalomról is van szó ebben a vaskos kötetben, és ha már a terjedelemről van szó, akkor zárójelben megjegyezhetjük, hogy az évek során ez is az író egyfajta védjegyévé vált.

Mert Karl Ove Knausgård nem ír rövid könyveket, mint ahogyan az általa papírra vetett történetek sem kínálnak könnyű válaszokat, legyen szó az autofikciós regényciklusairól, vagy a más jellegű írásairól. Azt is meg kell jegyeznem, hogy úgy vettem kézbe A harmadik birodalom című regényt, hogy a hozzá kapcsolódó két másik könyvet, a Hajnalcsillagot és Az öröklét farkasait nem olvastam. A fülszövegből kiderül, hogy a szereplők többsége már az első könyvben felbukkan, de amúgy a történet szempontjából nem annyira lényeges a másik két mű ismerete, mivel mindhárom könyv önálló sztoriként is olvasható.

A történet dióhéjban a következő: Norvégia fölött felbukkan egy rejtélyes csillag, az égi jelenség következtében pedig gyakorlatilag megszakítás nélkül fény ragyogja be a szereplők életterét. A szereplőket pedig külön fejezetekben ismeri meg az olvasó: egyes szám első személyben referálnak életük épp aktuális történéseiről. Találkozunk a bipoláris zavarral küzdő képzőművésszel, a féltékenység miatt a magánéleti válság felé sodródó középiskolai tanárral, a furcsa méréseket végző agykutatóval, egy rituálisnak tűnő hármas gyilkosság ügyében nyomozó rendőrtiszttel, Norvégia kiégett sztárépítészével, de felbukkan egy rejtélyes blackmetal-zenekar karizmatikus énekese – akivel a ruhaboltban szezonmunkát vállaló 19 éves lány keveredik szövevényes és bonyolult viszonyba –, valamint a Moszkvából frissen hazatérő temetkezési vállalkozó, és a már említett középiskolai tanár felesége, a Norvég Egyház lelkésze, aki a történetmesélés idején a saját hitét megingató lelki válságba kerül, amiből kifolyólag fontos döntések meghozatala előtt áll. Első látásra ezeknek a karaktereknek nincs közük egymáshoz, de a történet előrehaladtával fokozatosan derül fény arra a viszonyrendszerre, ami által ezeknek az embereknek az életútjai egy adott ponton keresztezik egymást. Ezeket a találkozási pontokat pedig egy izgalmas történetbe ágyazva jeleníti meg a szerző, nem utolsósorban olyan sarkalatos kérdéseket feszegetve, amelyek az emberiséget évezredeken keresztül foglalkoztatták, és (talán) foglalkoztatják mind a mai napig.

A teljes történetet konkrétan és átvitt értelemben is „beragyogja” a rejtélyes égitest felbukkanása, de fontos adalék, hogy ez az asztrális jelenség – kezdetben legalábbis – nem minden szereplőre gyakorol hatást. Knausgård történetvezetési technikája különleges olyan értelemben is, hogy nagyon jól ötvözi a norvég társadalom hétköznapi történéseinek ábrázolását a természetfeletti, néhol már-már a mágikus realizmust súroló elemek beemelésével, ami egy furcsa hangulatot kölcsönöz a regényben leírt eseményeknek. Egy olyan hangulatról van szó jelen esetben, ami a könyv elolvasása után is megmarad, és további gondolkodásra és kérdések felvetésére ösztönzi az olvasót.

A már említett hétköznapok ábrázolásának keretei között élő és mozgó szereplők révén betekintést nyerhetünk a norvég felső középosztály életébe, ebben pedig első látásra nincs is semmi különös, többnyire a skandináv társadalmak kapcsán uralkodó sztereotípiák medrében sodródunk együtt Knausgård karaktereivel. A nyár beköszöntével egyesek a tengerparti házhoz utaznak családi nyaralásra, mások több-kevesebb sikerrel végzik mindennapi feladataikat Oslóban, Bergenben vagy név szerint meg sem jelenő kisvárosokban. A csillag megjelenésén kívül még egy dolog van, ami eme látszólagos nyugalom megzavarására adhat okot, egy brutális hármas gyilkosság, amelynek áldozatai egy blackmetal-banda tagjai, az első számú gyanúsított pedig a zenekar dobosa, akit végül a sztárépítész pincéjében vesz őrizetbe a rendőrség. Viszont szinte észrevétlenül egyre több furcsa jel kezd arra utalni, hogy valami különleges és addig soha nem tapasztalt folyamat vette kezdetét, ami visszafordíthatatlan hatással bír a szereplők életére.

Elsőként az oroszországi útjáról hazatérő temetkezési vállalkozónak tűnik fel, hogy valami hiba csúszott a gépezetbe, ugyanis napok óta nem halt meg senki Norvégiában, de ezzel párhuzamosan az agykutatót is egy olyan esethez riasztják, ahol a klinikai halálban levő páciens visszatér a műtőasztalon, ráadásul ugyanabban a kórházban tűnik fel az alkoholproblémájával küzdő orvosnak, hogy egy tömegbaleset áldozatai sem „hajlandóak” meghalni, annak ellenére, hogy sérüléseik súlyossága ezt indokolttá tenné. Mindeközben a középiskolai tanár saját hatáskörben próbálja kideríteni, hogy miért hiányzik napok óta egyik tanítványa, ugyanakkor kételyek gyötrik lelkész felesége hűségét illetően, és ezt az állapotot csak súlyosbítja, hogy egy terhességi tesztet talál az asszony dolgai között. A munkahelyén egyre inkább mellőzött rendőrtiszt furcsa nyomokat talál a hármas gyilkosság helyszínén, egy svédországi erdőben pedig titokzatos black metál-szeánszra készül egy rejtélyes zenekar, amelyre meghívást kap a bergeni ruhaboltban eladóként dolgozó fiatal lány is.

A black metállal kapcsolatos vonal egyébként az egyik legfontosabb Knausgård történetének egészében. Egyrészt rávilágít arra, hogy milyen mély nyomokat hagytak a norvég társadalomban a szcénához köthető történések, amelyek a kilencvenes évek elején futótűzként terjedtek a világsajtóban, és amelyek révén merőben más fényben tűnt fel a skandináv ország. Az is igaz, hogy azóta Norvégia saját kulturális öröksége részeként integrálta a black metál műfaját, de ez korántsem jelenti azt, hogy bárki is szőnyeg alá akarta volna söpörni a korabeli extrém bűncselekményeket.

Knausgård maga is nagyon jól ismeri az akkori eseményeket, és mélyrehatóan elemzi könyvében a lehetséges mozgatórugókat a jelen esetben szerencsére fiktív rituális gyilkossággal összefüggésben, nem utolsósorban a vallási tézisek és antitézisek, valamint a műfajra jellemző okkultista világértelmezés szemszögéből. Bár a templomgyújtogatásokhoz és gyilkosságokhoz elsősorban köthető Mayhem zenekar neve csupán egyszer jelenik meg a könyvben leírva, az oslói Helvete lemezbolt pincéjében szerveződő, ún. „belső kör” bizonyos tagjai is felbukkannak ebben a retrospektív elemzésben, az Euronymoust meggyilkoló Varg Vikernes alakja pedig nagyon valóságos, még úgy is, hogy a szerző esetében megváltoztatta a regényben a nevét. Másrészt a már említett svédországi titokzatos blackmetál-koncerten hangzik el a mű (talán) legfontosabb kulcsmondata: „Og eg var longo død” (És sokáig voltam halott), amivel a rejtélyes zenekar frontembere indítja a műsort, és ami a regény szövegének kontextusába helyezve, magyarázattal szolgál(hat) a történetben bekövetkező rejtélyes eseményekhez.

A harmadik birodalom egyik lehetséges értelmezése, hogy az emberiség egy új korba, vagy ha úgy tetszik, a létezés egyfajta új birodalmába lép, amely átmenet egy, a gnosztikus tanok szellemében értelmezhető apokalipszis folytán következik be, viszont a materializmus és a racionalista gondolkodásmódból kifolyólag az egyértelmű jelek ellenére ezt majdnem senki sem veszi észre. Aki mégis, az sem lehet biztos abban, amit látott, mert a következő pillanatban a pszichiátrián találja magát, és ilyen körülmények között saját tapasztalásait is megkérdőjelezi. Ahogyan az olvasó is joggal teszi fel magának a kérdést, hogy miről is akar tulajdonképpen a szerző beszélni, mert ahogyan igaz lehet az egyik lehetséges értelmezés, ugyanúgy állja a helyét annak az ellenkezője is. Vagy nem, de épp ez a fajta ambivalencia a könyv legnagyobb erőssége, együtt azzal, hogy Knausgård a tőle megszokott alapossággal bontja ki a regényben megjelenített témákat, legyen szó orvostudományról vagy teológiáról (a szerző maga is részt vett a Biblia norvég újrafordításában), így a szó valódi értelmében részesül maradandó élményben az olvasó.