Megújult a temesvári Victoria mozi

Lezárultak a temesvári Győzelem (Victoria) mozi felújítási munkálatai. A Bega-parti városban ez az első mozi, amely újranyit a rendszerváltás óta, a korszerűsítés 2 millió euróba került.

A Temesvár Európa Kulturális Fővárosa 2023 projekt részét képezi a helyi kulturális infrastruktúra fejlesztése is, ennek keretében újult meg a Victoria mozi is, amelyet már csak a szükséges működési engedélyek választanak el az újranyitástól. A filmszínház a ‘90-es években zárt be, akkori tulajdonosa, a RADEF állami filmforgalmazó vállalat egy egészségügyi központnak adta bérbe, írja az Adevărul.

A moziépületet az utóbbi néhány évben tatarozták és korszerű felszereléssel látták el, többek között a mozivetítésekhez, illetve a koncertek, színházi előadások hangosításához szükséges rendszerrel. A terem világítása szintén modern és többfunkciós. Az előcsarnokba kávézót terveznek, de üzletnek is van hely, a recepciónak és jegypénztárnak elkülönített részen kívül pedig jegyautomata is van, ahol bankkártyával lehet belépőt váltani.

A moziterem 192 ülőhelyes, vannak benne tolószékeseknek fenntartott helyek is. A vászon mozgatható, mögötte található a különböző fellépésekre alkalmas színpad.

A felújítási munkálatok mintegy két millió euróba kerültek, ennek 60 százalékát a temesvári polgármesteri hivatal, 40 százalékát pedig a román kormány állta, a Temesvár 2023 projekt keretében.

A temesvári városvezetés nyolc kihasználatlan, rossz állapotban lévő mozit vett át 2017 végén a RADEF filmforgalmazó vállalattól. Jelenleg több filmszínház felújítás alatt áll: a Dacia moziban és a Studio moziban elkezdődtek a munkálatok, hamarosan elkezdődnek a Temes moziban is, a volt Freidorf mozi esetében pedig leadták a pályázatot európai uniós forrásokra. A józsefvárosi Művész mozit 2018-ban a Csiky Gergely Állami Magyar Színház kapta használatba 25 évre, ám a felújítás még nem kezdődött el.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?