Romániai mozipremier: Szabó Győző és Csernus Imre hamarosan összecsap a pszichiátrián

December 10-én debütál kilenc romániai városban Herendi Gábor legújabb közönségfilmje, a Toxikoma. Az alkotás bizonyos értelemben hazatér: két jelentős szerepét is erdélyi származású színész – Bányai Kelemen Barna és Török-Illyés Orsolya – alakítja.

„Generációja egyik legnépszerűbb és legfoglalkoztatottabb magyar színésze, Szabó Győző 2012-ben állt a nyilvánosság elé drogos múltjával: a Toxikoma című önéletrajzi kötetében tíz év szerhasználatról és a leszokás küzdelméről írt. A bestsellerré vált kötet után a filmváltozat is joggal tart számot az érdeklődésre, hiszen a színész executive producerként alapozta meg a munkát, a film rendezője pedig az ő és a rendszerváltás utáni magyar film legnagyobb közönségsikereinek (Valami Amerika 1–3., Magyar Vándor, Kincsem) rendezője, Herendi Gábor lett, míg a két főszerepet két rangos, elsősorban színházi körökből ismerős színész, Molnár Áron és Bányai Kelemen Barna kapta” – olvasható a Filmtetten megjelent filmkritikában.

A 18-as korhatárral forgalmazott filmdráma hamarosan több romániai moziban is elérhetővé válik: december 10-i, kolozsvári premierje a Győzelem (Victoria) moziban lesz. Az este 8-kor kezdődő vetítésen és az azt követő közönségtalálkozón részt vesz a film egyik kulcsszerepét alakító Török-Illyés Orsolya. A filmet december 13-án, 14-én s 16-án lehet még megnézni a kincses városban. (A vetítések Facebook-eseménye elérhető itt.) Szintén december 10-én vetíti a Toxikomát a bukaresti Európa mozi és a craiovai Patria mozi is. A bukaresti Román Parasztmúzeumban 10-én és 11-én lehet majd beülni a Toxikomára.

A filmbeli Szabó Győző és Csernus Imre összecsapása a pszichiátrián Székelyföldön is nézhető lesz: a Csíki mozi december 10-én, 11-én és 12-én vetíti (a vetítések Facebook-eseménye elérhető itt, jegyek a bilete.ro-n), szintén jövő péntekre tűzte műsorára a Vigadó Művelődési Ház Kézdivásárhelyen (Facebook-esemény itt), a Kovásznai Művelődési Ház és a székelykeresztúri mozi. A székelyudvarhelyi Művelődési Házban szintén bemutatják még karácsony előtt (az időpontokat később közlik), a sepsiszentgyörgyi Művész mozi pedig többször is vetíti december 10-ével kezdődően.

A film romániai forgalmazója a Filmtett Egyesület; az alkotást minden helyszínen eredeti nyelven, román felirattal vetítik. Még több adat a Toxikomáról elérhető a https://distribution.filmtett.ro/Toxikoma oldalon.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?