Május végére kinyitnak a nemzetközi mozihálózatok termei is Romániában

A romániai multiplex mozik részben zárva maradtak azután is, hogy az egyes települések járványmutatói lehetővé tették volna a megnyitásukat, a héten azonban sorra jelentették be, hogy a hónap végétől ismét várják a filmrajongókat.

A nyitás késleltetésének egyik oka az volt, hogy a nagy mozihálózatok nemzetközi szinten összehangolt járványstratégiát követtek, a másik pedig, hogy nem kockáztatták azt, amire 2020 őszén már volt példa, hogy néhány hét működés után a fertőzés terjedése miatt ismét be kell zárniuk.

Az erdélyi városokban is jelenlevő mozihálózatok közül a Happy Cinema (Beszterce) és a Cityplex (Sepsiszentgyörgy) már május elején megnyílt, ahogy a járványgörbe januári csökkenésekor is kinyitottak. A Cineplexx (Marosvásárhely, Nagyszeben, Szatmár) és az ország piacvezető, 20 városban jelen lévő mozihálózata, a Cinema City (Arad, Déva, Kolozsvár, Marosvásárhely, Nagybánya, Temesvár) azonban ősz óta zárva volt, és csak május utolsó hétvégéjén nyit meg.

A Cineplexx-mozik május 28-án, pénteken nyitnak, jelentette be hét elején a cég. A nyitóhétvégére családi filmmaratont időzítettek, 8 lejes kedvezményes jegyekkel, ingyen popcornnal és üdítővel. A következő időszakban olyan filmeket mutatnak be mint a Tom és Jerry animáció, az F9 című akciófilm (a Halálos iramban sorozatból), az új Szörnyella (Cruella) vagy a Démonok között: Az ördög kényszerített (The Conjuring: The Devil Made Me Do It) című horror.

A Cinema City termei május 27-én, csütörtökön nyitnak, csupa díjnyertes filmmel. Vetítik a három Oscar-díjjal kitüntetett A nomádok földjét (Nomadland), a legjobb idegen nyelvű film Oscar-díját elnyerő dán Még egy kört mindenkinek (Druk) című filmet, a legjobb animáció Oscar-díját elnyerő Lelki ismeretek (Soul) című Pixar-produkciót, de az Aranymedve-díjas román filmet, amely a Babardeală cu bucluc sau porno balamuc címet viseli. Robert de Niro, Morgan Freeman és Tommy Lee Jones A nagy visszatérők (The Come Back Trail) című vígjátékban láthatók, Liam Neeson pedig Az oltalmazó (The Marksman) című akciófilmben.

(Címlapfotó: Pixabay)

Kapcsolódók

Kimaradt?