Mai Prométheuszok: az értelmiség szerepét vizsgálja a kolozsvári színház új előadása

Az értelmiség 21. századi társadalomban betöltött szerepére reflektál a Kolozsvári Állami Magyar Színház következő bemutatója, a Prométheusz’22, hangzott el az intézmény keddi sajtótájékoztatóján. Az előadásban három társulat színészei játszanak, magyar, román, szlovén és angol nyelven.

A nemzetközi produkció az Európai Színházi Unió (UTE) Katasztrófa projektjének része. A projekt keretében az ókori görög drámákat adaptálják kortárs problematikák mentén, és 12 színház közreműködésével hét előadás jön létre, amelyeket több helyszínen előadnak majd. A Prométheusz’22 a Kolozsvári Állami Magyar Színház, a Konstancai Állami Színház és az SNT Drama Ljublajana közös produkciója, és Kolozsvár után Ljubljanában, Konstancán, majd Portóban is bemutatják.Készül a Prometheusz'22 díszlete | fotók: a Kolozsvári Állami Magyar Színház Facebook-oldala

Az előadáshoz Tompa Gábor és Kali Ágnes adaptálta színpadra Aiszkhülosz Leláncolt Prométheusz című tragédiáját és Samuel Beckett Katasztrófa című drámáját. „Egy szélsőségesen ideologizált és megosztott világban, ahol a párbeszéd már-már lehetetlenné vált, a viták extrém érzelmi megnyilvánulásokká silányulnak, a gyakran szélsőséges politikai eszméket valló kormányok szította gyűlöletbeszéd pedig a mindennapok részévé vált. Ilyen körülmények között az értelmiségiek – tudósok, orvosok, művészek – szerepe nehezebbé, ám egyszersmind felelősségteljesebbé is válik; az ő osztályrészük a világ objektív szemlélete és a megszerzett tudás megosztása az emberekkel, akár az üldöztetés árán is, amint az Prométheusszal is történt a mitológiai időkben. Az előadás ironikus és józan megközelítésből próbálja vizsgálni Prométheusz kortárs világunkban oly aktuálisnak ható mítoszát” – olvasható a beharangozóban.

Az előadásban Igor Samobor, Domen Novak, Eva Jesenovec (SNT Drama Ljubljana), Cătălina Mihai, Florin Aioane, Ecaterina Lupu, Mirela Pană, Dana Dumitrescu (Konstancai Állami Színház), Viola Gábor, Dimény Áron, Kiss Tamás, Pethő Anikó, Román Eszter, Bogdán Zsolt, Vindis Andrea, Kántor Melinda (Kolozsvári Állami Magyar Színház) látható. Tompa Gábor rendező munkatársa Erwin Șimșensohn, a díszlet- és jelmeztervező Carmencita Brojboiu, a zeneszerző Vasile Șirli, a koreográfus Sinkó Ferenc, a videóművész Radu Daniel, a látványtervező asszisztens Bocskai Gyopár.

Az előadás szövege a pandémia idején született, tehát még az orosz-ukrán háború kitörése előtt, az egyre szélsőségesebbé váló közbeszéd azonban szükségessé teszi, hogy felidézzük, milyen ajándékot kaptunk Prométheusztól, fogalmazott Igor Samobor szlovén színész, aki a címszerepet játssza, és akit a kolozsvári közönség egyébként már ismerhet a 2016-os Interferenciák Fesztiválról, amikor Faust szerepében lépett fel a ljubljanai színház előadásában.

Erwin Șimșensohn társrendező, a Konstancai Állami Színház igazgatója elmondta, megtiszteltetésnek érezte Tompa Gábor felkérését az európai projektben való közreműködésre, és hangsúlyozta, a három társulatból, különböző iskolákból jövő és különböző nyelveket beszélő színészek között különleges szinergiák jöttek létre.

Kali Ágnes számára a Prométheusszal, mint örök toposszal való találkozás volt a legizgalmasabb, a dramaturg ugyanakkor azt is kiemelte, hogy érdekes volt egyszerre négy nyelvvel dolgozni. Mint hozzátette, sokszor éppen az anyanyelvünkön nem értjük meg egymást.

Prométheusz a mai értelmiségi képviselője az előadásban, mondta el Tompa Gábor. A rendező úgy véli, csökkent az értelmiségiek szerepe, ereje a társadalomban, ma már elképzelhetetlen, hogy például egy versnek akkora hatása legyen, mint volt Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című versének az 1956-os magyarországi forradalom idején. Erre a megváltozott szerepre reflektál a Prométheusz’22, ugyanakkor arra is, amit Tompa „kaotikus szabadságnak” nevezett: az egyén bármit tehet, de valójában függő a fogyasztástól, az eszközeitől, amelyeken keresztül jól követhető minden mozdulata.

Az előadás bemutatója július 1-jén lesz a kolozsvári színház nagytermében, a bemutatót követően pedig július 2-án és 3-án lesz műsoron. Az előadásokra jegyek vásárolhatók a színház jegypénztárában (hétköznap 10 és 14 óra között), valamint online a www.biletmaster.ro weboldalon.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?