Kulturális programokkal és a kenyér megáldásával ünnepli augusztus 20-át Csíkszereda

Kettős ünnepre készül augusztus 20-án Csíkszereda: az államalapító Szent István király napjára és a kenyér ünnepére. Ez alkalomból kulturális programelemekkel, kenyérszenteléssel, filmvetítéssel, íjászbemutatóval várják a városlakókat.

A tavaly elindított szellemiséget követve az ünnepi rendezvénysorozat a kenyeret szimbólumként kívánja megerősíteni, amely az összefogást, összetartozást jelképezi – közölték csütörtökön a szervezők. „Ez az az eledel, amely szentesítheti a Szent István által alapított állam ma már szétdarabolt magyarságánák szövetségét” – fogalmaztak.

Augusztus 20-án 10.30-tól 12.45-ig a Mondák a magyar történelemből című animációs játékfilmsorozatot vetítik a Mikó-vár udvárán. A sorozat írója és rendezője Jankovics Marcell, zenéjét a Kaláka együttes szerezte. „A magyarság történelmének mondák világában gyökerező fejezeteinek hála, nyomon követhetjük népünk egykor volt hányattatásait, megismerhetjük régmúltunk gyakorta emlegetett alakjait. A némi humorral fűszerezett történetek Mádi Szabó Gábor ízes tolmácsolásában kerülnek képernyőre” – írták az ajánlóban. Fotó: Csíkszeredai városháza

Délután 4 és 6 óra között íjászoktatás zajlik gyermekek számára a Vár téren a Kerecsen Lovasíjász Klub közreműködésével. A 18 órakor kezdődő központi ünnepség nyitányát is a Kerecsen Lovasíjász Klub tagjainak bemutatója képezi.

A Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, Fazakas-Timaru Carina, a Rákóczi együttes, valamint Tánczos Eszter közreműködésével megvalósuló ünnepi műsort a csíkszeredai és környékbeli pékségek által felajánlott kenyerek megáldásával és szétosztásával teszik teljessé. A programsorozat a Role együttes népzenei feldolgozásokra, megzenésített versekre, Szent Istvánhoz kapcsolódó énekekre alapuló, Az én magyarságom címet viselő koncertjével zárul.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?