Közel 3000 nézője volt az Interetnikai Fesztivál előadásainak

Tíz napon keresztül volt a romániai kisebbségi színjátszás fővárosa Szatmárnémeti, ugyanis november 4. és 13. között itt rendezték meg az Interetnikai Színházi Fesztivált. Több szempontból is rendhagyó volt a seregszemle, hiszen ez volt az első év, amikor a MASZIN Magyar Színházi Szövetség tagjaira hárul a felelősség a találkozó megszervezése kapcsán. De első alkalommal történt az is, hogy Zsehránszky István, az Interetnikai Színházi Fesztivál megálmodója már csak az égből figyelhette az előadásokat.

Szatmárnémetiben a Harag György Társulat munkáját segítő Proscenium Alapítvány főszervezésében jött létre a találkozás lehetősége. A program gerincét képező színházi előadások palettája meglehetősen színes volt: a nagyszínpadi és stúdiótermi, színpadi nézőtérrel játszott produkciók megközelítőleg háromezer nézőt vonzottak. A kiemelkedő érdeklődésre magyarázat lehet a műfaji sokszínűség is: megrázó drámától vígjátékon, monodrámán és dokumentarista színházi előadáson át a koncertelőadásig, tánc- és mozgásszínházi produkcióig terjedt az igencsak széles választék.Képek forrása: IFESZT

A fesztiválon a magyar nyelven játszó kisebbségi színházak mellett jelen volt a nagyszebeni és temesvári német társulat, a bukaresti Állami Zsidó Színház és a Giuvlipen roma társulat is. Az előadásokhoz – és azok megértéséhez – külön segítséget adtak a Köllő Kata és Varga Anikó által vezetett szakmai beszélgetések, amelyeken az alkotók és szereplők avatták be a résztvevőket egy-egy előadás titkaiba, lehetőséget teremtve akár a mélyebb értelmezésre is.

Az előadások kapcsán írások is születtek a Györfi Kata által vezetett fesztiválblogon, ahol marosvásárhelyi és kolozsvári teatrológia szakos hallgatók mondtak véleményt a látottakról. A színpadi előadások mellett fontos szerep jutott az IFESZT programjában a könyvbemutatóknak is. Ezek sorában két, Philter típusú színházi elemzéseket tartalmazó kötetet (egy erdélyi és egy szűkebben nagyváradi fokuszú gyűjteményt) mutattak be, lapbemutatóval ünnepelték meg a Játéktér című színházi folyóirat fennállásának 10. évfordulóját, de itt mutatták be először Magyarországon kívül azt az interjúkötetet is, amely nemrég a Magyar Művészeti Akadémia égisze alatt bemutatott Harag György-portréfilm kapcsán született meg, Ha a játék valósággá változik címmel.

Szintén az IFESZT ideje alatt mutatták be a Harag György Társulat fotósának, Czinzel Lászlónak a fotóalbumát amely az elmúlt közel két évtizedből válogat színházi fotókból. Kerekasztal-beszélgetést szerveztek továbbá a Harag György Társulat eddigi színháztörténeti kiadványairól is, illetve bemutatták a színházi nyilvánosság erdélyi szerkezetváltozásait tematizáló Test – Hatalom – Intézmény című tanulmánykötetet is. A fesztivál ötletgazdája előtt tisztelegve egy Zsehránszky István rádiójegyzeteiből készült antológiát is bemutattak, Marad(j)unk ebben címmel. A fesztiválnapokat minden este afterpartyk zárták a Red Hat Yardban, amelyek házigazdája a társulat művésze, Orbán Zsolt volt. 

Az Interetnikai Színházi fesztivállal egy időben, november 11. és 13. között zajlott a Harag György Társulat örökös tagjáról, egykori igazgatójáról és a Proscenium alapítvány volt elnökéről elnevezett Bessenyei István Országos Diákszínjátszó Fesztivál is, amelyen két kategóriában hirdettek győztest a színművészekből és neves színházi szakemberekből álló zsűrik tagjai. Az V–VIII. osztályosok versenyében nagybányai siker született, a Kinédzserek színjátszói végeztek az első helyen, míg a középiskolások versenyében a házigazda Kölcsey Ferenc Főgimnázium Stage színjátszókörének tagjai örülhettek az első díjnak – és mutathatták be előadásukat jutalmul az Északi Színház nagyszínpadán. A verseny résztvevői szakmai workshopokon is részt vehettek, többek között Gyéresi Júlia és Kovács Éva (beszédtechnika), Bezsán Noémi, Botos Bálint, Varga Sándor, Keresztes Ágnes és Vonhaz Ingrid vezetésével.

A MASZÍN Magyar Színházi Szövetség döntése értelmében a 2024-es IFeszt Temesváron kerül majd megrendezésre.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?