A csíkszeredai Városháza dísztermében mutatták be Mircea Cărtărescu író, költő, esszéíró, a kortárs román irodalom egyik legkiemelkedőbb alakjának magyar fordításban megjelent kötetét, a Ne kiáltsd sohasem segítség című versgyűjteményt. A szerzővel Visky András Kossuth-díjas író, drámaíró, dramaturg, a kötet fordítója beszélgetett.

Idén jelent meg Mircea Cărtărescu kötetének, a Nu striga nicsiodată ajutor című versgyűjteménynek magyar nyelvű kiadása a csíkszeredai BookArt Kiadó gondozásában. A fordító nem más, mint a Kossuth-díjas író, drámaíró és dramaturg, Visky András, aki Mircea Cărtărescuval együtt mutatta be ezt a több szempontból is különleges alkotást.

Az könyvbemutatón elsőként Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere köszöntötte a szép számban megjelent érdeklődőket. Mircea Cărtărescu népszerűségét jól mutatja, hogy a Városháza díszterme zsúfolásig telt, az esemény kezdete előtt számos pótszékkel kellett kiegészíteni a sorokat, hiszen rengetegen voltak kíváncsiak az alkotó szavaira. Mint Korodi Attila is fogalmazott, a város számára nagy megtiszteltetés, hogy a kortárs irodalom két nagy alkotója Csíkszeredában beszélget mind Cărtărescu alkotói folyamatairól, mind Visky fordítói munkájáról.

Hajdú Áron, a BookArt kiadó alapítója és vezetője kiemelte: a húszéves kiadó számára igencsak kiemelkedő ez a nap, valóságos ünnep, és hatalmas megtiszteltetés az, hogy ez a nem mindennapi kötet az ő kiadójuknál láthatott napvilágot.

A beszélgetést Visky András indította, aki, mint maga is hangsúlyozta, nem hivatásos fordító, és ilyen jellegű munkát is leginkább színházi szövegek kapcsán végez. Ez a kötet azonban más volt. Más, mert amint kinyitotta, egy különleges világban találta magát, amely egyből megragadta. Nem csupán vers követ verset, a szövegek egy egységgé állnak össze olyan univerzumot hozva létre, amely az olvasás végeztével sem szűnik meg.

Otthoni érzi magát Csíkszeredában – fogalmazott Mircea Cărtărescu. Otthon érzi magát épp úgy, ahogy a BookArt kiadónál is, amelynél már jelent meg kötete. Ez azonban számára is kicsit más, mint a többi. Évek óta nem írt verseket. Nagy szeretettel és érdeklődéssel fordult ugyan mindig a kortárs költészethez – s mint kiemelte, épp úgy a magyarhoz, mint a románhoz, hiszen mindkettő képviselői közt igencsak jó mesterek vannak, ő maga inkább a prózában mozgott otthonosabban. Kereste azonban életének „ecsetjét”. Mint fogalmazott, a költő az, aki nem feljtette el, hogyan kell gyermeknek lenni. Amíg az ember fiatal, nincsenek határok, ő pedig pontosan tudja, milyen az, amikor az irodalmat cenzúra által határok közé szorítják. A kortárs irodalmi szféra teret ad a gyermeki határtalanság megőrzésére, ezáltal pedig egy világra, amely tele van szépséggel és ragyogással.

A Ne kiáltsd sohasem segítség című kötet a koronavírus-járvány idején karanténban íródott. Évtizedek után versek kezdtek kerülni a papírlapokra annak ellenére, hogy nem volt egy tudatos szándék emögött. „Egy belső erő diktálta” – fogalmazott Mircea Cărtărescu, aki elmondása szerint napi 10-15 verset írt le kézzel, ezek mögött pedig végig a lélek betegségének ereje munkálkodott. „Hamu. A lélek pusztulása.” És több száz vers született belőle.  Végül csupán egy töredéke, de még így is 123 vers állt össze egy kötetté. Nincs központozás: a minimalizmus teremti meg ezt a különleges világot.

A kötetnek már a címe (Nu striga nicsiodată ajutor / Ne kiáltsd sohasem segítség) is egy válasz az alkotó egy korábban megjelent művére, a Solenoidra, amelynek magyar nyelvű fordítása Szolenoid címmel jelent meg a Jelenkor kiadónál. Ebben a könyvben eredetileg 2860 alkalommal hangzik el, hogy „segítség”. Egyfajta visszhang, annak a visszhangja, hogy nem tudjuk, ki vagyunk, és mi a dolgunk ebben az életben. Vajon hány különböző módon kérhetünk segítséget? Erre kontráznak rá a minimalista költemények.

A kortárs irodalom két kiemelkedő alkotója, Mircea Cărtărescu és Visky Andárs tökéletes összhangban képesek bármilyen nyelven átadni a lélek elveszettségét úgy, hogy közben szinte láthatóvá válik az a belső erő, amely mindemögött munkálkodik. Hogy ez méginkább érezhető legyen: a költő és kötetének fordítója fel is olvastak néhány szerzemény – románul is és magyarul is. És hogy az „eredeti fordítás” szavaival éljünk: ez még mindig csak egy szem víz az esőben, s hogy valójában hány van, azt nem lehet megszámolni, hiszen egyik a másikban széttörik.