Mind ez idáig feldolgozatlan eseményeket tár fel Lugosi Viktória új regénye a Szeged melletti Deszken a második világháború után működő gyerekfaluról, ahová az árva és félárva zsidó gyereket vitték, hogy testileg feltáplálják, lelkileg meggyógyítsák, majd továbbküldjék őket, hogy testben és lélekben egészségesen új életet kezdjenek Izraelben. A többséget nehezen, de kicsempészték, és voltak, aki maradtak. Lugosi Viktória Akit itt felejtettek című regényének kolozsvári könyvbemutatóján Visky András író beszélgetett a szerzővel a 8. Kolozsvári Zsidó Napok keretében. 

„Végeredményben a megbocsátás regényét tartja a kezében az olvasó. És benne egy eddig még soha fel nem dolgozott történetet, a deszki gyerekfalu éveit” – áll a kiadó összefoglalójában a Kalligram kiadónál Budapesten megjelent kötetről.

A csönd az mit vált ki?

„Nevezhetjük megbocsátás-regénynek?” – erre kérdezett rá Viksy András író is a kolozsvári Bulgakov kávéházban hétvégén tartott könyvbemutatón, ahol a szerzővel beszélgetett. Lugosi Viktória szerint a kulcs ebben a megértés. A regényben „egy lány keresi az apja történetét, és próbálja megérteni, hogy miért lett olyan, amilyen. Hol az 1945-47 közötti időszakban járunk, hol pedig a jelenben zajlanak az események. A regény alapkérdése, hogy ennek a korszaknak itt Európában, az elhallgatásnak milyen szerepe van, a csönd az mit vált ki évek, évtizedek nyomása alatt” – sorolta a regény kérdéseit Lugosi Viktória, aki véletlenül értesült róla, hogy egyáltalán létezett a gyerekfalu a deszki Gerlizcy-kastélyban, amit azonban sem a falu, sem a kastély történetében nem említenek.

Az író személyesen is érintett annyiban, hogy édesapja is járt Deszken, azonban mesélni sosem akart róla. „Sokszor kérdeztem róla, de mindig azt a választ kaptam, hogy beszéljünk másról” – mondta Lugosi Viktória. Amikor az édesapja meghalt, akkor tevődött fel újra a kérdés, hogy mi is történt Deszken. Ekkor kezdett kutakodni. Egyes szám első személyben íródott, „de nem arról van szó, hogy az én életem lenne”, mondta Lugosi Viktória. „Ami a könyvben szerepel, az mind valós, a történet persze fikció” – mondta el a szerző. Három részletet is felolvasott a könyvéből. Három korszakról ragadott ki egy-egy részt.

Ötödik regénye jelent meg

Lugosi Viktória ötödik regénye az Akit itt felejtettek, a korábbi négy között van egy mese is.  A szerző újságíró és jogi diplomája is van. Mint a beszélgetésből kiderült, nem az újságírás vitte a szépírás felé, hanem már hatévesen eldöntötte, hogy író lesz. Történeteket írt édesanyja írógépén, amikor még nem is ismert minden betűt. Az ismeretlen betűket kihagyva gépelte le a történeteit.

„Anyukám azt mondta, minden író újságíróként kezdte, azt hittem, ez a kijelölt út. Így későn kezdtem el írni” – számolt be az írónő a beszélgetésen. Amikor egyik napról a másikra megszűnt a televíziós munkája, akkor nem kétségbeesett, hanem azt mondta „most jött el az idő”, és hozzálátott első regényéhez. A 2018-ban megjelent Ajvé című alkotása öt kiadást ért meg.

Volt egy gyerekfalu, ahol csodás volt

Legújabb regényének egy feldolgozatlan történet a témája, így nem volt könnyű dolga Lugosi Viktóriának, amikor a kutatásába kezdett. Iratanyag nem volt, a helytörténeti könyvekből a gyerekfalut kihagyták, számolt be. Ezért egyetlen esélye az volt, hogy olyan valakit talál, aki ott volt annak idején. Ez végül úgy sikerült, hogy kiírta Facebookra, keres olyan embert, aki járt Deszken. Így beszélhetett végül olyanokkal, akik éltek a gyerekfaluban, akiktől megtudhatta az is, hogy például mivel játszottak ott.

„Az írónak az ujja begyében van, hogy nem a nagyot kell tudni, hanem a részleteket” – emelte ki Visky András az írónő stílusával kapcsolatban. A regénybeli események kapcsán elmondta, bár „a gyerekek elveszítették szüleiket, mégis élni akarnak, jó hangulat van a gyerekfaluban. Végül kicsempészik őket Izraelbe, hiszen csakis így lehetett akkor, nem engedték be őket Izraelbe, mivel brit fennhatóság alatt van ekkor” – mondta el Visky.

 „Mindenki azt mondta, hogy élete legcsodálatosabb időszaka volt az ott” – erősítette meg Lugosi Viktória. „Ez engem megtanított arra, hogy bármilyen borzalom történt a múltban, ha nem azt nézzük, mit vesztettünk el, mi nincs, az mennyire át tudja segíteni az embert. Talán gyerekként más, de mégis nehéz, hisz nincs, akihez hazamenni. Annyira boldogok voltak Deszken, hogy akik kimentek Izraelbe, rendszeresen visszajönnek, és emlékeznek, hogy milyen csodás volt. Vannak, akik itt maradtak, és volt, aki iszonyatos küzdelmek árán 1962-ben jutott ki végül” – mesélte az írónő.

A trauma rád rója a megbocsátás feladatát

Viksy András arra is rákérdezett, haragudott-e Lugosi Viktória az édesapjára, amikor az meghalt, az írónő trauma-értelmezése kapcsán – olyan, ami „rád ró feladatokat, és rád rója a megbocsátás feladatát” – elmondta, úgy érezte, testvérre talált benne. Válaszában az írónő elmesélte, dühös volt az édesapjára, a megbocsátást viszont természetesnek találta, hisz „lehúz, földhöz tapaszt haraggal élni”. Hozzátette, ilyen szempontból nem is csak apa-lánya regény az írása, hanem „bárkinek szól, akit érint, hogy talán úgy kell hozzáállni, hogy neki is megvolt a múltja”.

Azt is elmesélte, amikor hosszas kutakodása eredményeként végre beszélgetni kezdett valakivel, aki járt Deszken, a férfi a többedik beszélgetés után mutatott neki egy fényképet, és azt mondta: „most már tudom, ki vagy. Ott a legalsó sorban jobbra az az apád”.