Gazdag újkőkori sírra bukkantak Kolozsvár belvárosában
A kolozsvári Szentegyház (Iuliu Maniu) utca két oldalán álló Státus-házak pincéjében nem csak római kori rétegekre bukkantak, hanem egy gazdag leletanyaga miatt egyedülálló neolitikumi sírt is feltártak az Erdélyi Történeti Múzeum régészei.
Az Erdélyi Római Katolikus Státus megrendelésére a 19. század utolsó éveiben Alpár Ignác tervei alapján épült bérházak közül az 1. és a 3. szám alatt levők felújítása 2020-ban kezdődött el Guttmann Szabolcs és Kulcsár András, a K&K stúdió műépítészeinek tervei nyomán. Guttmann Szabolcs a Szabadság napilapnak korábban már beszélt arról, hogy a 3. szám alatti Státus-ház pincéjében római kori utca nagy méretű köveire, egy római kori épület alapjának a részleteire és a mostani utcaszint alatt 6 méterrel újkőkori sírra bukkantak a felújítás alkalmával itt dolgozó régészek. A munkálatok felelőse az Erdélyi Történeti Múzeum, amely szerdán Facebook-bejegyzésben foglalta össze Oana Toda, Monica Gui és Marisa Tivadar régészek felfedezéseit.
Mint írják, a neolitikumból 2-3 síremlék került eddig elő Kolozsvár belvárosában, egyiknek sem volt azonban olyan gazdag leletanyaga, mint a most feltártnak. A felfedezés különlegességére utalt már az is, hogy a sírban talált csontváz bokái körül gyöngyszemek sorakoztak, az ásatás előrehaladtával pedig kiderült, hogy térdét, karját és nyakát is hasonló módon díszítették, karperecet, gyönggyel kirakott övet és fejdíszt adtak rá. A sírban számos cserépedényt és egy obszidiánból készült pengét is találtak. A múzeum közleménye szerint egy csontból készült gyűrű kivételével a holttest minden díszét a neolitikumi ékszerek gyakori alapanyagából, Spondylus kagylóból készítették.
A síremlék az első becslések szerint Kr. e. 5000 körüli lehet, a leleteket azonban tovább vizsgálják, a földi maradványokat pedig antropológiai és szénizótópos vizsgálatnak vetik alá.
CSAK SAJÁT