Tizenhatodik századbeli nemesember sírjára bukkantak Szilágyperecsenben

Értékes leletre bukkantak a régészek a hétvégén a szilágyperecseni egykori római katolikus templom maradványai között: egy feltehetően magas rangú, talán a nemesi Báthory család egyik tagjának sírját tárták fel. A csontmaradványok pontos elemzése csak ezután történik meg, a végleges eredményeket pedig várhatóan ez év végén közlik.  

Hétfő délelőtt nagy érdeklődés övezte Szilágyperecsen leendő turisztikai komplexumának területét, ugyanis reggelre megkérdőjelezhetetlenné vált: „kincsre” találtak az ott dolgozó régészek. A történelmében is gazdag Szilágyperecsen településen tavaly találták meg a közel 500 éves katolikus templom maradványát, a múlt hét végén pedig egy 16. századbeli magasrangú férfi sírjára bukkantak.

Két szarkofágtetőt találtak a 80-as években

Boncidai Csaba polgármester a Maszolnak elmondta, hogy 2017-ben tárták fel az önkormányzat által megvásárolt ötáras területet, amelyen ravatalozó építését tervezték. Már akkor feltételezték, hogy régészeti lelőhely van a környékén. A kiindulópontot Petri Mór monográfiája szolgáltatta, amelyben megírta, hogy egykoron a perecseni „Viola-dombon” római katolikus templom állt, amelynek kriptájába Báthoryakat temettek. Viszont ennek helyét senki nem tudta a faluban. Kapaszkodót jelentett a 80-as években talált két szarkofágtető, amelyeket a megvásárolt területen találtak, a leendő szőttesmúzeum helyén.

Dolgoznak a régészek | A szerző felvételei

Egykoron ott nádfedeles ház állt, lebontásakor a talapzatban találták a valószínűleg 1570-80 között készült szarkofágtetőket, amelyek jelenleg a református templom cintermében vannak. A helyiek úgy tartották, hogy az egyik állítólag Báthory Elek 18 év körüli fiának kőkoporsófedele.

Egy dupla sírt is találtak 

Tavaly a monográfia alapján a régészek megtalálták a Báthory András által építtetett katolikus templom alapjait – mondta a polgármester – miután a megvásárolt területet letisztították, és egy síkba vették a földdel. A templom építésének pontos időpontja nem ismert, viszont a lebontásáról pontos adatok vannak.

A helybéliek szerint tégláinak egy részét 1668-ban felhasználták a református templom építéséhez. Mindent, ami a katolikus templomra emlékeztetett, elhordtak, eltűnt, még az alapot is kiszedték, így csak egy felülről készült negatívum kirajzolásával sikerült körvonalazniuk annak helyét.

CsontmaradványokTavaly ősszel egy keresztmetszetet készítettek, és feltűnt, hogy a földben van valami, ami feltárásra vár. Keresztes Tímea régész elmondta, a feltárások során a sárga földben fekete kontúr rajzolódott ki, és előkerült egy kettős sír, amelyben egy gyermek és egy felnőtt nyugodott.

„A keresztény temetkezéseknél a sírok iránya Kelet-Nyugat, a felnőtt csontváz nyugatra volt helyezve, viszont a kislányé merőlegesen Észak-Dél irányban. Nagyon közel volt a két sír, szinte félméternyi távolságra. Ahogy ott álltunk, egyértelmű volt, hogy akár egymás mellett is lehetett volna a kettő, de mégsem így volt. Az elképzelésünk az volt, hogy egy kislány van az édesanyja mellett, de hogy miért tették fordítva, azt nem tudtuk. A csontvázakat elvittük Marosvásárhelyre, ott a szakemberek, antropológusok pontosabb részleteket is kiderítettek: a gyerek egy ötéves kislány, a felnőtt pedig nem az anyja, sem az apja. Annyit tudtunk meg a felnőttről, hogy egy negyvenes éveiben járó férfi volt” – mondta a régész.

A kislány csontvázán textilmaradványok látszottak, ami lehetett akár ruha, akár halotti lepel. Abból nem lehetett megmenteni semmit, csak a lenyomat látszott a gyermek mellkasán és a bordáin. A fején egy pártának tűnő textil volt, amit elküldtek restaurálni Kolozsvárra, a múlt héten érkezett a válasz: a mikroszkóp alatt tisztán látszott, az anyag három darabból áll, de mind a három darabnak van eleje és vége, ugyanakkor különállók. Ebből azt a következtetést vonták le, hogy valószínűleg gallér, ami gyöngyökkel és csipkével volt díszítve.

Az előkelő személyről

A most feltárt sírban a páncélba öltözött személy mellett buzogány és kard volt, ugyanakkor sarkantyút is találtak a régészek. Mindezekről biztosan állítják, hogy 16. századi tárgyak. Hasonló, vagy szinte azonos buzogány került elő Bánffyhunyadon két éve, amikor ott három kriptát találtak.

A zilahi kutató Dan Băcueț elmondta, mindeddig annyit lehet tudni, hogy egy középkori templom körvonalát találták meg, amelynek a környékén temető volt. Az évek során a terület sokat változott, az egykori dombot letarolták, mezőgazdasági területté alakították, ezért tudták feltárni a sírokat.

Szilágyperecsenről köztudomású, hogy egykoron a Báthoryaknak is volt itt uradalmuk, néhány házuk, illetve volt egy kápolna, ahova temetkeztek és egy templom. A templomot megtalálták, a szarkofág hiányzó darabját is, amit majd restaurálnak. A sírban talált, páncélban eltemetett személyt egy ólomkoporsóban helyezték el, mellé sisakot, sarkantyút, kardot, buzogányt is temettek, mindez azt bizonyítja, hogy a helyi elithez tartozott, fontos személy lehetett. Hogy pontosan ki az illető, arról csak a laboratóriumi vizsgálatok, elemzések után tudnak nyilatkozni, valószínűleg az év vége felé lesznek meg az eredmények.

A helyi lakosság örül a felfedezésnek, eddig is büszkék voltak településükre, mert az hagymája révén korábban bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe, most viszont, ha a feltételezések nem csalnak, és valójában egy neves személy sírjára bukkantak, akkor a történelem szempontjából is hírnévre tesznek szert.

Petri Mór az említett Szilágy Vármegye Monographiájában a következőket írta: „A római katholikusok temploma a nagyobbik hegy aljában még 1585-ben állott.* Itt volt Báthori István, erdélyi vajda korában Báthori Szaniszló várkastélya is a rengeteg erdő borította hegy aljában. Amaz egyházba temették Báthori Szaniszlónak fiát, Eleket s még hét gyermekét. Báthori Ferencz porai (öt gyermekével) azon sarkonjáró pléh koporsóban nyugszanak, melyet a kastély oldalában Báthori András, kardinális, temploma alatt levő kriptában találtak «egyik Báthorinak kőből kifaragott képével». A régi várkastély területén talált ama domborműves kőlapot a reform. egyház előcsarnokába falazták be. A síremléken levő «alaknak feje, mely két párnán nyugodott, (a párnák sarkait egy-egy bojt diszíti) letört,» hiányzik a keze, a lába is. «A mellét lemezes pánczél veszi körül,» a lábcsontokat pikkelyes ruha födi. Jobb oldalán talán buzogány volt, baloldalán a görbe kardnak csak a hüvelye van meg. A kőlapot leveles szegély keríti*.” (Petri, 1901)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?