Április 10-én mutatták be a kolozsvári Vallásszabadság Házában a Concert de gală című antológiát, amely 30 erdélyi magyar költő verseinek román nyelvű fordítását tartalmazza, Andrei Dósa költő, műfordító tolmácsolásában. A bemutatót követően a projekt ötletgazdájával, Szántai Jánossal, az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnökével beszélgettünk az ilyen jellegű kezdeményezések fontosságáról, a kultúrák közötti átjárhatóság lehetőségeiről, valamint arról, hogy miért fontos megszólaltatni magyar szerzőket a többség nyelvén.

– Mikor és miért született ennek a műfordítás-antológiának az ötlete?

– Maga egy antológia- és fordításkötetnek az ötlete már nagyon rég motoszkál bennem. A legkülönbözőbb felállásokban próbáltam pedzegetni hol itt, hol ott, mert nagyon szerettem volna, hogy magyar szerzők versei román nyelven is megjelenjenek. Ennek az oka az, hogy 13 évvel ezelőtt Bréda Ferenc barátunkkal együtt belecsöppentünk egy kortárs román irodalmi kör szervezésébe, ahol rengeteg kortárs román szerzővel találkoztunk, és ők mindig azzal fordultak hozzánk – miután megvívtuk a meccseket, hogy kié Erdély és ki volt itt először –, őszinte kíváncsisággal, hogy oké, de ti magyarul írtok, ezt pedig mi nem tudjuk elolvasni, akkor meg mi értelme van ennek az egésznek?

Miért nem tudunk mi, románok is olvasni benneteket? Mondtuk, hogy hát az a helyzet, hogy vannak egyes magyar szerzők, akiknek műveit lefordították, mire jött a következő kérdés, hogy de miért csak egyeseket? Erre mondtam valami olyasmit, hogy hát valószínű azért, mert ők az ügyesek, vagy ők a legjobbak, vagy egyszerűen őnekik sikerült. Ez így felgyűlt bennem az évek során, és hát akkor itt bekövetkezett egy olyan dolog, hogy ez az ötletem „találkozott” az Erdélyi Magyar Írók Ligájával, mint a legnagyobb határon túli magyar írószervezettel, illetve az Iskola Alapítvánnyal. Mindenki jó pillanatban volt jó helyen.

Mert én ott elmondtam ezt a dolgot, az Iskola Alapítványnál pedig azt mondták az illetékesek, hogy ez nem rossz, ezzel lehet valamit kezdeni. Elmondtam azt is, hogy ez tulajdonképpen a romániai magyar irodalomnak egy névjegykártyája a román szakma, illetve a román olvasóközönség felé. Miután ezt így megbeszéltük, utána elkezdődött a szerzők kiválasztása, valamint kiszámoltuk, hogy mennyi lesz ennek az egésznek a költségvetése, és nagyon gyorsan el is kezdődött a tulajdonképpeni munka.

– Milyen szempontok alapján történt az antológiába bekerült szerzők kiválasztása? Ezt azért is kérdem, mert ilyenkor soha nincsenek könnyű helyzetben azok, akiknek döntést kell hozniuk erről, mivel előfordulhat, hogy egyesek, akik kimaradtak, megsértődnek és elkezdődik egyfajta adok-kapok, ami a nyilvános térben nem vet feltétlenül jó fényt egy szakmai szervezet – jelen esetben az E-MIL – megítélésére.

– Én mindig nagy részvéttel vagyok mindenkihez, mert visszagondolok azokra az antológiákra, amelyekbe én nem kerültem bele. Vannak emberek, akik tudják kezelni az egójukat, másoknak ez néha nehezebben megy. Az is nyilván nagyon fontos, hogy én mindig örülök, ha valaki ki tudja verekedni magának, hogy megjelenjen egy kötete román fordításban, vagy akár más nyelven. Nekem ebben az esetben, mint az E-MIL elnökének az volt a dolgom, hogy a lehető legszélesebb körből válasszam ki azokat a tagtársakat, akik bekerülnek ebbe az antológiába.

Fontos hangsúlyozni, hogy ezt a munkát nem egyedül végeztem, hanem a választmány konzultációjával történt ez az egész folyamat, ahol mindenki elmondhatta a véleményét, tehát igyekeztünk minél nagyobbra nyitni az ollót, hogy a lehető legkorrektebb módon születhessen meg a döntés. Ami a szempontokat illeti, az egyik feltétel az volt, hogy olyan szerzők kerüljenek kiválasztásra, akik aktívak, de nem csak azt néztük, hogy valaki éjt nappallá téve írja a verseket, hanem a minőségi és szakmai szempontokat is igyekeztünk figyelembe venni, konkrétan azt, hogy az illető eddigi munkássága olyan legyen, amit a szakmában is jegyeznek, és a közönség is felfigyelt rá.

– Mi lesz a következő lépés? Olyan értelemben kérdem, hogy attól, hogy most megjelent ez az antológia, és felkerül a könyvesboltok polcaira, még nem feltétlenül fogják a román olvasók leverni az ajtót, hogy elkapkodják. Milyen konkrét tervek léteznek arra nézve, hogy a román közönséghez és szakmai körökhöz eljusson ez a kiadvány?

– Sajnos, marketingköltségeink erre külön nincsenek, de egy stratégia a népszerűsítésére vonatkozóan papíron már létezik. Itt meg kell említenem, hogy van ennek a kötetnek egy román társkiadója, az OMG Kiadó, amely nagyon jó mutatókkal rendelkezik eddigi tevékenységét illetően. Lehet, nevetni fogsz, de a kortárs román irodalom valahogy úgy működik jelenleg, hogy évtizedekre van beosztva, azaz a generációk évtizedek szerint követik egymást: vannak 2000-esek, 2010-esek stb., és ez a kiadó ebben az évtizedek szerinti korszakolásban valahogy megtalálta azt a rést, hogy a fiatal irodalmat vezette be a kánonba, ezáltal pedig felívelt a kiadónak is a pályája, nem utolsósorban a botrányoktól sem mentes, nagyon jó érzékkel alkalmazott marketingstratégiának köszönhetően.

Ebben az a figyelemreméltó, hogy elérte a román fősodratú média ingerküszöbét is, tehát tudnak róla az emberek, számontartják a náluk megjelenő kiadványokat. Ennek a kiadónak a vezetője, Alex Ciorogar, vállalta, hogy román körökben népszerűsíteni fogja az antológiát. Ennek jegyében elkészült már a recenzens példányok és a recenzens címek listája, tudjuk, hogy hova megy ki hamarosan, hogy a román szakma ezt meg tudja nézni, és tudjon róla írni.

Az ezután következő lépés, hogy a román irodalmi fesztiválokra, a Poezia e la Bistrițától kezdve a iași-i FILIT-ig, mindenhova jussunk el vele. Ez is a partnerkiadó vezetőjének a feladata lényegében. Harminc szerzőnk van ugye, ezért nagyon jó helyzetben vagyunk, mert simán fel lehet osztani ezeket a szerzőket úgy, hogy akár tíz helyre tudjunk különböző szerzőket vinni. Tehát nagyon nagy a mobilitás. Közben már elkezdtem – történetesen most én – tárgyalni a román rádióval, különböző bukaresti fórumokkal, a bukaresti Gaudeamusszal, szóval jövő héten ezen teljes erőbedobással el is kezdünk dolgozni.

– Beszéljünk picit magáról a fordításról: az antológiában szereplő összes műfordítás az Andrei Dósa munkája. Miért döntöttetek úgy, hogy egy fordítót kértek fel erre a feladatra, amely feladat amúgy egyáltalán nem lehetett könnyű, és akkor egyúttal azt is megkérdezném, hogy időben mit is jelentett ez pontosan?

– Először is arra válaszolnék, hogy miért Andrei Dósa, és miért csak ő. Két stratégia létezik általában antológiák esetén, az egyik, hogy több fordító dolgozik, illetve egy fordító dolgozik. Egyrészt én azt néztem, hogy a mai fordítói piacon kik mozognak olyanok, akik magyar szöveget románra tudnak jól fordítani. Nyilván, hogy többen mozognak, az is igaz, hogy mindenki a maga nemében jól tud teljesíteni.

Viszont Andrei Dósa az, aki szerintem egy virtuóz, aki 180 vagy akár 360 fokban tud figyelni, és nem véletlen, hogy ő talán a legkeresettebb műfordító, épp azért, mert ennyire sokrétű. Az, hogy megizzadt vele, az biztos. Harminc különböző hangon megszólaló szerző esetében megtalálni a román megfelelőt egyáltalán nem könnyű feladat, a műfordítónak folyamatosan ki kell találnia az egyikből, és azzal a lendülettel be kell találnia a másikba. Kicsit olyan ez, mint a színészi szakma esetében, ahol szintén el kell igazodni a szerepek között, úgy, hogy a színész által megformált különböző karakterek mindegyike hiteles legyen.

Egyébként pont emiatt lett a címe is Concert de gală, mert sok hang van benne. Andrei Dósa szeptemberben kezdett el dolgozni a fordításokon, és január végén le is adta a teljes anyagot, szóval én nagyon hálás vagyok neki, mert ez egy minden szempontból embert próbáló feladat volt, amit ő kiválóan teljesített.

– Az utolsó kérdés: közép- és hosszú távon miért fontosak ezek a kezdeményezések? Miért fontos az, hogy az erdélyi magyar irodalom megszólaljon hangsúlyosabban románul?

– Úgy gondolom, hogy egyrészt teljesen normális, hogy a romániai román kiadók megnézik azt, amikor azt keresik, hogy milyen szerzőt fordítsanak le románra, hogy ki az eladható. Ha egyáltalán gondolkodnak azon, hogy romániai magyar szerzőt fordítsanak le románra. Jelen pillanatban léteznek olyan magyar szerzők, akik népszerűek tudnak lenni, de kapásból hirtelen nem igazán tudom, hogy ha megkérdeznének, én személy szerint kit javasolnék, és épp ezért is jó, ha születnek hasonló kiadványok, mert általuk akár egy román kiadónál is felfigyelhetnek egyik vagy másik szerzőre. Ez egy olyan meggondolás, ami logikus.

Aztán egy másik szempont, hogy sajnos vagy nem sajnos, de a román többség, hozzánk való viszonyulása meglehetősen sajátos: lát, de ugyanakkor nem is lát. Mikor odamegyünk hozzájuk, románul beszélünk velük, vagy van olyan is, hogy egyáltalán nem beszélünk velük. Amennyiben beszélünk velük, értelemszerűen románul, akkor nekik ez tök normális, meg sem fordul a fejükben, hogy te magyar vagy és neked valami más kultúrád vagy elképzeléseid vannak.

Ergo, határozottan az a meggyőződésem, és nem találtam fel ezzel a spanyolviaszt, hogy nekünk kell mindig leraknunk eléjük valamit, fel kell egy kicsit rázni őket, hogy Hé, hahó, nézd meg, látod?! És én ilyenkor még tovább megyek, mert ha ezáltal elkezd működni egyfajta párbeszéd, akkor miért ne merjünk még nagyobbat álmodni, és el lehet mondani azt is nekik, hogy ahogy mi megtanultunk románul, úgy nem ördögtől való dolog, adott esetben művelt embernek, megtanulni magyarul, mert ettől Erdély egész biztosan nem fogy el.