Először tartották meg Zetelakán a magyar kultúra napját

Zetelakán is megünnepelték a magyar Himnusz születésnapját, a Székelyudvarhelyhez közeli községben először rendeztek ilyen jellegű esemény.

Először ünnepelték meg a magyar kultúra napját Zetelaka községben, a szombati rendezvényen Nagy Attila polgármester köszöntötte a helyi művelődési otthonban összegyűlt érdeklődőket. A településvezető elmondta, hogy hagyományt szeretnének teremteni és évről-évre emlékezni arra, hogy 1823-ban Kölcsey Ferenc ezen a napon fejezte be a Himnuszt.

Fotók: Lukács Kinga

„Már régóta dédelgetem a gondolatot, hogy jó lenne ezt a napot megünnepelni, csak valahogy mindeddig nem igazán állt össze a kép. Mostanra viszont elegendő megmutatnivalónk gyűlt össze és a szervezésben is jó társakra találtunk, gondolok itt az egyházra, a Pro Zetea Egyesületre, és természetesen az iskolára” – fogalmazott Nagy Attila.

A polgármester elsőként a hosszú kihagyás után megújult székelykapu-programról számolt be, elmondta, hogy Máréfalva után, ahol az Europa Nostra-díjas néhai Kovács Piroska végzett felbecsülhetetlen kapuleltározó és -mentő munkát, először Zetelakán indult el ilyen program.

„2008-as indulása óta immár több mint 20 kapu újult meg a községben és ez a program tette ismét értékessé a zetelakiak szemében a székelykaput, elindítva a kapuk akár programon kívüli felújítását vagy újak állítását” – mondta Nagy Attila, érdekességként megemlítve, hogy a Hargita megyei leltár szerint Zetelakán van a legtöbb székelykapu. „Ez akár egész Székelyföldre is igaz lehet, és ha így van, akkor elmondhatjuk, hogy a világon Zetelakán van a legtöbb székelykapu” – közölte a polgármester, hangsúlyozva a zetelaki székelykapuprogram lelkének és elindítójának, Dimén Leventének a felbecsülhetetlen munkáját.

A Himnusz szavalata után az előadás könyvbemutatóval folytatódott, Nagy Lenke tanítónő „Aki szép lányt akar venni” című daloskönyvét P Buzogány Árpád méltatta. A 101 zetelaki népdalt közreadó, kottával ellátott, igényesen kivitelezett kötetről a szerző elmondta, mindig is fontosnak tartotta a népi értékek közvetítését, az első fokozati dolgozatában is a helyi folklórt választotta témájául. A bemutatón a könyv adatközlői néhány dallal is megörvendeztették a jelenlévőket.

A szombati ünnepség a zetelaki és ivói iskolások műsorával folytatódott, majd a Himnusz közös eléneklésével zárult.

banner_fX8C1fFi_KUK_Webbanner_300x250_ANIM_UJ.gif
banner_yJD1hpjB_KUK_Webbanner_970x250_ANIM_UJ.gif
banner_fZuguXC4_KUK_Webbanner_728x90_ANIM_UJ.gif

Kapcsolódók

Kimaradt?