Kölcsey-díjjal tüntették ki Arad korábbi alpolgármesterét

Bognár Leventét, Arad korábbi RMDSZ-es alpolgármesterét tüntette ki a Kölcsey Egyesület a 2021-es Kölcsey-díjjal, az aradi magyarság megmaradásáért, kulturális örökségének megóvásáért végzett több évtizedes munkájának elismeréseként.

A díjat a Magyar Kultúra Napjának, a Himnusz születése 199. évfordulójának előestéjén, pénteken adták át a Kultúrpalotában. A koronavírus-járvány terjedése ellen hozott hatósági intézkedések értelmében a hangversenyterem kapacitásának csak harminc százalékát tölthették meg a nézők, de a közönség vastapsa teltházat idézően mutatta: az alpolgármesteri tisztséget húsz éven át betöltő Bognár Levente köztiszteletet vívott ki magának az aradiak körében. Bevallása szerint a funkciót sosem célnak, hanem a közösségszolgálat eszközének tekintette.

A rendezvény nyitányaként Molnos András Csaba temesvári színművész szavalta el Kölcsey Ferenc 1823-ban írt művét, a Himnuszt, majd a szervezők részéről Berecz Gábor elnök ismertette az egyesület történetének főbb mérföldköveit, az alapítástól kezdve a kommunista diktatúra alatti kényszerű szüneten át az 1990-es újraalakulásig és napjainkig. Fekete Károly alelnök felhívta a hallgatóság figyelmét, hogy a Kölcsey Egyesület 140 éves évfordulója egybeesik a Magyar Kultúra Napjával: a közművelődési társaság 1881 novemberében kapta meg a működési engedélyt, és 1882. január 22-én tartotta első – a nagyközönségnek is szóló – rendezvényét.

A Kölcsey Egyesület a legrégebbi romániai magyar polgári szerveződések egyike: a közművelődés támogatása érdekében létrehozott társaság teremtette meg tulajdonképpen a mai aradi múzeum, könyvtár és filharmónia alapjait, kezdeményezésére épült 1913-ban a Kultúrpalota, a város egyik építészeti remekműve.

Faragó Péter parlamenti képviselő, az RMDSZ Arad megyei szervezetének elnöke köszöntőbeszédében hangsúlyozta: a magyar kultúrát nemcsak egy napon, hanem az év 365 napjában ünnepeljük, hiszen az anyanyelv, a magyar történelmi múlt, a közösségi és családi örökség az, ami meghatározza az identitásunkat a hétköznapokon is. Kölcsey Ferenc Himnuszáról azt mondta, hogy „előbb tanuljuk meg gyerekkorban büszkén énekelni, mint ahogy megértenénk”.

A beszédek után adták át a 2021-es Kölcsey-díjat: a kitüntetés alapításáról 2003-ban döntött az egyesület, az oklevéllel és emlékplakettel olyan személyek és intézmények munkáját ismerik el, akik, illetve amelyek sokat tettek az aradi magyarság megmaradásáért. A koronavírus-járvány miatt 2020-ra nem osztották ki a díjat – vagyis tavaly elmaradt az ünnepség –, idén pedig a korábbi évekkel ellentétben nem két, hanem csak egy díjazott volt, Bognár Levente személyében.Bognár Levente a díjazott | A szerző felvétele

A méltatásban elhangzott: alpolgármesteri mandátuma alatt sikerült a magyar közösségi rendezvényeket a város kulturális eseménynaptárába felvétetni, költségvetési forrásokat kiharcolni a magyar oktatási intézmények fejlesztésére, a történelmi magyar egyházak működési és infrastrukturális támogatására, több mint húsz éven át tartó közképviseleti munkájának eredménye a számos köztéri – magyar vonatkozású – szobor és emlékjel állítása. Bognár Levente megtisztelőnek nevezte a Kölcsey-díjat, és köszönetet mondott a támogatásért a családjának, az érdekképviseletben dolgozó munkatársainak és az aradi magyar közösség tagjainak, akik elmondása szerint mindig újabb és újabb közérdekű feladat elvégzésével bízták meg.

A rendezvény hátralévő részében Thurzó Zoltán nagyváradi zongoraművész adott ünnepi hangversenyt, majd a közönség Tankó László, a minorita templom karnagyának orgonakíséretével énekelte el a Himnuszt.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?