Előadás és koncertszínház Kézdivásárhelyen

Vasárnap este 19 órakor a kézdiszentléleki Perkő Néptáncegyüttes Életünk éneke című produkciója, míg hétfőn egy rockzenész és egy református lelkész Bűnös lelkek koncertszínházát lehet megtekinteni Kézdivásárhelyen. A két előadásra a magyar kultúra napja kapcsán kerül sor.

A Vigadó Művelődési Házban a vasárnap 19 órakor belépődíjas előadás lesz, a Perkő Néptáncegyüttes Életünk éneke című előadása van műsorra tűzve. A darab beharangozója szerint „az Újszövetség azt hirdeti, hogy amint Ádám és Éva a tette által az egész emberiségre az áteredő bűnt hozta, úgy Krisztus a megváltás által a megigazulást és az életet. Ahogy a paradicsomi létben is ott volt a kísértő erő az ember életében a tiltott gyümölcs által, úgy a mai ember hétköznapjaiban is mindig ott leselkedik és várja az alkalmat, hogy megmutatkozzon. A Perkő Néptáncegyüttes az előadásában olyan képeket mutat és rajzol meg a tánc nyelvén, amelyek mindannyiunk életét végig kíséri. Születés, szerelem, párválasztás, barátság, párviszonyok, elmúlás és újrakezdés: mindezek olyan élethelyzetek az emberi élet különböző szakaszain, amelyek tulajdonképpen nagyobb fordulópontjai is egyben.”

Az előadás rendezője és koreográfusa Tőkés Csaba Zsolt, koreográfus asszisztens Demeter Gyöngyi, a zenét a Tokos Zenekar biztosítja.

Hétfőn szintén 19 órakor a Vigadóban koncertszínház szerepel a programban, a Bumeráng és Éli zenekarok frontembere Demeter Elemér (Eli) és Ruszka Sándor Bűnös lelkek című produkciója lesz színpadon. A Könczei Olivér közreműködésével sorra kerülő produkció a bűnös lelkekről szó, azokról beszélget és énekel egy volt bűnös vámos és egy pap. „Leleplező koncept-koncert balsorsról, bűnről és szenvedésről” – írják az előadás kapcsán.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?