József Attilát idézve ünneplik a magyar kultúrát Temesváron

A Csiky Gergely Állami Magyar Színházban január 22-én 19 órától az Osonó Színházműhely vendégszerepel. Előadásuk, a Nem vagyok, csak mások látnak című monodráma József Attila szövegeire építkezve keresi az életmű időszerűségét.

A magyar kultúra napját az egyik legnagyobb költőnkhöz fűződő előadással ünnepli a Csiky Gergely Állami Magyar Színház: január 22-én 19 órától az Osonó Színházműhely vendégszereplésében látható a Nem vagyok, csak mások látnak című előadás. Az 55 perces monodráma József Attila-szövegekből építkezve keresi az életmű időszerűségét, a költő megidézhetőségét, az előadást követő beszélgetés pedig lehetőséget ad arra, hogy a találkozás párbeszéddé alakuljon – áll a Csiky Gergely Állami Magyar Színház közleményében.

Hogyan lehet ilyen közel hozzánk valaki, aki ennyire távoli? József Attila életterhei számunkra felmérhetetlen szélsőségek, mégis: a mi haragunkkal jajdul fel, a mi sírásunktól szorul el a torka, s a mi szánk felett húzódik mosolyra a bajsza. Az Osonó találkozásra hív: személyes találkozásra egymással – és József Attilával. Egy emberrel, aki közénk ül, ránk néz, megosztja velünk falatnyi útravalóját, s akinek szájából úgy fordulnak ki a jól ismert szavak, ahogy még nem találkoztunk velük. Verssorokból bontakozik ki egy élet: az enyém vagy a tiéd, és – talán – egy szegény, Attila nevű barátunké.

Az Osonó független társulat célja, hogy korunk mindennapi történéseit felismerje, művészi alkotássá formálva alternatív megoldásokat keressen. Az Osonó kifejezés idézi azt a színházi formát, amelyet a társulat képvisel: közeledni, meghallgatni, meglátni a vándorló ember álmait, félelmeit, szenvedélyeit és örömeit, aztán a megfigyelt valóságokat olyan történetbe helyezni, amely, mint tükör hat a néző számára.

A társulat a közelmúltban az Európai Parlament értékelése által az Ifjúsági Nagy-Károly Díj Nemzeti győztese lett, előtte Regisztrált Tehetségponttá, majd Európai Tehetségponttá vált és magáénak tudhatja a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Csokonai Vitéz Mihály Közösségi díját is.

A Nem vagyok, csak mások látnak című előadást Fazakas Misi rendezésében, Mucha Oszkár előadásában tekintheti meg a közönség.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?