A Magyar Kultúra Hete Szatmárnémetiben

Idén is többnapos kulturális rendezvénysorozat helyszíne lesz Szatmárnémeti, ahol az Ady Endre Társaság a Dinu Lipatti Állami Filharmóniával, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatával és számos egyéb partner közreműködésével szervezi meg – immár XVII. alkalommal – az Egycsillagú égbolt – A Magyar Kultúra Hete rendezvénysorozatot.

Eddig a legtöbb alkalommal szintén többnapos rendezvény állította a figyelem középpontjába a magyar kulturális értékeket, csak a koronavírus-világjárvány sújtotta időkben volt rövidebb az ünnep. A sorozattal kapcsolatban fontos elmondani azt is, hogy míg eleinte csak Szatmárnémetire fókuszáltak a szervezők, ma már Nagykároly is több rendezvény helyszínéül szolgál.

Az idei programsorozat január 20-án veszi kezdetét, 19 órakor az Északi Színház előadótermében köszönti az egybegyűlteket Tóth-Páll Miklós nyugdíjas színész, a programsorozat elindítója és mai napig főszervezője. A megnyitón a Magyar Állami Népi Együttes lép fel a Nagyvárosi vándorok című produkcióval. Január 21-én két rendezvény is lesz: Szatmárnémetiben a Láncos templomban 11 órától a Felvidéki Rockszínház ifjú tehetségei lépnek fel a Ki szívét osztja szét című produkcióval, majd 18 órától a Nagykárolyi Városi Színházban láthatja a közönség a szatmári ünnepi megnyitó tánckoncert-előadását.

Január 22-én, a magyar kultúra napján ismét Szatmárnémetiben lesznek rendezvények. A színházban 16 órától a közönség a Szarvassá változott fiú című film vetítésén vehetnek részt. A film rendezője a Budapesti Nemzeti Színház igazgatója, Vidnyánszky Attila, aki a tervek szerint személyesen is lesz jelen a vetítésen. 19 órától a Titán együttesé a színpad a színházban: A szavak nélkül című koncert vendége Mező Misi, a Magna Cum Laude együttes frontembere lesz.

Fotó forrása: szervezők

Január 23-án Nagykárolyban a Tenger Csillaga Napköziotthonban lép fel Bándi Johanna, a Harag György Társulat színésze a Mentsd meg a Földbolygót Táltos Lélek című produkcióval, Szatmárnémetiben pedig 18 órától kamarazenei koncert lesz a Dinu Lipatti Állami Filharmóniában. Ugyancsak 18 órától Nagykárolyban, a Károlyi-kastélyban láthatja a közönség Mező Misi Mesélő című zenés előadását. Január 24-én a 10 órától a nagykárolyi Simion Bărnuțiu Szakközépiskolában lesz látható Bándi Johanna előadása, majd 19 órától Mező Misi előadóestjét a szatmári közönség is láthatja a filharmóniában.

Január 25-én a Károlyi-kastélyban nyílik meg 17 órától Bikfalvi Zsolt nagykárolyi fotóművész Az értől az óceánig című fotókiállítása, amellyel Ady Endre emléke előtt tiszteleg, 18 órától irodalmi esten emlékeznek szintén a kastélyban Ady Endrére a Valaki útravált belőlünk című irodalmi esten.

A rendezvénysorozat finisében, január 26-án 17 órakor kiállítás nyílik a szatmárnémeti Iparosotthonban az Ady Endre Társaság rendezvényeinek plakátjaiból, 19 órától pedig ugyanott lesz látható a Víziboszorkány című monodráma. Kemény János azonos című regénye alapján létrehozott színházi előadás szereplője Medgyessy Éva.

Január 27-én a szatmári Szejke-tanyán 15 órától a Ruha István zenei tábor résztvevőinek koncertjével, Debreceni Kiss Helga koncertjével és táncházzal zárul a sorozat. A táncházban az Új gereben zenekar szolgáltatja majd a talpalávalót.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?