Határon átnyúló ünnepségsorozattal készülnek Bihar megyében a magyar kultúra ünnepére

Ami huszonhárom évet megélt, arról mondhatjuk, hogy sikeres rendezvény – vélekedett Szabó Ödön, amikor bemutatták a Magyar Kultúra Ünnepe alkalmával szervezendő eseményeiket. Az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke kiemelte, hogy a térségben immár hagyománya van a rendezvénysorozatnak, beépült a köztudatba ez az év eleji ünnepség.

Ahogyan korábban, úgy most is a magyarországi Berettyóújfaluval és Debrecennel partnerségben készültek az eseményre, ugyanakkor Bihar megyében Margittán is külön műsorok lesznek.

A Nagyváradon tartott csütörtöki sajtótájékoztatón Szabó Ödön kiemelte, hogy Váradon több mint tizenkilenc programmal készülnek a nagyközönség számára, és ennél is több lesz az iskolai rendezvény. Ahogyan Berettyóújfaluban, úgy Nagyváradon is bemutatják majd Márki Sándor, Bihar megye rövid története című könyvét (január 19-én, 18 órától a Léda-házban), ugyanakkor fotóművészeti kiállítással is készülnek. Az ünnepség tulajdonképpen már csütörtökön elkezdődik és a 26-án Tulajdonképp ma kezdődik és 26-án zárul Tabéry Géza Álomhajó című művének felolvasó színházi előadásával (18 óra, Színész Múzeum)

Szabó Ödön kiemelte, hogy az ünnepségsorozat alkalmával mutatják be a Kormányos László és Vincze Zsolt által írt segédanyagot Nagyvárad történelméről, amelyet a 7. osztályos diákok opcionális tantárgyként történő oktatásához használhatnak.

A magyar kultúra ünnepének nagyváradi gálaestje január 22-én, 19 órakor lesz a Szigligeti Színházban. A kulturális szakbizottság pedig már összeült, hogy a magyar kultúráért díjakról döntsön. Szabó tájékoztatása alapján váradi és vidéki díjjazottak is lesznek. A díszelőadáson Nagy János, a magyarországi miniszterelnök kabinetvezetője tartja majd a díszbeszédet. Ő a térség szülöttje, hiszen a Berettyóújfalu melletti Bárándról származik.

A térség ünnepe

A Nagyváradon tartott sajtótájékoztatón Puskás István, Debrecen alpolgármestere is bejelentkezett, hangsúlyozva, hogy reményei szerint január 22-én személyesen is jelen lesz majd Bihar megye székhelyén. A debreceniek néptáncelőadást „hoznak” a nagyváradi Szigligeti Színházban tartandó gálára, de a debreceni Könyvbarátok csapata is ellátogat majd a Sebes-Körös-parti városba (január 22-án, 16 órától a Bunyitai Könyvtárban). Fellép majd Tordai Zoltán prímás és zenekara (január 14., 18 óra, Várad-Velencei Római Katolikus Kultúrház), valamint Erdős Fruzsina is (január 20., 20 óra, Moszkva kávézó). „Már most hétvégén láthatnak a váradiak Debrecenből érkező programokat: szombaton mutatják be az Anne Frank naplója alapján készült monodrámát” – harangozta be a hajdú-bihari elöljáró a Várad-Velencei Római Katolikus Kultúrházban 18 órakor kezdődő előadást.

Kiemelte, Debrecenben 18-án kezdődik a Magyar Kultúra Ünnepe e alkalmával szervezendő ünnepségsorozat, amely egyben elindítja a kulturális évadot a téli pihenő után. Kiállítások – köztük a Kölcsey-relikviák bemutatása –, népi mesterségek ünnepe, és egyéb hagyományos programok várják majd az érdeklődőket.

Berettyóújfalu polgármestere, Muraközi István a rendezvény fontosságát hangsúlyozta, megjegyezve, hogy az elmúlt 23 év nagyon magasra tette a mércét. „A rutin és a szándék nagyon tartalmas programokat hozott össze” – ígérte. Céljuk, hogy minél szélesebb repertoárt bemutassanak a magyar kultúrából és valamennyi település képviselve legyen. Ennek jegyében irodalom, tánc, zene és fotóművészet is szerepel a megjelenik a programkínálatban.

Fotó: Bíró Norbert

A sajtótájékoztató alkalmával Demián Zsolt, Margitta alpolgármestere jelezte, hogy a 16. és 23. között szervezendő iskolai rendezvények mellett a nagyközönségnek szánt műsorok szervezésében segítségükre volt Blága L. József nyugalmazott pedagógus, akinek a filmklubja január 18., 17 órától vetíti majd Kovács András Hideg napok című alkotását a Horváth János Elméleti Líceum dísztermében, majd ugyanott és szintén a tanárúr közreműködésével mutatják be Jeszenszky Géza két könyvét január 20-án, 16 órától. Margitán január 19-én lesz a gálaest a művelődési házban.

Mindenhol ünnepelnek

Kecse Gabriella, nagyváradi önkormányzati képviselő hangsúlyozta, hogy idén minden olyan Bihar megyei iskolában, ahol van magyar nyelvű tagozat megemlékeznek majd a magyar kultúra ünnepéről. Az eseménysorozathoz 14 oktatási intézmény csatlakozott, összesen 72 programot állítottak össze. „Először napnak neveztük, aztán hétté duzzadt, most pedig már a Magyar Kultúra Ünnepe, hiszen már csütörtök este elkezdődik és január 26-án zárul” – mondta. Kiemelte azt is, hogy az iskolákban már nem csak magyar szakos tanárok, hanem művészeti oktatók, történelem és immár például matematika tanárok is csatlakoztak a programszervezéshez. Megemlékeznek majd többek között a tavaly december 30-án elhunyt Kovács András Ferencről, ugyanakkor gasztronómiai tevékenységek vagy éppen helytörténeti séták is szerepelnek az ünnepi felhozatalban. Az RMDSZ nagyváradi szervezetének versenye is nap népszerűségnek örvend. Az idei pályázat témája 1 perc Lédával.

Léda-est és dokumentumfilmek

Meleg Vilmos, az RMDSZ választmányi elnöke elmondta: január 18. nem véletlenül a Léda-házban ünnepelnek, hiszen Ady Endre múzsája, Brüll Adél 1934-ben épp január 18-án hunyt el. Ebből alkalomból szerveznek majd Léda-Ady estet.

Kiemelte azt is, hogy most hétvégén szervezik az első rendezvényeket a Várad-Velencei Római Katolikus Kultúrházban, amely határmenti pályázat révén újult meg. „Megelégedéssel néztem át azokat a termeket, amiket létrehoztak és megfelelő tér, hogy a magyar kultúra hetében ünnepi műsorokat kapjon” – hangsúlyozta. A már említett debreceni vendégfellépések mellett ott adják át az idei sajtódíjakat is.

A programkínálatból kiemelt még egy január 21-ére tervezett eseményt is, amelyet 17.30 órától rendeznek a Léda-házban. Török Judit, László Váradi Gyula dokumentumfilm-bemutatója lesz ez, Íme hitünk szent titka, amely során nagyjából 25 perces rövidfilmeket vetítenek.

A szervezők hangsúlyozták, hogy a Magyar Kultúra Ünnepe alkalmával szervezett mindegyik eseményre ingyenes lesz a belépés. A nagyváradi gálára ingyenes belépőt jövő héttől lehet igényelni az RMDSZ Fekete Sas palotában lévő székházában.

A részletes program elérhető az RMDSZ nagyváradi szervezetének Facebook-oldalán

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?