Egyhetes egyetemi színházi fesztivál kezdődik Csíkszeredában

Négy egyetem színművész és film-média szakos végzős hallgatói költöznek a héten Csíkszeredába és mutatják be vizsgaelőadásaikat az unscene - Művészeti Egyetemek Fesztiválja keretében. A filmvetítéseket, koncerteket, workshopokat is magában foglaló programsorozat „nulladik” kiadását a koronavírus-járvány okozta kényszerhelyzet szülte, ám a szervezők szándéka szerint hagyománnyá válhat.

Keddtől vasárnapig várja az előadóművészetek kedvelőit a Csíkszeredában első alkalommal megszervezett unscene - Művészeti Egyetemek Fesztiválja, amelyre négy színművészeti-, illetve film- és média szakon oktató egyetem fogadta el a meghívást – mondta el az eseményt felvezető sajtóeseményen Sógor Enikő, Csíkszereda kultúráért felelős alpolgármestere. A  Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem, a Temesvári Nyugati Egyetem, és a bukaresti  I. L. Caragiale Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói, oktatói, művészeti vezetői lesznek jelen.

Mint a városvezető kifejtette: az esemény „kiugrópont a járványvezérelt, nulla kulturális esemény fejezetéből”. Hozzátette, hogy a fesztivál egy hetes időtartama alatt „beömlik” Csíkszeredába a kultúra, amelyre „ki van éhezve” a közönség. Sógor Enikő elmondta azt is, hogy a fesztivált alig egy hónap alatt szervezték meg, és a tervek szerint a következő években más művészeti ágakat is hozzá fognak csatolni.

Veress Albert, a főszervező Csíki Játékszín igazgatója elmondta: a fesztivál ötletét az adta, hogy a koronavírus-járvány okozta helyzetben az egyetemek színművészeti végzős hallgatói nem tudták bemutatni vizsgadarabjaikat, azokat csupán online láthatta a közönség. Mint az intézményvezető tájékoztatott, a fesztiválon négy egyetem 110 végzős hallgatója mutatkozik be, a közönség 19 színházi előadást láthat majd négy helyszínen: a Csíki Játékszín nagyszínpadán és kamaratermében, a Csíki Moziban és a Hargita Megyei Kulturális Központ pincéjében.  

Filmvetítések és koncertek is lesznek

A színpadi produkciók mellett három este filmvetítésre várják a közönséget, két napon pedig koncert is színesíti majd a programot. Ezen kívül négy napon mozgás- és színész workshopot is tartani fognak, amelynek eredményeképpen 2 flashmobbal is meg fogják lepni a városlakókat. Az előadások között olyan is lesz, amire a legkisebb korosztályt, az 1-4 éveseket várják – emelte ki az intézményvezető. Mint Veress Albert elmondta: a nézőterek 70 százalékát töltheti meg a közönség, a belépés minden programra ingyenes, ám regisztráció, előzetes helyfoglalás szükséges.

A fesztivállal kapcsolatos további információk megtalálhatóak az esemény Facebook-oldalán, valamint keddtől a https://unscene.ro/ oldalon.

(Borítókép: a szerző felvétele)

Kapcsolódók

Kimaradt?