Amikor a Luc Besson rendezte 2023-as Dogmant készülünk megtekinteni, valamit rögtön verjünk ki a fejünkből még a legelején: ez nem a Matteo Garrone rendezésében 2018 folyamán mozikba került Dogman remake-je. Meglehet, hogy egyes részletei alapot szolgáltattak a francia rendező-forgatókönyvírónak az ötlethez, de semelyik ízében nem remake. Teljesen más történet, sőt, egymás tökéletes ellenalkotásai, ha van ilyen. Amaz egy realista elbeszélés, emez a feltételezett valóságot nem célja leképezni, és szürreális elrugaszkodása két típusú befogadói reflexet szülhet: lesz, aki legyint és kiröhögi, és lesz, aki minden túlzásában az alkotói szabadságot látja, és összes képtelenségével együtt is a 2023-as év emlékezetesebb filmjei, az úgynevezett eye-candyk (tehát szemcukorkák) közé sorolja. 

A film nagy kerete egy párbeszédhelyzet, amelyben Douglas Munrow az elmebajintézet átmeneti fogdájában meséli el addigi életét a roppant megértő pszichiáternek. Doug (hangosan kimondva: dág, tehát már szinte dog) egy olyan családban gyermek, ahol a pszichopata papa és testvérbáty harcikutyákat tenyészt, egészen kegyetlen módszerekkel és az amerikai külváros szennyesen nyomorú körülményei között. A papa a mamát rendszeresen veri, Douglast is, de a bátyja sem ússza meg az alkalmilag kiosztott nyaklevest. Doug titokban eteti a lepusztult kutyákat, ezért belökik a ketrecbe, s ott még gerinclövést is kap söréttel, hogy többé járni se tudjon. Ebben a szerencsétlen helyzetben Dougnak őrülten bekapcsol a túlélő ösztöne, és innen tovább ezzel az ösztönnel és az egyre gyarapodó kutyaseregére támaszkodva él túl mindent, amit az élet eléje gördít. Azt is, hogy plátói szerelme csalódást okoz, ahogy azt is, hogy az önkormányzat kilakoltatja, de túléli viszont a nélkülözést és minden támadást, ami éri, mivel ügyes tolvaj és a környék problémamegoldó iparosa lesz rövidesen. Nyilván ezekben a törvénytelenségekben is a sokféle fajú és változatos testméretű kutyái segítik, akik egy szavából, valami hangjelzésből, apró szemvillanásából rögtön értik a parancsot.

A Dougot megformáló Caleb Landry Jones játéka igazi csemege, olyformán, hogy ennek a torzan mozgássérült karakternek a fejlődését Besson magasan túlnöveszti mindenen, a vázlatszerű jóakarók, rosszarcok és helyzetek mind eltörpülnek mellette, kivéve a biztosítási nyomozó alakját, aki egy másik erős jelenlét és emlékezetes alakítás (Cristopher Denham). A nyálkás, piszkos nyomor Landry tündöklésének kontrasztját jön képezni, Doug drag-queenbe történő időnkénti metamorfózisa és (nyilván hangfelvételről) előadott Edit Piaf szólója pedig egyenesen a mennybe röpíti. Kevés roncstestbe szorult szebb lelket látni manapság filmen, és Jones szikrázóan, megindítóan tölti meg a szerepet az együttérzést kiváltó minden emberi vonzalommal. Pedig kutya egy élete van a tolószékbe ragadt hősnek, kutyául rövid is, de kutyába lemenni egyszer sem fog.

Dogman tehát tényleg azzá tud válni, aminek a cím olvastán gondoltuk: Doug egy emberfeletti, de emberi alakban nemesülő kutya mitikus alkatát képezi, bugyit a gumigatyára felül nem húzó szuperhős ő. Egyszersmind a kutyák szeretetnyelvét is magáévá teszi, roppant intelligens, hűséges, a végletekig ragaszkodó, és kizárólag a leckéztetést joggal megérdemlőket marja bokán. Vagy lövi májon.

Vetítik még: június 20. Dacia mozi, június 22. Mărăști mozi, június 24. Florin Piersic mozi.