Negyven éve készült el az István, a király című rockopera, melyet immár húsz éve mutattak be Csíksomlyón is. A dupla évforduló alkalmából, illetve augusztus 20-a lévén, a magyar államalapítás és Szent István ünnepén Bródy Jánossal, az egyik leghíresebb magyar szuperprodukció dalszerzőjével beszélgettünk a kezdeti munkafolyamatokról, az új feldolgozásokról, a magyar történelem visszatérő elemeiről és természetesen Csíksomlyóról is.

– Honnan indult az István, a király? Kinek az ötlete volt, hogy Boldizsár Miklós Ezredforduló című művét ilyen módon adaptálják?

– Amikor az ötlet megszületett, akkor Szörényi Levente meg én vendégek voltunk Koncz Zsuzsánál, akinek akkor éppen Boldizsár Miklós volt a férje. Egy ilyen baráti esti összejövetelen született meg a gondolat, hogy a Jézus Krisztus szupersztár példája nyomán mi is képesek lehetnénk egy ilyen nagyszabású, akkor egész újszerűnek tűnő műfajban, a rockopera műfajában alkotni. Ez hetvenes évek elején történt, és hát sokat beszélgettünk róla, kialakult egy kicsit a dolognak az alapkoncepciója, hogy miről szólhatna ez a darab, milyen szereplők lennének benne. Aztán nem nagyon sikerült megvalósítani, mert nem volt remény arra, hogy bárhol is bemutatásra kerülhessen.

A tépelődésnek aztán az lett az eredménye, hogy Boldizsár Miklós leírta ezt a darabot az ő elképzelése szerint Opera prózában címmel, és ez képezte később aztán az alapját annak, hogy – amikor lehetőségünk nyílott – végső formába öntsük ezt a darabot. Ezt már a nyolcvanas évek elején. Időközben volt egy szerződésünk az operettszínházzal, hogy megcsináljuk, de valahogy az sem teljesült. Valószínűleg ők is megijedtek ettől a témától.

Jelentős esemény volt az, mikor 1981-ben A koncert címmel összeállt újra az Illés zenekar, és készült egy zenés film. Ez volt Koltai Gábor első filmje. A Budapest Filmstúdió szervezésében készült, aminek vezetője Nemeskürty István volt, és azt mondta Koltai Gábornak, miután ez A koncert című film nagyon nagy nézettséget ért el – több mint egymillióan nézték meg –, hogy akkor próbáljon még ilyen zenés filmeket készíteni, mert úgy látszik, ehhez van érzéke. És akkor Koltai Gábor bevitte a stúdióba a Boldizsár Miklósnak ezt a már akkor megjelent Ezredforduló című drámáját, és azt mondta, hogy a fiúk ebből szeretnének csinálni egy zenés darabot. Akkor még nem tudtuk pontosan, hogy most mi lesz ebből, akkor úgy nézett ki, hogy ez egy zenés film lesz a Boldizsár darabja alapján. És akkor Nemeskürty tanár úr a legenda szerint azt mondta: „Fú, István királyunk énekelni fog, hát ez annyira fantasztikus, ez akkora bolondság vagy hülyeség – vagy valami ilyesmit mondott –, hogy hát ez biztos csak jó lehet”, és megrendelte Szörényi Leventétől a zenét, tőlem meg a szöveget. 

Akkor kezdődött el a munka, hogy legyen ebből egy film, de sehogy sem akart egy forgatókönyv kikerekedni. Többféle változat volt, de egyik sem tűnt alkalmasnak arra, hogy megállja a helyét, mi meg Leventével összenéztünk, mert hát eredetileg nekünk a Jézus Krisztus Szupersztár volt az a dupla nagylemez, ami előttünk állt mint példa. Egymásra néztünk és azt mondtuk, hogy hát mi lemezeket tudunk készíteni, legyen ez egy dupla nagylemez, aminek négy oldala van, akkor legyen négy felvonás, és a következő dalok és szituációk szerepeljenek az oldalakon. Levente mondta, hogy jó, akkor a Koppány tábora az olyan rockzenés lesz, az István táborában keveredni fognak egy kicsit a hagyományos zenei formák, és egy kicsit ugye a papság részéről bejönnek a gregorián dallamok is. Akkor én kitaláltam a sztorihoz – mert eredetileg, amikor a Boldizsár először fölvetette ezt, akkor még csak István és Koppány szerepe volt tisztázva –, a dramaturgia kedvéért mondtam, hogy azért kellenek hozzá nők is.

Elképzeltem magamban, mondhatnám kitaláltam Réka szerepét, akire semmiféle történelmi utalás nincs, de hát mi lenne, ha Koppánynak lett volna egy lánya, aki szerelmes István királyba? Ez nagyon izgalmas dramaturgiának tűnt, de aztán később figyelmeztettek, hogy az első szent királyunkat semmiféleképpen sem szabad a házasságtörés gyanújába keverni, tehát ez akkor el lett hanyagolva, de időnként a rendezők éreztetik, mint hogyha István és Réka között lenne valami. És így javasoltam azt is, hogy legyen három felesége a Koppánynak. Mert hát egy igazi pogánynak miért csak egy lehessen? És akkor hát persze ez is olyan játékos dolog. Meg legyen három magyar úr, akik mindig a győztesnek látszó hatalom mellé állnak, nyilvánvalóan egyéni, személyes érdekek érvényesítése érdekében, és hát legyen ott a nép is, aki hol ennek, hol annak drukkol, éppen annak, aki szebben énekel, vagy aki számára kedvesebb szavakat mond. Így alakult ki a dramaturgia.

Már miután megkaptuk a felkérést a filmzene és a szövegeket elkészítésére, mi ezt el is kezdtük, először egy magánstúdióban a Fonográf együttes közreműködésével, de miután a Hanglemezgyár már többször adott ki filmzenéket, és akkor ezek mindig jól működtek a kereskedelemben, felajánlották, hogy ők ezt kiadnák. Így aztán a nagyzenekari felvételeket, meg a szereplők szólóénekét már a Hanglemezgyár stúdiójában fejeztük be.

Készen volt a hanganyag, és még mindig nem volt forgatókönyv. Vagy mondhatnám úgy is, és akkor jött Koltai Gábor szerintem zseniális húzása, hogy azt a pénzt, amit a film készítésére kapott – nem volt olyan sok, mert ez egy könnyű kis koncertfilmnek indult, viszont sokkal több, mint amennyi egy szabadtéri előadás megrendezésére általában rendelkezésre állt –, abból Gábor felépített egy fantasztikus díszletet a városligeti Királydombon, amit én neveztem el Királydombnak, régebben szánkózódombnak hívták. És ott, a fantasztikus díszletek között, egy ilyen hatalmas nagy térjátékban tulajdonképpen egy színházi bemutatót tartott a lemezből, mert egyébként az előadáson a Városligetben végig a felvett lemez szólt, és minden szereplő csak úgy ide-oda mozgott, sétált vagy táncolt. Novák Ferenc „Tata” koreográfus irányította őket. Hát a színészek meg ott tátogtak, igyekeztek a már ismert szövegeket lehetőség szerint kellő szájmozgással imitálni. Hát ez volt az előadás, de ott szólt a Városligetben 1983-ban már a próbák alatt is ez a hangfelvétel, ami később lemezen megjelent, és hihetetlen magas példányszámot ért el.

Tudom, hogy sokáig csak titokban lehetett még Erdélybe is becsempészni, mert a Securitate emberei nem szerették azt hallgatni. ’83-ban megjelent ez a lemez, és azóta nagyon sokféle előadásban került színre az István, a király. És hát ott tartunk, hogy most egy fantasztikus, új, interaktívnak elképzelt előadást mutatnak be. Egyébként a rendező és a producer megkért engem, hogy még véletlenül se járjak arra, mert meglepetésként szeretnék a legújabb változatot bemutatni.

– Az elmúlt 40 évben számtalanszor újraadaptálták az István, a királyt. Mindegyik ilyen munkában aktívan részt vett? A folyamatokban, a szervezésben, mindegyiknél kikérték a véleményét, a segítségét?

– A legutóbbihoz nem kértek semmi segítséget, sőt kifejezetten lebeszéltek arról, hogy menet közben hozzászóljak, és ez tulajdonképpen már több évtizede itt tart. Mi, szerzők nem szólunk bele, mert számunkra is izgalmas az, hogy ebből a dupla nagylemezből, ami egy olyan felvétel, egy olyan hanganyag, amit magyar nyelven értők nagy része kívülről ismer, hogy ezt milyen módon tudják újra meg újra színpadra állítani a legkülönfélébb rendezői megközelítésekkel. Én ilyenkor mindig úgy érzem, hogy ez a darab újjászületik a színpadon.

– A székelyföldi bemutató óta Csíkban sokan nem azt mondják, hogy „egyszer volt Budán kutyavásár”, hanem hogy „egyszer volt a somlyói nyeregben István, a király”. Hogyan emlékszik a csíki munkára?

– Akkor még szerepeltem benne, mert sokáig, amíg még nem voltunk ennyire idősek, ha mondhatom így, addig gyakran volt, hogy az első előadás szereplőit próbálták meg összeszedni, és azok léptek fel, ameddig lehetett. A csíksomlyói egy ilyen előadás volt. És az eredeti előadásban Levente énekelte azt a híres Illés-dalt, amivel elkezdtük egyébként az előadást, amely az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatára írt oratóriumnak az egyik dala, ez a Mondd, te kit választanál? Ezt szántuk a rockopera nyitányának. Én az áldatlan és átkos testvérharc áldozatait siratom el regősként a második részben.

Ott, Csíksomlyón is felléptünk, emlékszem rá, és hát vannak felvételek róla, akkor még nem ilyen őszbe borult hajjal, és viszonylag ruganyos léptekkel jártam a színpadot. És nagyon sokan voltak. Azt hiszem, az egyszeri előadásra eső nézőszám tekintetben a csíksomlyói messze az első. Bár a Népstadionban is volt 1990-ben fantasztikus előadás, ott is nézték több mint százezren, de azért ez a csíksomlyói, amelyik esetében egyre nagyobb számokat mondanak, már azt is hallottam a produkció vezetőjétől, hogy félmillióan is voltak, de szerintem ha háromszázezren voltak, akkor is fantasztikus. Fantasztikus érzés volt.

Az előadás rendezője és koreográfusa Novák Ferenc (Tata) volt, aki az ősbemutató koreográfiáit is készítette, és az eredeti szereposztásból Csíksomlyón Vikidál Gyulát (Koppány szerepében) és Varga Miklóst (István király) láthatta az erdélyi közönség. Az öreg regős szerepében a rockopera szövegkönyvírója, Bródy János lépett színpadra. Sarolt szerepét Kovács Kriszta, Tordát Novák Péter játszotta, Gizellát a székelyudvarhelyi származású Fazekas Júlia alakította. A táncjelenetekben a Honvéd Táncszínház, a sepsiszentgyörgyi Háromszék Együttes, a csíkszeredai Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes táncosai, valamint a helyi tánccsoportok fiataljai léptek színpadra. Összesen350 ezer nézőről számoltak be a szervezők.

– 1998-ban volt egy olyan mondata, hogy „a nemzeti önrendelkezés vágya és az európai integráció eszméje történelmünkben gyakran járt külön utakon, és néha tragikusan egymásnak feszült”. Mi a helyzet a rockoperával, amely az újabb és újabb adaptációk során egyszerre akar megmaradni annak, ami, közben pedig folyamatosan igyekszik kiszolgálni a változó közönségigényeket, magyarán próbál haladni a korral?

– Természetesen most is ugyanazt gondolom, amit itt fölolvasott a régi nyilatkozatomból. Úgy gondolom, hogy egyrészt rendezői szempontból újul meg mindig újra meg újra, mert alapvetően a darabon nem változtattunk meg semmit negyven éve. Ugyanazok a dalok, ugyanazokkal a szövegekkel szólnak mindig, ehhez ragaszkodunk. Másrészről viszont azt kell mondanom, hogy az a szituáció, az a társadalmi helyzet, amit ez a darab ábrázol, sajnos úgy tűnik, hogy nemcsak egy történelmi korhoz kötődik, hanem ez a magyar történelemben folyamatosan, újra meg újra észrevehető, és napjainkban ugyanúgy érzékelhető.

Kapcsolódó

István, a király rockopera-film az Erdély TV-ben

Augusztus 20-án, 20 órától vetíti az István, a király 1983-as bemutatójának felújított filmfelvételét az Erdély TV.  

augusztus 20. István a király rockopera Erdély TV

Azt gondolom, hogy ezt a darabot éppen az teszi még mindig jelentékeny és fontos alkotássá, hogy még mindig érvényes mondanivalóval rendelkezik. Az a furcsa helyzet, hogy a darab sikere leginkább ennek köszönhető, hogy minden egyes előadás végén, amikor a közönség Koppány táborával tud jobban azonosulni – ezt segítik a Koppány-tábor zenéi és dalai –, mégis belátja a végén, hogy István oldalán van a történelmi igazság, a ráció és az értelem. És a végén úgy tűnik, hogy ez az ellentmondás a művészet erejében feloldódik. A nézők a végén örülnek annak, hogy egyszerre vagyunk mi magyarok Istvánok is és Koppányok is. És én remélem azt, hogy ezzel a tanulsággal még sokáig lehet érvényesen megszólalni a magyar közéletben.