„Tudsz játszani?
És szeretsz is?
És szeretlek is.”

1945. május 17-én született Fodor Ákos költő, aki egy hónappal ezelőtt ünnepelte volna 80. születésnapját, ha sajnálatos módon tíz évvel ezelőtt nem hagyta volna itt ezt az árnyékvilágot. A mottóban olvasható haiku minden bizonnyal egyik legnépszerűbb szerzeménye, nagy valószínűséggel mindenki találkozott már vele, aki, ha mégoly csekély mértékben is, de valamilyen szinten aktív az olyan közösségi oldalakon, mint például a Facebook vagy az Instagram, ahol napi szinten jönnek szembe a szerző rövid és lényegre törő, ugyanakkor humoros és szellemes versei. De mindezen túl, ki is volt tulajdonképpen Fodor Ákos?

Bevallom őszintén, sok ideig nekem fogalmam sem volt, hogy ki is az a költő, akitől ismerősök és ismeretlenek tucatjai idéznek napi szinten az internet különböző felületein, viszont akarva-akaratlanul találkoztam az életmű jellegzetes darabjaival az évek során, ezért Fodor Ákos neve egy idő után ismeretlenül is ismerősen csengett, ahogyan már felismerhetővé váltak haikui, még akkor is, ha valaki figyelmetlenségből elfelejtette az idézet alatt megjelölni a forrást. Fodor Ákos körül egyébként mind a mai napig sok a kérdőjel, ha a magyar irodalom történetének és kánonjának kontextusában próbálja valaki megközelíteni az egyébként meglehetősen gazdag életmű felől. Ugyanis a költő sosem volt része az ún. irodalmi fősodornak, tulajdonítható ez nem utolsósorban egyfajta tudatos döntésnek is, miszerint ő maga választotta – részben legalábbis – ezt a különutas modus vivendit. Kortársai szerint mindig igyekezett a saját útján járni, és bár nemzedékében olyan nevek találhatók, mint Petri György, Várady Szabolcs vagy Tandori Dezső, velük ellentétben mondhatni, hogy a nagyközönség jóval később ismerte meg a nevét, és ez is elsősorban a közösségi oldalak megjelenésének köszönhető. Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy Fodor Ákosnak nem lett volna meg a saját közönsége, csupán arról van szó, hogy életében egy szűk réteg ismerte és „fogyasztotta” műveit. Ennek okát a legtalálóbban talán a költő egyik legszakavatottabb ismerője, Kardos András foglalja össze a litera.hu portálon megjelent esszékritikájában: „Jelentős költő volt, ám én úgy érzékeltem, (…) hogy nem népszerű, költészetét egy szűk befogadói közeg értékeli, de nemzedéktársaihoz képest (…), méltatlanul maradt ki a figyelem középpontjából (…). Fodor lírája, véltem én, egy koncentrált-filozófiai formavilág, és éppen ezért eleve kevesek számára befogadható. (…) Jelentős-magányos lírának olvastam Fodor műveit.” Ugyanennek a jelenségnek egy másik magyarázata az egykori élettárstól, Podonyi Hedvigtől származik, aki szerint „Fodor Ákos egyfajta tudatosan fenntartott gyermeki szemlélettel volt képes szemlélni a világot. Kézzel-lábbal tiltakozott az <<így szoktuk>> szemlélet ellen, irritálta a rutinszerűség, a félfigyelem, mindeközben nagyon igyekezett előítéletmentes maradni. Nem érdekelte, hogy mit szoktak erről-arról mondani vagy ezzel-azzal kapcsolatban elvárni, a jelenségek megfejtéséhez saját utakat keresett.”

Ami a saját utakat illeti, minden kétséget kizáróan kijelenthető, hogy Fodor Ákos meg is találta ezeket, elég, ha csak arra gondolunk, hogy neki köszönhető a haiku műfajának meghonosítása a magyar irodalomban. Saját darabjain kívül a nevéhez fűződik Macuo Basó japán haikuköltő válogatott verseinek magyar fordítása, az 1998-ban megjelent Százhetven haiku. Ami a magyar nyelven írott haikukat illeti, nem véletlen, hogy manapság annyira népszerűvé váltak, hisz Fodor Ákosnak sikerült anyanyelvére „adaptálni” ezt az (elméletileg) a magyar líra hagyományaitól minden értelemben távoli műfajt, ami ráadásul látszólagos egyszerűsége ellenére nagyon szigorú szabályrendszer keretein belül hozható létre. A költő erről úgy vallott, hogy valójában a haiku találta meg őt, még mielőtt megismerte volna konkrétan a műfajra vonatkozó szabályokat. A haiku – Két megközelítési kísérlet című esszéjében így fogalmaz: „A forma-technikai minimum (17 szótag, 3 sorban: 5/7/5; rímtelen stb.) tiszteletben tartása kötelező, de nem elegendő. (…) Egy-egy kiforrott műfaj már mentalitás: élethez, világhoz való viszony, melyet a Szerző képes vagy képtelen hitelesen megérlelni és tovább adni. A haiku hűvös tökéletességéért szenvedélyes kockázatvállalással ‘meg kell dolgozni’. (…) A haiku: haiku. – Szerintem: valami igen gondosan kimunkált, keskeny, kényes rés, esetleg átjáró: Valóság és Igazság között. Ennek megtalálása sok-sok játékos komolyságot és komoly játékosságot igényel – ‘feladótól’ és ‘címzettől’ egyaránt. (…) A haiku kettőt tesz költővé, amint a szerelem kettőt, szeretővé. (…) Boldogok, akik – ha egyetlen haiku pontjában is – találkozhatnak és megérinthetik egymást.”

Ezek a találkozási pontok jönnek létre az életmű utóéletében, és több egybehangzó vélemény szerint ezért is lett annyira népszerű Fodor Ákos a közösségi média felhasználói körében, mert haikui révén sikerült létrehoznia egyfajta univerzális, egyedi és mély tartalommal telített, tömör, ugyanakkor lényegre törő lírát, amely bárki számára könnyen – és nem utolsósorban gyorsan – fogyasztható. A költő értelemszerűen nem az Instagramra szánta a verseit, sőt, simán megkockáztatható, hogy ha látná és tapasztalná ezt a fajta népszerűséget, akkor habitusából kifolyólag nagy valószínűséggel idegenkedne ettől az egésztől. Másrészt egyáltalán nem baj, ha egy kvázi-homályban maradásra ítéltetett, de minden kétséget kizáróan eredeti és minőségi életmű darabjai ilyen formán találnak új utakat a nagyközönséghez, ami a fogyasztási – ide értendő a kultúrafogyasztás is – szokások rohamos változásának tulajdonítható. Ha pedig már instaköltészet, akkor érdemes összevetni ennek (egyik) meghatározását azzal, amit Fodor Ákos írt a haikuról: „Bár a név remek szójátéka lehetne a műfaj jelenleg legnépszerűbb platformja, az Instagram és a líra találkozásának, eredetileg a szóban forgó költemények instant fogyaszthatóságára utal. (…) A klasszikus lírával (és a slammel) ellentétben ennek a műfajnak szabályai szigorúbbak a legkeményebb kultuszminiszternél is: a fórum a terjedelmet és a formátumot határozza meg, az olvasók pedig a tartalmat. Aki könnyen fogyasztható, univerzális üzenetekkel sok embert el tud érni, az sikeres lesz, és pont.” Röviden, Fodor Ákos mindezen követelményeknek eleget tesz, és nem utolsósorban a haiku szabályai is illeszkednek (részben legalábbis) napjaink kultúrafogyasztási „rutinjába”, mindezek fényében pedig a szóban forgó életmű széles körben történő befogadására is (egyfajta) magyarázat adható.

Természetesen a kép ennél sokkal árnyaltabb, ugyanis továbbra is kevés információ áll rendelkezésre erről a maga különcségében titokzatos szerzőről, akivel szemben még jókora adósságot kell lerónia a magyar irodalomtörténetnek. A már idézett Kardos András e tekintetben biztatóan zárja emlékező írását, mondván: „P. S. Ákos, tartozom Neked egy Rólad szóló kötettel. Meg fogom írni. Isten, ha van, vigyázzon rád, ha nincs, Te vigyázz rá.” Reméljük, mihamarabb olvasható lesz egy átfogó kötet erről a különleges életműről és a mögötte rejtőző Emberről.

„Pont
Szórakozottan
másvalaki arcával
Mosolyodtam el”

Felhasznált irodalom: Kardos András: Anyányi hiátus – Fodor Ákos 80 (litera.hu); Szabolcsi Alexander: Fodor Ákos 80: Ki ez az ismeretlen költő, akit mindenki idéz az Instagramon? (konyvesmagazin.hu)