Alter-Native: Schnedarek Ervin-díj az erdélyi filmeseknek

A 30. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál idei újdonsága, hogy a regionális filmek versenyét is programjára tűzte. A 2022-es kiadáson 9 erdélyi és erdélyi-magyarországi koprodukciós rövidfilm mérettetett meg, amelyek a zsűri dicsérete mellett pályázhattak az idén megalakult Schnedarek Ervin-díjra. A díj megalakulásáról és szellemi értékéről Németh Elődöt, az Alter-Native művészeti igazgatóját kérdeztük.

„Az elmúlt 20 évben azt lehetett tapasztalni, hogy egyre több olyan intézmény van Erdélyben – elsősorban egyetemek – ahol filmek, kisjátékfilmek készülnek, ami nyilvánvalóan ennek a fesztiválnak a profilja is, mi pedig alapvetően egy nemzetközi filmfesztiválként vagyunk megalapozva. A 90-es években a rendszerváltás után, a kétórás propaganda tévéközvetítések után azért, hogy a világ minden tájáról becsöppenő kisfilmeket nézzenek az emberek, annak elképesztő újszerűsége volt. Közben évtizedeket ugrottunk az időben, és ma már a kisfilmmel az a helyzet, hogy gyakorlatilag nincs fóruma. Elkészül, fóruma pedig a fesztivál maga – meg a tematikus fesztiválok–, de gyakorlatilag ezeken és az interneten működnek. A mozikban már nincs felvezető kisjátékfilm a filmek előtt egyáltalán. Ez a streaming-platformokon nem egy élhető műfaj, mert ott a sorozat és a nagyjátékfilmes forma. Ha meg is nézik, akkor egy adott generáció filmjeit nézik meg” – fejtette ki Németh Előd, az Alter-Native művészeti igazgatója.

„Az elmúlt években az erdélyi intézményekben, így elsősorban a Sapientia EMTE filmművészeti szakán, a Babeș-Bolyai Tudományegyetemen filmszakán és legújabban a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen is készülnek kisjátékfilmek, illetve, bár ritkábban, de a nagyváradi PKE-ről is vannak az animációs szakirányról. Észrevettük, hogy a világ minden tájáról beérkező ezernyi film mellett az erdélyi alkotók is küldenek filmeket, de ha egy erdélyi alkotás nemzetközi szinten meg akarja mérettetni magát, akkor nem biztos, hogy bekerül a válogatásba” – mondta el Németh. „Minden évben volt rá példa, de nehéz összevetni az itt elkészült kisjátékfilmeket a szerencsésebb történelmi fejlődésű és kulturális támogatottságú országok filmjeihez képest. Ugyanakkor itt vannak évről-évre ezek a kreatív diákok, és nyilvánvaló, hogy a fiatalok formája a kisjátékfilm elsősorban” – tette hozzá.

„Azt vettük észre, hogy azért legalább egy tucatnyi film elkészül egy évben ezekben az egyetemi alkotóműhelyekben, és diplomafilmek, egyszerű vizsgafilmek között is vannak remekek, így ezt nem szabad elvitatnunk. Ha mi pedig Erdélyben vagyunk, akkor legyen egy fóruma ezeknek a filmeknek, ezzel szeretnénk mi is támogatni a fiatal erdélyi filmeseket. Úgy gondoltuk, versenyeztessük meg ezeket a filmeket egy külön szekcióban, nem feltétlenül összeömlesztve őket a nemzetközi válogatással, bár ez sem minden esetben igaz, mert van olyan erdélyi film, ami bekerült a nagy válogatásba is. Így lett a regionális filmek kategóriája, ami gyakorlatilag az erdélyi magyar kisjátékfilmeket, dokumentumfilmeket, animációkat és ritkaságszámba menő kísérleti filmeket tartalmazza. Díjat is találtunk ki neki, és ennek az elismerésnek a névadója Schnedarek Ervin.”

Amatőr filmesek pártfogója

Schnedarek Ervin '60-as, '70-es, '80-as, '90-es években is meghatározó értelmiségi figura volt Marosvásárhelyen, a fotográfiának, illetve a nagy technikai vívmányoknak a csodálója és használója volt. A szocializmusban létezett egy amatőr filmklub nevezetű műhelyhálózat az országban, és itt mindenki hozzáférhetett már az amatőr kamerákhoz, amelyekkel könnyedén lehetett alkotásokat készíteni. „Ervin bácsi olyan figura volt, aki akár az úttörőházakban, diákházakban, vagy akár gyári munkásokkal, vagy egyszerűen csak film iránt érdeklődő fiatalokkal foglalkozott, és együtt készítettek filmeket, és ezt hosszú évtizedeken át művelte Marosvásárhelyen. A mostani idősebb generációs televíziósok, operatőrök és egyéb technikai szakemberek számára igen sokat mond Schnedarek Ervin neve. Neki az volt az álma, hogy egyszer majd lesz filmes felsőoktatás Erdélyben. Ő 2008-ban meghalt, de nagyon szerette volna ezt és mindenhol arról nyilatkozott, hogy bárcsak lenne ilyen – szerintem illő és találó, hogy ezeknek az erdélyi filmes felsőoktatási intézményeknek a diákjai által készített filmeket ezzel a díjjal jutalmazzuk. Úgyhogy remélem, hogy Ervin bácsi örül ennek” – összegezte Németh.

Schnedarek Ervin Béla (Marosvásárhely, 1920. január 21. – Marosvásárhely, 2008. január 14.) erdélyi magyar fotó- és filmművész.
Középiskoláit Marosvásárhelyen végezte (1938), majd a Bolyai Tudományegyetemen matematika–fizika szakon szerzett diplomát (1958), de már korábban, technikusi beosztásban dolgozott az Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (1951–58). Munkaterülete a fotó- és filmművészet. 1958-ban szakszervezeti filmklubot alapított, szakembereket képzett. 1970-től a Román Televízió magyar adásának külső munkatársa. Számos riport mellett a Bolyai emlékmúzeum, Farsangtemetés Alsósófalván, Jobbágytelki arató kaláka c. filmjei a jelentősebbek; Lövétei esküvő és Nem c. filmjeivel nemzetközi díjakat is nyert. 1989 decemberében többedmagával elkészítette a forradalom filmjét. Részt vett Marosvásárhelyen a Studio 7 filmes műhely létrehozásában. A marosvásárhelyi filmszemlén (2000) életműdíjjal tüntették ki.

Schnedarek Ervinről 2020-ban készült dokumentumfilm.

5 erdélyi rövidfilm, amit nem hagynánk ki

Ungváry Oscar – A fiúk országa

Egy meleg pár, János és Feri egy erdélyi város nyugdíjas lakói. Háborítatlan életüket egy régi ismerős feltűnése dúlja fel. Rendező: Ungváry Oscar, író: Krusovszky Dénes, szereplők: Bíró József, Szakács László, Hatházi András, Kiss Tamás, Bodor Balázs, operatőr: Ungváry Oscar, Bodor Balázs, Kiss Tamás, vágó: Ungváry Oscar, zene: Sigílio Scattolini, producer: Nagy Csilla.

Szabó Barbara – Füst

Albert, a furcsa író végtelenül bezárkózik saját, füstös világába. A napjait az írással tölti ki, az írás nehézségét meg a dohányzással enyhíti. Egyszercsak különös hang zavarja meg, amelynek forrását a fülében véli felfedezni. Onnantól kezdve minden erejével arra törekszik, hogy kiürítse magából a függőségét, és tiszta legyen, mint a tej. Rendező: Szabó Barbara, író: Kosztolányi Dezső, forgatókönyvíró: Szabó Barbara, szereplők: Dimény Áron, Tordai Tekla, Lőrincz-Szabó Venczel, Salat Lehel, operatőr: Ádám Krisztina, vágó: Ádám Krisztina, hang: Laczkó Tibor, zene: Gáspár-Barra Áron.

Nagy Márton – Így gyújtottam fel a barátnőmet a harmadik randinkon

A 22 éves Márk megismerkedik és azonnal bele is szeret a 21 éves Amandába, de kiderül, hogy a lány nem az, aminek látszik. Egy morbid és furcsa eseménysorozat után Márkon és szobatársán, Levin múlik, hogy értelmezzék a helyzetet. Rendező-forgatókönyvíró: Nagy Márton, szereplők: Orbán Orsolya, Kegyes Nicholas, Nagy Márton, Stohl András, Krasznahorkai Ágnes, Váta Lóránd, Felméri Cecília, operatőr: Makkai Márk, vágó: Nagy Márton, producer: Farkas Boglárka Angéla. A film az Alter-Native nemzetközi rövidfilm-fesztivál Schnedarek Ervin-díjasa 2022-ben.

Miklós Mátyás Levente – Csak ide

Vackán Dénes a szerény, de meghitt életet választotta a nyüzsgő városi mindennapok helyett. Egyszerű, tisztalelkű ember, aki minden nap Istenbe vetett hittel hajtja álomra fejét az esztenán. A film a szentháromsági juhász életének mozzanatait mutatja be. Rendező: Miklós Mátyás Levente.

Sós Timothy – Suborbital

Tamás atya hallucinációktól szenved, és hamarosan el fogja veszíteni a látását. Miután megismerkedik Nórával, a fiatal énekes lánnyal, rokonlélekre talál benne. Barátságuk kibontakozása és a zene iránti közös érdeklődésük által új életcélt találnak, elfogadva a sors akaratát. Rendező-forgatóknyvíró: Sós Timothy, szereplők: Aszalos Géza, Szőllősi Eszter, Váta Lóránd, Csutak Réka, Tussay Csongor, operatőr: Nagy Róbert, vágó: Böjthe Alex, hang: Laczkó Tibor, Becsky Tamás, Sebestyén Attila, zene: Budulac Dávid, György Laura.

A filmek közül négy megtekinthető a hamarosan kezdődő Filmtettfeszt Filmgalopp versenyszekciójában, valamint a fesztivál ideje alatt minden versenyfilm elérhető lesz a Filmtett online csatornáján, a közönség a filmeket megnézheti a filmtettfeszt.ro-n megjelenő adatlapokon, és az ugyanitt található Like gombbal szavazhat a kedvenceire október 5. és 7. éjfél között.

Kapcsolódók

Kimaradt?