Ajánló: Bartók feldolgozásokkal készül Erdélybe a Sárik Péter Trió (INTERJÚ)

Hét állomásos erdélyi koncert turnéra indul a magyarországi Sárik Péter Trió. A magyarországi jazz-formáció második Bartók műveket feldolgozó lemezének anyagával érkezik, valamint adni fog egy különleges koncertet a parajdi sóbányában is. A zenekar vezetőjével, Sárik Péterrel az indulás előtt beszélgettünk.

– Hányadik alkalommal érkeztek Erdélybe?

– Igazából már megszámlálni sem tudom. A kétezres évek eleje óta gyakorlatilag minden évben legalább egy turnét szervezünk ide, de ezeken túl szinte minden nagy jazz-fesztiválon felléptünk már és nemcsak Erdélyben, hanem az egész országban.Fotók: Sárik Péter Trió
Ennyi év alatt megszámlálhatatlan élmény összegyűlik: játszottunk Bartókot egy Apáca nevű kis faluban, ahol ez volt az első jazz-koncert, vagy Beethovent egy óriási színpadon Jászvásáron, egy bevásárlóközpont parkolójában miccsek, hamburgerek és kolbászok mellett, ahol végül velünk énekelte a közönség az Örömódát. 2021 nyarán, pár nappal a Covid karantén nyitása után is itt turnéztunk, mi voltunk hosszú idő után az első koncertélmény, döbbenetes volt látni, érezni, ahogy az emberekből kiszakadt a sok elfojtott félelem és tehetetlenség, és ezeket felváltotta az öröm.
Ellátogattunk Buciumba, ahol Bartók a Bucsumi tánc témáját gyűjtötte, de a Bukarest Jazz Fesztivál, a Vásárhelyi Forgatag, a Csíki Jazz vagy a Festum Varadinum szintén felejthetetlenek. Szóval van mire emlékezni.

– Milyen programmal jöttök?

– 2008-ban vettük fel az első Bartók-feldolgozásokat tartalmazó lemezünket, mely igazi áttörés volt a zenekarunk életében. Fonogram-díjat kapott és bejártuk vele a fél világot. 15 országban adtuk elő, Nyugat és Kelet-Európán túl Kínában, Kazahsztánban, Oroszországban, Törökországban. Érdekes volt látni, hogy mindenhol milyen nagy hatást vált ki Bartók és a jazz ötvözete, vicces volt, hogy Finnországban előre szóltak, hogy ne várjunk nagy lelkesedést a hűvös helyiektől, erre már a koncert közepén állva tapsoltak és hujjogattak.


Tavaly megszületett a Bartók-lemez folytatása, ezt fogjuk a mostani turnén bemutatni.
Majd elfelejtettem, hogy lesz egy extra koncertünk is a turnén: május 11-én a parajdi sóbányában fogunk fellépni, ahol más lesz a program, mint a többi városban: Bachot, Beethovent és Mozartot is elő fogunk adni ezen a különleges helyszínen. Alig várom!

– Hogyan illeszkedik be az erdélyi turné a zenekar programjába, mi előzte meg és mi fogja követni?

–Nagyon sűrűn vagyunk, áprilisban szinte berobbant a koncertszezon, néha - kis túlzással - azt sem tudjuk, melyik országban járunk. Napokkal ezelőtt értünk haza egy kazah-kirgiz körútról, ami megint csak egészen különleges élmény volt. Kazahsztánban már harmadik alkalommal jártunk, de kirgizekkel most találkoztunk először. Nyáron leginkább Magyarországon fogunk koncertezni, de augusztusban itt leszünk az Egyfeszten és a Kolozsvári Magyar Napokon is. Aztán ősszel visszamegyünk Kínába, és még ki tudja, hogy addig milyen új felkérések érkeznek.

– Miért fontos számotokra az erdélyi közönség?

– Magyarországon kívül sehol nem koncerteztünk annyit, mint itt. Mivel mindhárman közvetlen, könnyen barátkozó emberek vagyunk, így természetes, hogy a fellépések előtt-után ismerkedünk, beszélgetünk. Mondhatom, hogy az elmúlt húsz évben "belaktuk magunkat" Erdélybe.
Ilyen hosszú idő alatt az ismeretségek barátságokká érnek, egyszer látott távoli "művész urakból" Peti, Tibi, Atti lesz, a barátaink gyerekeiből felnőttek, a koncertek meg kicsit olyanok, mint az osztálytalálkozók. Ha lenézek a színpadról, évtizedes ismerősök kacsintanak vissza. Olyan, mintha mi és a koncertjeinkre járók egy hatalmas család lennénk, ahová, ha nem jöhetnénk rendszeresen vissza, az nagyon fájna. De szerencsére jövünk, jöhetünk, és ez csodás érzés.

– Mire készültök, mik a terveitek a következő hetekben, hónapokban?

– A koncerteket és az utazásokat már említettem, de ezek mellett a háttérben mindig komoly munka folyik. Most valahogy még jobban besűrűsödtek a dolgok, mint korábban.
Tavaly négy lemezt is felvettünk, ekkor született a Jazzkívánságműsor magyarul 3. Falusi Mariannal, a mostani Bartók-turné anyaga, egy új közös CD Berki Tamással és egy másik, egy rigai énekesnővel.
Idén három új projektünk születik, a Szöllősi Mátyás barátom költeményeire írt zenéket tartalmazó CD-t már felvettük, Illényi Katicával épp most dolgozunk az új programunkon, és az év második felében Szőke Nikolettával rögzítünk egy új lemezt.
Aztán remélem, hogy ezeket mind bemutathatjuk nálatok is!

A Sárik Péter Trió 2018-ban jelentette meg az első Bartók-feldolgozásokat tartalmazó lemezét, melyet a Zeneakadémia Nagytermében mutattak be. Azóta a világ 15 országában játszották a programot, óriási sikereket aratva Finnországtól Kazahsztánon át egészen Kínáig.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?