Abortusztilalom idején játszódó francia dráma nyerte a velencei filmfesztivált

Audrey Diwan hatvanas években játszódó, Happening című drámája nyerte el a 78. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál Arany Oroszlán-díját. A gálán Paolo Sorrentino és Jane Campion is Ezüst Oroszlán-díjat kapott.

Audrey Diwan filmje Annie Ernaux azonos című, önéletrajzi ihletésű regényének adaptációja, amely a hatvanas években játszódik, amikor az abortusz még illegális volt Franciaországban. „Ezt a filmet dühvel csináltam. És közben vágyakkal is. Hasból, zsigerből, szívből, fejből. Azt akartam, hogy a Happening egy élmény legyen” – mondta Diwan a szombati díjátadón.

Diwan a hatodik nő, aki Arany Oroszlán-díjas filmet rendezett. Korábban Chloe Zhao (A nomádok földje), Margarethe Von Trotta (Ólomidő), Agnes Varda (Sem fedél, sem törvény), Mira Nair (Esküvő monszun idején) és Sofia Coppola (Made in Hollywood) vehette át a díjat Velencében.

A Bong Dzsun Ho Oscar-díjas dél-koreai rendező vezette zsűri fődíját Paolo Sorrentino É stata la mano di Dio című filmje kapta.

A velencei versenyprogramban szereplő 21 film között volt a The Power of the Dog című western is, amelyért Jane Campionnak ítélték oda a legjobb rendezésért járó Ezüst Oroszlánt.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Penélope Cruz a legjobb női alakítás díját kapta Pedro Almódovar Parallel Mothers című filmjéért. Az elismerést Cruz a spanyol rendezőnek köszönte meg, akinek számos filmjében játszott. Mint mondta: nap mint nap inspirálja őt Almodóvar szűntelen igazságkeresése.

Maggie Gyllenhaal, aki a The Lost Daughter című filmmel debütált rendezőként a fesztiválon, a legjobb forgatókönyv díjával távozott. A színésznő-rendező, aki Elena Ferrante 2008-ban megjelent regényéből írta a film forgatókönyvét, arról beszélt, hogy milyen sokat jelent számára a velencei fesztivál. „Olaszországban, Pugliában házasodtam. Olaszországban tudtam meg, hogy terhes vagyok a második lányommal. És valójában az életem, mint rendező és író és a filmem is itt született ebben a színházban” – mondta.

A legjobb színész díját John Arcilla kapta az  On The Job: The Missing 8 című filmben nyújtott alakításáért.

A fesztivál Horizontok szekciójában vetített alkotások közül Laurynas Bareisa Pilgrims című rendezése nyerte a legjobb film díját. A szekció színészi díjait pedig Piseth Chhun (White Building) és Laure Calamy vehette át. A színésznő alakította a főszerepet az A plein temps című filmben, melynek rendezője, Eric Gravel szintén díjazott lett.

A filmfesztiválon pénteken a leginnovatívabb film díját kapta a nemzetközi kritikusoktól Fabricius Gábor Eltörölni Frankot című alkotása. A Nemzeti Filmintézet támogatásával készült film 1983-ban játszódik a vasfüggöny mögött.

(Címlapfotó: Agerpres/Xinhua)

Kapcsolódók

Kimaradt?