A romániai mozilátogatók 45 százaléka Bukarestben, Kolozsváron és Temesváron néz filmet

Tavaly az Avatar: A víz útja című produkciót látták a legtöbben, a harmadik legnépszerűbb egy romániai film volt.

Sikerült visszakapaszkodnia tavaly a romániai moziiparnak a koronavírus-járvány előtti szintre, derül ki a Művelődési Minisztérium és az Országos Filmközpont (CNC) 2023-as jelentéséből. Tavaly 13,020 millió látogatójuk volt a hazai moziknak, ami csak hajszállal marad el a 2019-es 13,129 milliós létszámtól. Ez nem túl fényes eredmény, figyelembe véve, hogy az elmúlt négy évben a mozik száma 98-ról 103-ra, az ülőhelyek száma pedig 76 333-ról 81 268-ra nőtt. A 103 moziban 462 vászon, illetve terem van. Múlt évben 674 641 vetítésre került sor, az átlagos nézőszám igen szerény, 19,3 fő volt.Fotó: Pixabay

2020-ban, a járvány miatt a nézők száma drasztikusan visszaesett, 3,302 millióra, s 2021-ban is csak 4,684 millió volt.

Annak ellenére, hogy a nézők száma tavaly hozzávetőleg megegyezett a négy évvel korábbival, a bevételek kb. 16 százalékkal emelkedtek, 265 millió lejről 308 millióra. A jegyek átlagára 23,7 lej volt, míg 2019-ben csak 20 lej.

Összesen 1590 filmet vetítettek a romániai mozikban, ezek közül 407-nek tavaly volt a bemutatója. A legtöbbet filmet (780) EU-s tagállamokban forgatták, 381 volt amerikai, 262 román, 167 pedig EU-n kívüli országokbeli produkció volt. A nézők zöme az amerikai filmekre volt kíváncsi, 8,821 millió fő, a hazai produkciókat 2,340 millióan látták. 60 magyar filmet vetítettek, ennél több alkotás, a már említett országokon kívül csak Franciaországból (242), Németországból (75), Olaszországból (71) és Nagy-Britanniából (64) érkezett.

A dolog egyetlen szépséghibája az, hogy a magyar produkciók nem érdekelték a közönséget, mindössze 25 740-en voltak kíváncsiak rájuk. Ez minimális érdeklődést jelent, főleg összehasonlítva a német filmek 202 ezres, a franciák 428 ezres és a britek 350 ezres közönségével. Egy-egy magyar filmet átlagban 429 ember látott. A magyar produkciók minimális, 377 ezer lejes bevételt generáltak, míg a németek 3,7, a franciák 8,5, a britek pedig 8,8 milliósat. Az amerikai filmek 212 millió lej bevételt termeltek, míg a románok 57 milliót.

Hollywood mindent visz

Legtöbben az Avatar: A víz útja című amerikai szuperprodukcióra váltottak jegyet, 631 377 fő. A második helyre a Barbie futott be 618 228 nézővel. A dobogó legalsó foka egy román produkciónak jutott, a Miami Bici 2. című limonádét 520 437-en nézték meg. A Top 20-at az amerikai és az amerikai koprodukcióban készült filmek uralják. A hazai produkciók közül a Nunta pe bani, a Romina, a Haita de acțiune és a Ramon került még be a legnépszerűbbek közé. A toplistán egyetlen fajsúlyosabb alkotás fedezhető fel, az Oppenheimer, melyet közel 492 ezer néző látott.

A bevétel alapján összeállított húszas toplista élén ugyanazok a címek olvasható: az Avatar 17,463 millió, a Barbie 13,756, a Miami Bici 13,701, az Oppenheimer pedig 11,930 millió lej bevételt hozott.

A jelentésből egyértelműen kitűnik, hogy a romániai moziipar néhány városba összpontosul, egy sor megye pedig lényegében fehér foltnak minősül. Bukarestben 4,132 millió jegyet adtak el 2023-ban, ami azt jelenti, hogy ott összpontosult a nézők közel 32 százaléka. A fővárosban van az öt leglátogatottabb mozi, köztük az egyetlen olyan, a Cinema City Cotroceni, melynek 1 milliónál több látogatója volt, 1 050 343 fő.

A mozi másik két hazai fellegvára Kolozsvár és Temesvár 875 293, illetve 792 544 nézővel. Ebben a három városban közel 5,8 millió néző volt tavaly, ami az országos nézőszám 44,5 százaléka. Míg országos szinten a nézőszám a lakosság 0,68 százalékát tette ki, Bukarest, Kolozsvár és Temesvár esetében a moziba jegyet váltók száma jóval meghaladja az összlakosságét.

A CNC jelentése szerint Háromszéken és Hargita megyében egyaránt egy-egy filmszínház működik. A sepsiszentgyörgyi Arta by Cityplex vetítéseire 45 076 fő volt kíváncsi, míg a Csíki Mozi 27 416 jegyet adott el. Figyelembe véve Csíkszereda lakosságát, ez nem kevés, a székelyföldi városban többen mentek tavaly moziba, mint olyan, nagyobb városokban, mint Slobozia, Călărași és Vaslui.

Kapcsolódók

Kimaradt?