A nyitóhétvége 162 milliós jegyeladását követően a második hétre jelentősen, 71,2 százalékkal zuhant a Most vagy soha! történelmi kalandfilm nézettsége.

Ebben az évben csak a Dűne második része előzte meg a Petőfi-filmet a bemutató hétvége jegyértékesítése alapján, bár a sikerekhez talán az is hozzájárult, hogy több magyarországi iskolában kötelező volt jegyet váltani és megnézni a rekordköltségvetésből készült alkotást. A Petőfi Sándorról és a márciusi ifjakról szóló történelmi kalandfilmet a nyitóhétvégéjén több mint 75 ezren nézték meg a magyar mozikban, a második hétvégére azonban jelentősen csökkent az érdeklődők száma: 71,2 százalékkal zuhant a Most vagy soha! nézettsége.

A film kreatív producere, Rákay Philip szerint „hazafias kötelezettség” megnézni a filmet, s bár nyitóhétvégéjén valóban rekordszámú néző váltott rá jegyet, most úgy tűnik, közel sem tudja tartani a tempót az utóbbi évek sikeres magyar filmjeivel. Míg a Nagy Ervin főszereplésével készült Kincsem, vagy a Vecsei H. Miklóssal készült Semmelweis valóban nem mozgatott meg egyszerre ennyi embert a bemutatót követő napokban, még hónapokkal később is tartották a magas nézőszámot, és ott maradtak a magyarországi mozik legnézettebb filmjeinek top 10-es listáján.

A film fogadtatása

A Petőfi Sándorról és a márciusi ifjakról szóló történelmi kalandfilm igencsak megosztotta a közvéleményt. Az alkotást számtalan kritika érte szinte minden szempontból, ezek közül az egyiket Hermann Róbert Széchenyi-díjas történész fogalmazta meg. Nála jobban kevesen ismerik az 1848-as forradalom és szabadságharc részleteit. A Indexnek adott interjújában elmondta, hogy számtalan történelmi pontatlanság és melléfogás került bele a filmbe, olyan szembetűnő dolgok, amelyek hozzánemértésről tanúskodnak. Úgy írta le a filmet, mint egy 19. századi népszínmű, egy hollywoodi blockbuster és egy 50-es évekbeli szovjet partizánfilm hibridjét, mely olyannyira nem törődik a történelmi hitelességgel, hogy már-már nevetségessé válik. Példaként emelte ki már a film legelejét, amikor is az osztrák katonaság március 14-én szétvert egy gyűlést. Elmondása szerint a valóságban ilyesmi egészen biztosan nem történt, az Ellenzéki Kör esti gyűlése után mindenki békésen haza ment.

Osztrák lovas katonák gyalogsági egyenruhában, Petőfiék igazoltatása, holott akkoriban még nem is létezett személyi azonosító okmány, németellenes hangulat egy olyan városban, mely akkoriban épp annyira volt német, mint magyar, sőt… De példaként hozta fel azt is, hogy mennyire hatásos, ám óriási mellélövés a magyar nyelv bevezetésének követelése, holott akkor már négy éve az ország hivatalos nyelve ez volt.

A filmben viselt ruhák, a katonák nyelvhasználata, a fegyverekhez való látványos hozzánemértés, na és persze Táncsics kiszabadítása a várból mind-mind problémásan vannak megjelenítve. A rab forradalmárról például köztudott, csak március 15. után határozta el, hogy Táncsicsra változtatja a nevét, mégpedig azért, mert a kislánya nem tudta kiejteni az eredeti vezetéknevét, a Stancsicsot. Azaz a tömeg és Petőfiék nem követelhették Táncsics kiszabadítását, mert a rab írót akkor még nem úgy hívták, ilyen egyszerű. Ez csupán néhány a Hermann Róbert által felsorolt problémák közül, amelyekre Rákay Philip csak annyit reagált, hogy a „filmes nem történész, a történész nem filmes”. A stáblistából kiindulva azonban az is tény, hogy úgy fest, meg sem próbáltak bevonni egy történészt a munkába a hitelesség biztosítása végett.